Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látogatás a magyar katonai misszióknál

Szöveg: honvedelem.hu / kormany.hu |  2011. december 21. 14:28

Dr. Schmitt Pál december 21-én, szerdán megkezdte kétnapos, nem hivatalos látogatását Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban. A köztársasági elnök találkozik a hadszíntéren szolgálatot teljesítő magyar katonákkal és a nemzetközi missziók parancsnokaival, valamint udvariassági látogatást tesz a két ország államfőinél. A Magyar Honvédség főparancsnokát elkísérte Hende Csaba honvédelmi miniszter is.

A magyar delegáció tagja továbbá dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Sztáray Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal főhadsegédje, valamint Vargha Tamás országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának, illetve Külügyi Bizottságának a tagja.

A köztársasági elnök vezette magyar delegáció december 21-én, szerdán Szarajevóba, az EUFOR-misszió főparancsnokságára látogatott el. A magas rangú küldöttséget a Butmir-táborban Robert Brieger vezérőrnagy, az EUFOR parancsnoka és magyar helyettese, Gulyás Zoltán dandártábornok fogadta. A találkozón elhangzott: az EUFOR-katonák legfőbb feladata a jelenlét fenntartása, amellyel garantálni lehet az országban a békét és a nyugalmat. Szó esett arról is, hogy a bosznia-hercegovinai az egyetlen EU−NATO közös vezetésű békefenntartó misszió, amelyben Magyarország a harmadik legnagyobb létszámmal vesz részt. Jelenleg 170 magyar katona teljesít szolgálatot Bosznia-Hercegovinában, közülük 140-en az MH EUFOR Kontingensben, a többiek EU és NATO egyéni beosztásokban szolgálnak.

A találkozót követően Schmitt Pál és Hende Csaba meglátogatták a magyar kontingens konténertáborát, majd állománygyűlést tartottak. Ezen megköszönték a magyar békefenntartók eddigi munkáját és mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívántak.

A magyar delegáció december 22-én, csütörtökön Koszovóba utazik, ahol találkozik a KFOR-misszió vezetőivel, valamint az országban külszolgálatot teljesítő magyar békefenntartó katonákkal.

 
1595929208
 
1595929209

 Fotó: MTI és www.euforbih.org