Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentés golyózáporban

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. szeptember 14. 15:03

Minden katona számára fontos, hogy a lehető legszélsőségesebb körülmények között is tudja, miként kell ellátnia sérült társát vagy saját magát. Ezt a célt szolgálja a harctéri életmentő tanfolyam, amelybe a honvedelem.hu is betekintett.

Géppisztolylövések hasítanak a hűvös reggel csendjébe. A fák között előrehaladó katonák azonnal viszonozzák a tüzet, majd felveszik a tanult alakzatot és biztosítják a helyszínt. „Egy sérült!" – harsan a kiáltás a szitáló esőben, majd hamarosan hárman érkeznek meg a biztonságosnak tűnő tisztásra egy súlyosan sérült társukkal. Az eszméletlen sebesült jobb karja helyén csak egy csonk maradt, amelyből kilátszik a törött csontvég: orrából erősen folyik a vér, és a lábán is megsebesült. Újabb lövések zaja hallatszik, amint a rejtőzködő ellenség ismét támadásba lendül: a tűzharc egyre intenzívebb. Hamarosan befut a tisztásra még két katona egy újabb sebesülttel, akin ugyan nincs látványos sérülés, de szintén eszméletlen. Miután előkerültek a szükséges felszerelések, a katonák feszülten látnak neki az elsősegély-nyújtásnak: egy ember a súlyosabb sérült fejénél helyezkedik el, a másik pedig ellenőrzi az életfunkciókat. Mindketten tudják, hogy társuk élete ezekben a pillanatokban csak és kizárólag az ő kezükben van.

1595941540

A helyszín ezúttal – szerencsére – nem Afganisztán vagy a Balkán, hanem az MH Honvédkórház Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központ laktanyája a budapesti Tünde utcában. A jelenlévők azonban azzal is tisztában vannak, hogy a válságövezetekben bármikor kerülhetnek hasonló szituációba „élesben" is. Emiatt van szükség arra, hogy megtanulják a harctéri körülmények között végrehajtandó életmentő beavatkozások elvégzésének megfelelő módját: ezt szolgálja a harctéri életmentő (Combat Life Saver – CLS) tanfolyam, amelyen évente mintegy négyszáz katona vesz részt a bázison a Magyar Honvédség alakulataitól. „A kéthetes CLS-képzéseket 2009 februárja óta hajtjuk végre" – mondja kérdésünkre Bánsági László mérnök ezredes, a kiképző központ parancsnoka. „Ezek az ismeretek elengedhetetlenül szükségesek a hivatásos és szerződéses katonák számára, különös tekintettel a hadműveleti területeken feladatokat végrehajtó állományra, hiszen bármilyen hadműveleti, harcászati feladat során képesnek kell lenniük saját maguk vagy társuk megsegítésére."

A katonáknak elsődlegesen a megelőzhető harctéri halálokok ellátását, valamint a vénabiztosítást kell elsajátítaniuk: az eljárások betanítása a központban zajlik a CLS-tanfolyamok keretében, majd a Honvédkórház egészségügyi blokkjában, már a szakállomány vezetésével tesznek vizsgát ismereteikből. A katonák optimalizált létszáma egy kurzusra vetítve tizenöt fő körül mozog. Missziós felkészítés esetében néha többen is érkeznek egyszerre, ez azonban kezelhető. A bázison gyakorlatilag csak augusztusban és az év végi ünnepek idején tartanak rövidebb szünetet, egyébként folyamatosan követik egymást a tanfolyamok.

1595941541

Tóthné Molnár Éva őrnagy, a központ felkészítő alosztályvezetője kérdésünkre kiemeli: a katonák számára a 15/2002-es HM-rendelet teremtette meg a jogi alapokat ahhoz, hogy valóban végrehajthassák a szükséges életmentő beavatkozásokat harctéri körülmények között úgy missziós, mint honi területen. A tanfolyam elvégeztével két éven át élnek az erre vonatkozó jogosultságok, utána ismeretbővítésre van szükség egy újabb egyhetes kurzus keretében. „Harcoló alegységenként négy-öt főre kellene esnie egy CLS-katonának, ez a cél" – mondja az őrnagy asszony, aki kiemeli: azért is fontos, hogy az egyenruhások elsajátítsák a harcászati körülmények között végrehajtandó elsősegély-nyújtás és az azonnali ellátás fortélyait, mert műveleti területen általában az első hat percben kell, hogy megtörténjen az életmentő beavatkozások nagy része. A cél ilyenkor a megelőzhető harctéri halálokok kiküszöbölése, így elsősorban a légmell megszüntetése, illetve a nagy vérzések ellátása.

A tanult ismeretek ugyanakkor természetesen nem kizárólag golyózáporban hasznosíthatók: habár a békeprotokollok nagymértékben eltérnek a harctéri szabályoktól, a képzésen átesett katonák jó eséllyel akkor is tudnak majd segíteni, ha egy itthon történt közúti baleset részeseiként kell megmenteniük egy másik ember életét. 
Mint ahogy arra az utóbbi időben volt is már példa…

Fotók: Dévényi Veronika