Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karate Európa Kupa Szolnokon

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. szeptember 2. 21:45

Immár harmincötödik alkalommal rendezték meg a Shinkyokushin Szolnok Kupa elnevezésű Full contact karateviadalt szeptember 2-án, szombaton, Szolnokon. A nagy múltú sportrendezvény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt.

1596038179

A Shinkyokushin Karate himnuszával és tíz ország több mint kilencven karatékájának bevonulásával vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A résztvevők megemlékeztek az augusztus elején tragikus hirtelenséggel elhunyt Shihan dr. Karmazin Györgyről, aki a hazai és nemzetközi kyokushin karate meghatározó egyénisége volt. A kiváló sportember tiszteletére idén hivatalosan az European Open Szolnok Cup Shihan dr. Karmazin György emlékére elnevezést kapta a rendezvény.

A szervezők nevében Shihan Furkó Kálmán köszöntötte a megjelenteket, aki a „Shinkyokushin Szolnok Kupa" elnevezésű rendezvény kezdeteire utalva elmondta: 1979 óta ez a 35. nemzetközi kyokushin megmérettetés Szolnokon, és kezdettől az egyik legjelentősebb hazai versenynek számított.

1596038179

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke beszédében kiemelte: egy felmérés szerint a hazai sportágak között a karate a negyedik legnépszerűbb, ami azt igazolja, hogy a karate egy továbbra is felfelé ívelő sikertörténet Magyarországon. „Továbbá nagyon fontos dolog, hogy az iskolai kerettanterv módosítása kapcsán a karate bekerült a testnevelés óra oktatásának keretei közé, ezáltal az érintett évfolyamokon a heti öt testnevelés órából akár kettőt is lehet karatéra fordítani, ami nagy jelentőségű a hazai karate életében" – tette hozzá Mészáros János.

Sensei Kalmár Árpád, a Magyar Karate Szakszövetség általános alelnöke kérdésünkre elmondta: az, hogy a Szolnok Kupa Magyarország és Európa egyik legnépszerűbb és legjelentősebb versenysorozatává vált, Shihan Furkó Kálmán elévülhetetlen érdeme. „A mai nap három jubileumot is ünnepelhetünk, hiszen nemrégiben Shihan Furkó Kálmán megkapta a 8. dan fokozatot, harmincöt éve rendezik a Szolnok Kupát és negyvenéves a Banzai Kyokushin Karate Kai" – tette hozzá Kalmár Árpád.

1596038180

A megmérettetés előtt az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei egy különleges katonai közelharc-bemutatót tartottak. A leendő tisztek a gyakorlatokat először egyénileg, majd párban is végrehajtották.

A katonai bemutatót követően két tatamin feszültek egymásnak a karatékák. Négy-négy súlycsoportban ukrán, orosz, grúz, bolgár, litván, lengyel és román, valamint 24 magyar klub küzdői vívtak egymással látványos, full contact küzdelmeket.

A verseny rangját jelzi, hogy a Szolnok Kupát megtisztelte jelenlétével többek között Japánból Shinichi Sotodate, a világszervezet technikai bizottságának tagja és Koen Scharrenberg, az Európai Karate Szövetség elnöke.

1596038180

Fotó: Rácz Tünde