Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődtek a gyakorlatok Litvániában

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2014. november 6. 12:16

Megkezdték a feladatok végrehajtását az Iron Sword 2014 elnevezésű NATO-gyakorlaton részt vevő magyar katonák. A litvániai Pabrade mellett található Silvestras Žukauskas tábornokról elnevezett gyakorlótéren kilenc NATO-ország mintegy 2500 katonája vesz részt a nemzetközi gyakorlaton.

1595982041

Az első hét a század összekovácsolásokkal kezdődött: ebben az időszakban a különböző nemzetek századai vagy egymás ellen, vagy egymással együttműködve hajtották végre az előre meghatározott feladatokat. A tervek szerint pénteken egy zászlóalj szintű begyakorlás következik, a közös kiképzés végén pedig a magyarok az angol, az amerikai, a litván és a német katonákkal együtt alkotják majd az Iron Zászlóalj Harccsoportot.

1595982041

Az első napon a magyar század – amely az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból áll – egy támadó harcfeladatot hajtott végre. A század vezetése előző este kapta meg a feladatról szóló harcparancsot a zászlóalj parancsnokától. Ennek értelmében a századnak először egy összpontosítási körletet kellett foglalnia, majd ezt követően a meghatározott időnormákat betartva, a fázisvonalak átlépésével támadást kellett indítania az ellenséges erők szerepét eljátszó angol század ellen.

A feladat sikeressége érdekében a magyar századot egy német műszaki szakasszal erősítették meg. A főerők ellen indított támadás során a német szakasz alapvetően a század mögöttes területeit védte. A német katonákat akkor alkalmazták volna ténylegesen is, ha az előrevonás közben a század műszaki akadályba ütközik.

A keresési-kutatási feladat során egy épületet kellett a magyar századnak megkeresnie és megfigyelnie, majd a parancs értelmében elfoglalni úgy, hogy az épületet természetesen felfegyverzett „ellenállók" védték.

1595982041

A harmadik napon a századnak az első napon már említett feladatban kellett a védelmi állásokban elhelyezett erők szerepét ellátni.

Vastag Gábor százados a Litvániába kiküldött magyar erők századparancsnokaként elmondta: a gyakorlás természetesen nagyon hasznos volt, hiszen Magyarországon ilyen típusú erdőségekkel és ilyen szinten átszegdelt területtel ritkán lehet találkozni.

1595982041

Fotó: a szerző felvételei