Anarchista újságíróból fasiszta vezér

Mint látható, politikai érdeklődése egészen fiatal korától kezdve túláradónak bizonyult.
Mussolini nézetei az évek múltával aztán más színezetet kaptak. Miután hazatért, és letöltötte korábban elhalasztott sorkatonai szolgálatát, egyre inkább fókuszba került érdeklődésében a nemzeti kérdés, a korabeli olasz állam és társadalom megváltoztatását már e szűrőn keresztül, bár továbbra is a baloldali eszmék keretében vizsgálta. 1909-ben ő lett az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Trento munkásmozgalmi újságjának szerkesztője, amivel gyorsan szálkává vált a hatóságok szemében, I. Ferenc József városban tett látogatása idején le is tartóztatták, és jogellenes körülmények között fogságban tartották – utólagos hazatoloncolását is csak éhségsztrájkkal tudta elérni, így ezt követően a szocialista mozgalom hősévé vált. Egyre inkább beindult karrierje a PSI-ben is, és ugyan továbbra is akadtak összetűzései a hatóságokkal (a líbiai háború ellenzéséért hónapokat töltött börtönben), mire Európa az első világháború előszobájába került, egyértelműen a párt befolyásos személyiségei közé küzdötte fel magát. Különös nyomatékot adott személyének, hogy elnökségi tagként ő irányította a párt lapját, az Avanti!-t is.

Mussolini az internacionalista gondolattal már sorkatonai szolgálata után szakított, később pedig fokozatosan eltávolodott az anarchista elképzelésektől is, az első világháború 1914-es kitörése azonban sorsfordulót jelentett pályáján. Az Avanti! eleinte támadta Olaszország részvételét a háborúban, Mussolini hozzáállásában azonban – mivel bízott abban, hogy a harcokat forradalom követi majd – egy idő után fordulat állt be: elkezdett agitálni a részvétel mellett. A szocialisták ezért árulónak kiáltották ki, és miután 1914 őszén Popolo d’Italia („Olaszország népe") néven saját lapot alapított, amelyben már a nacionalista eszmék álltak a középpontban, kizárták soraikból. Innentől fogva saját maga szervezte híveit, majd miután 1915 tavaszán Olaszország az Antant oldalán belépett a háborúba, ő maga is katonai szolgálatra jelentkezett.

Mussolini harcolt az Isonzónál, és egészen addig helyt is állt a fronton, amíg 1917. február 22-én meg nem sebesítette egy akna, amely négy társával végzett, és belőle is negyvennégy repeszdarabot kellett eltávolítani a kórházban. Közel fél évet töltött a kórházban, és miután felgyógyult, leszerelték a seregből. Ezután visszatért Milánóba, ahol újból belevetette magát a Popolo d’Italia szerkesztési munkálataiba. Víziója ekkorra még nem tisztult le teljesen, de végérvényesen szakított a baloldali eszmékkel: néhány veteránnal karöltve megalapította a Fascio di Combattimento szervezetet, amely már nemzeti alapokon szerveződő, igazságosabb társadalmi elosztáson alapuló tőkés fejlődésben gondolkodott. A világháborúból győztesként, de mégis katasztrofális gazdasági helyzetben kikerülő Olaszországban szárba szökkent egy új ideológiai rendszer: a fasizmus.