Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazatértek a Balkánról

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. március 30. 7:30

Köszönöm, hogy méltóképpen képviselték Magyarországot és a Magyar Honvédséget! Köszönöm azt az áldozatos munkát, amelyet hazájuktól távol, a megszokottól eltérő körülmények között végeztek – üdvözölte az MH KFOR Kontingens 17. váltásának misszióból hazatért tagjait március 29-én, Hódmezővásárhelyen Schmidt Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökének támogató helyettese.

1599184397
A Koszovóból hazatért katonákat köszöntötte Hódmezővásárhelyen az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökének támogató helyettese csütörtökön. Schmidt Zoltán dandártábornok beszédében a balkáni béke megóvásának jelentőségét hangsúlyozta. „Koszovó biztonsági helyzete nem változott az elmúlt időszakban. A KFOR missziónak, s benne az korábbi váltásokban szolgáló magyar katonáknak is köszönhető, hogy kisebb, helyi villongásokat leszámítva a térségben viszonylagosan stabil a biztonsági helyzet. A békefenntartók feladatai sohasem állandóak. Változások, váratlan helyzetek bármikor adódhatnak, akadnak békésebb, és vannak nehezebben kezelhető időszakok. Magyarország számára kiemelten fontos, hogy határaitól délre, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban továbbra is stabil legyen a biztonsági helyzet. Ennek érdekében erősítette meg katonai hozzájárulását Magyarország, hiszen a balkáni béke megőrzése kiemelt feladataink közé tartozik" – mondta.

1599184397

A külszolgálatból hazatért mintegy háromszázötven fős magyar kontingens tagjainak meghatározó többsége a KFOR parancsnokának közvetlen alárendeltségébe tartozó harcászati tartalék zászlóalj tagjaként látta el a feladatát. Az alegység állományát tizenhat katonai szervezet tagjai alkották, alapvetően azonban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonáiból állt. A kontingens parancsnoka Varga István alezredes volt.

A biztonság és a rend fenntartására ügyeltek Koszovóban, de korlátozás nélkül bármilyen békefenntartó feladatban – határőrizet, keresés-kutatás, járőrözés, ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetése, tömegkezelés – részt vehettek. Ugyanakkor a harminc nemzet katonái részére is a magyar kontingens tagjai szervezték és vezették le az úgynevezett tűziszony-leküzdési (Fire Phobia) gyakorlatokat , az elmúlt év novemberében megtartott helyközi választások alkalmával pedig biztosítási feladatokat láttak el.  

1599184398

„Büszke vagyok önökre, mert ismételten beigazolódott, hogy a magyar békefenntartók fegyelmezetten, jó szakmai színvonalon, más országok katonáival kiváló együttműködésben végezték és végzik munkájukat. Legyenek önök is büszkék arra, hogy ebben a misszióban teljesítettek szolgálatot! Kérem, hogy a megszerzett tudásukat, tapasztalataikat adják át kollégáiknak, ezzel is segítve a munkájukat! Mindenekelőtt azonban töltsék el megérdemelt szabadságukat családjaik, szeretteik körében!" – köszönt el a hat hónapos külszolgálatról hazatért katonáktól Schmidt tábornok.

A visszafogadó ünnepség hivatalos része elismerések átadásával zárult. A nemzetközi békemisszió során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka adományoztak emléktárgyat és emléklapot a külszolgálat befejezése alkalmával. Donald R. Baker ezredes, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált katonai attaséja pedig a KFOR 14. és 17. váltásában szolgált öt tisztnek és egy altisztnek adta át az USA hadseregének kitüntetését.  

1599184398

Fotó: a szerző felvételei