Múltidéző - 48. oldal
„Kard és toll”: Kiss Károly
2020. szeptember 20. 14:39
Sorozatunkban olyan katonai életpályákat mutatunk be, amelyek bizonyítják, hogy a kiemelkedő harcászati, hadügyi ismeretek jól megférnek a különböző tudományágak iránti érdeklődéssel, és az ezekben szerzett tudás a honvédelem ügyének fejlődését szolgálja. A harmadik részben a honvédelem és a honvéd szavunk megalkotójának, Kiss Károly ezredesnek az életpályáját mutatjuk be a napóleoni háborúktól egészen a reformkori Magyarországig.
Járványok és hadseregek a jelenben és a múltban
2020. szeptember 20. 11:35
Kétségtelen, hogy a 2020-as évre mindenki a koronavírus-járvány miatt emlékszik majd vissza. A kínai Vuhan városból tavaly év végén indult és rövid időn belül világjárvánnyá vált új típusú koronavírus fenekestől forgatta fel az emberek, az országok – és így az államok hadseregeinek is - mindennapjait.
Nyolcvan éve elsüllyedt német hadihajó roncsára bukkantak Norvégia partjainál
2020. szeptember 16. 7:13
Egy második világháborús ütközetben elsüllyedt német hadihajó roncsait találták meg Norvégia partjainál – jelentette be a norvég Statnett energiacég és egy vízalatti kutatással foglalkozó régész.
Kiváló állapotú fegyverek kerültek elő a középkor talán legnagyobb csatájának helyén
2020. szeptember 14. 10:52
Két 15. századi csatabárd került elő Lengyelország északi részén, a középkor egyik legnagyobb fegyveres összecsapása, az 1410. július 15-én vívott grünwaldi csata helyszínéről.
Marathóni csata: a világtörténelem egyik legvéresebb ütközete
2020. szeptember 12. 10:58
Kr. e. 490. szeptember 12-én csaptak össze I. Dareiosz perzsa nagykirály és Miltiadész athéni hadvezér seregei Marathón mellett. Az ókori diadal végkimenetele lehetővé tette Hellásznak, hogy fellélegezve a Perzsa Birodalom nyomása alól, tíz éven át készülhessen az újabb csatára.
A magyar katonai ejtőernyőzés úttörői
2020. szeptember 12. 9:32
Nyolcvankét évvel ezelőtt, 1938. szeptember 11-én alakult meg az első magyar katonai ejtőernyős kiképzőkeret 18 fővel.
Feloldották a Cár-bomba felrobbantásáról készült felvételek titkosítását
2020. augusztus 30. 18:05
Az orosz nukleáris ipar létrejöttének 75. évfordulója előtt tisztelegve Oroszország a napokban feloldotta azon propagandavideó eddig érvényben lévő titkosítását, amely az 1961. október 30-án felrobbantott, RDSZ–220 típusú hidrogénbomba tervezését, építését és felrobbantását mutatja be. A 40 perces film a legnagyobb videómegosztón is megtekinthető.
Tíz tény a mohácsi csatáról
2020. augusztus 29. 16:43
1526. augusztus 29. történelmünk egyik legfeketébb napja: Mohács alatt az oszmán haderő tönkreverte a magyar seregeket, és ezzel évszázadokra előre kényszerpályára szorította hazánkat. Összeállításunkban tíz alapvető tényt szedtünk össze a mohácsi csatáról.
„Kard és toll”: Markó Árpád
2020. augusztus 26. 11:40
Sorozatunkban olyan katonai életpályákat mutatunk be, amelyek bizonyítják, hogy a kiemelkedő harcászati, hadügyi ismeretek jól megférnek a különböző tudományágak iránti érdeklődéssel, és az ezekben szerzett tudás a honvédelem ügyének fejlődést szolgálja. A második részben Markó Árpád ezredes életpályáját mutatjuk be, amelyen keresztül a XX. század sorsfordító eseményei is feltűnnek.
„Kard és toll”: Mészáros Lázár
2020. augusztus 9. 8:01
Sorozatunkban olyan katonai életpályákat mutatunk be, melyek bizonyítják, hogy a kiemelkedő harcászati, hadügyi ismeretek jól megférnek a különböző tudományágak iránti érdeklődéssel és az ezekben szerzett tudás a honvédelem ügyének fejlődést szolgálja. Első részünkben Mészáros Lázár altábornagyot, Magyarország első hadügyminiszterét ismerhetjük meg.