Múltidéző - 46. oldal
Osztrák-magyar katonai temetők az egykori Isonzó-front területén
2020. november 7. 13:26
Tizenkét csata, másfélmilliónál is több halott, sebesült, vagy eltűnt katona – számokban ez a mérlege az első világháborús Isonzó-front harcainak. A több mint száz évvel ezelőtti öldöklő küzdelmek helyszínén ma több tucatnyi kisebb-nagyobb temetőben nyugszanak az ismert és az ismeretlen hősök. Ezek közül ismerhetnek meg most néhány osztrák-magyar katonai temetőt.
Fejvesztve hátráltak az olasz csapatok a caporettói támadás után
2020. november 1. 13:52
Százhárom évvel ezelőtt, 1917. október végén kezdődött az első világháború olasz frontján a két éve tartó isonzói csaták döntő ütközete, amelyben a német csapatokkal megerősített osztrák-magyar hadsereg áttörte az olasz vonalakat. Az olaszok által mindmáig „Il miracolo di Caporetto”, „caporettói csoda” néven emlegetett hadművelet után a front már mintegy száz kilométerrel nyugatabbra, a Piave folyónál húzódott.
Átvonuló hadak – hősi temetők
2020. október 31. 8:06
1944-45 fordulója mozgalmas napokat hozott a Dráva felénk eső partján is. Pécs feladása után a németek fejvesztve menekültek dél felé, hogy a határon Jugoszláviába átkelve, rendezzék soraikat egy ellentámadáshoz.
Harckocsik magyar színekben
2020. október 26. 9:58
A trianoni békeszerződés szigorú intézkedései a harmincas évek elejére itt-ott enyhülni látszódtak. Az új évtized új lehetőségeket tartogatott az éppen megszülető magyar harckocsizás számára is…
Huszonkilenc évesen ezredesként nézett szembe a kivégzőosztaggal
2020. október 25. 15:48
Habár az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kapcsán főként az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom vértanú tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök igaztalan halálára szokás fókuszálni, nem sokkal később, október 25-én kivégeztek Aradon egy tizenötödik vértanút is: Kazinczy Ferenc és Török Sophie legkisebb fiát, a 29. életévét néhány nappal korábban, október 20-án betöltött honvédezredes Lajost.
Világra szóló magyarok (2. rész)
2020. október 25. 7:28
Juan Fernando Czetz neve talán ebben a formában nem mond sokat. De ha lefordítjuk, s eredeti formájában mondjuk, már többen felismerhetik az egykori honvédtábornokot. Czetz János életét végig kísérte a szolgálat és a tettre készség itthon és külföldön egyaránt.
Híres magyar katonasportolók: Rády József honvéd vezérőrnagy
2020. október 24. 16:06
Sorozatunkban olyan katonasportolókat mutatunk be, akiknek életműve, emberi és szakmai teljesítménye a mai napig példaértékű. A sorozat mostani részében Rády Józsefet mutatjuk be, akinek élete, személye összeforrt a magyar kardvívás fél évszázados aranykorával.
Harckocsik magyar színekben
2020. október 21. 9:30
Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének. A két háború közötti rejtés időszakában, valamint az évek előrehaladtával - érezhetően enyhülő kontroll alatt - azonban mégis megszülethetett a fegyvernem, amelynek első páncélosaira méltán emlékezhet büszkeséggel az utókor.
„Fájdalmasan szép látvány”
2020. október 17. 15:45
A Nagy Háború frontvonalain a katonák gondolatai gyakran az otthon maradt kedves körül forognak, reményt adva számukra, hogy szebb lesz a holnap. Legalábbis ez derül ki azokból a levelekből, melyek hátra maradtak. Dr. Hevesy Károly zászlós menyasszonyának, Benczédy Máriának írt feljegyzéseiből néhány pillanatra mi is átérezhetjük azt, amit teljességében csak ő élhetett meg: milyen a háború egy szerelmes katona szemében.
Új videósorozatot indított a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2020. október 13. 19:18
Idén 75 éve, hogy a második világháború magyarországi harcai befejeződtek. Ebből az alkalomból indított videósorozatot a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amelyben a hazánk területén megforduló haderők jellemző fegyverzeti, egyenruházati és felszerelési tárgyai kerülnek a középpontba.