Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az FMV megrendeli a Saabtól a Gripenek karbantartását és alkatrész-ellátását

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. július 7. 10:12

A védelmi és biztonsági eszközöket gyártó Saab tartalékkészletekre vonatkozó megrendelést kapott a Svéd Védelmi Beszerzési Hivataltól (FMV), a Gripenek számára. A megrendelés a 2014 és 2016 közötti időszakra vonatkozik, összköltsége körülbelül 21 millió Euro (184 millió svéd korona).

A három évre szóló megrendelés az FMV és a Gripen PBL közti korábbi megállapodás keretein belül született és további kapcsolódó megrendeléseket is lehetővé tesz. Ez a megállapodás tartalmazza a Gripen számára a teljesítményalapú alkatrész-ellátást és a karbantartást.

„Mivel az FMV ennyivel korábban rendelte meg a teljesítményalapú alkatrész-ellátást és a karbantartást, így mind a Saab, mind az FMV 2017-ig biztosítani tudja a hatékony üzemeltetést" – mondta Stefan Rösliden, a Saab megrendelés-konfigurációkért felelős igazgatója.

A megrendelés kiterjed a Svéd Fegyveres Erők egységei által végzett karbantartói munkálatokhoz nyújtandó tartalékkészletekre is.

Az eredeti, FMV-vel kötött szerződés 2016. decemberig lehetőséget biztosít további kapcsolódó megrendelésekre is, maximum 460 millió Euro (2 milliárd SEK) értékben. Ezzel a megrendeléssel felhasználják a rendelkezésre álló 59 millió Eurót (514 millió SEK).

Címkékhaditechnika