Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 227. oldal

Cikkek
debrecenindex

Négyszáz újonc – egy közösség

2023. október 27. 17:17

„Az ütőképes haderő megteremtéséhez nem csak a legmodernebb technikai eszközökre, hanem elhivatott honvédekre van szükség: olyan katonákra, akik értik világunkat és érzik felelősségüket” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az „Embert a vasra!” kampány, az Egységes Alapkiképzési Program, valamint az Önkéntes Katonai Szolgálat keretében szeptemberben bevonult állomány ünnepélyes katonai eskütételén, a debreceni Kölcsey Központban, október 27-én, pénteken.

Előszállás (4)

Hatalmas robbanóeszköz lerakatra bukkantak a tűzszerészek

2023. október 27. 16:07

Előszállásról érkezett bejelentés az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezredhez, mely szerint mezőgazdasági munka közben fordított ki egy munkagép egy robbanótestnek tűnő tárgyat.

DSC_9603 jó

Törökországba látogatott a Honvéd Vezérkar főnöke

2023. október 27. 11:47

Hivatalos látogatáson Ankarában tartózkodott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke október 24-26. között. A program során a Honvéd Vezérkar főnökét fogadta Yaşar Güler török nemzetvédelmi miniszter, valamint Metin Gürak vezérezredes, vezérkari főnök.

Győr Gion Államtitkári látogtása KLAC5836

Államtitkári alakulatlátogatás Győrben

2023. október 27. 9:12

Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára az MH 7. Területvédelmi Ezrednél, Győrben tett látogatást október 26-án, csütörtökön. Az államtitkár másfél évvel ezelőtti kinevezése óta sorra látogatja a Magyar Honvédség katonai szervezeteit.

Szentesi Fokos 2023

Szentesi Fokos 2023

2023. október 27. 8:57

A Szentesi Fokos 2023. Tábori Kihelyezés Hét során megtartott kiképzési foglalkozásokon az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred állománya kipróbálhatta új technikai eszközeit, továbbá elméleti ismereteit a gyakorlatban is kamatoztatta.

DRP_0938_nyitó

Harcászati mozzanatokban a fehérvári dandár katonái

2023. október 27. 7:32

Terepen végrehajtott, éleslövészettel és menetgyakorlattal egybekötött, az alaprendeltetésből adódó szakfeladatok mellett alap harcászati kiképzési feladatokból állt az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár tábori kihelyezési hete.

56_index

Magyarország sorsáról Magyarországon kell dönteni

2023. október 26. 21:15

„Egy nemzet 1956-ban sok év keserű diktatúrája után találkozott a szabadsággal, bátran és félelem nélkül mondta ki az igazságot, és újra a saját kezébe vette a sorsát” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az ’56-os mosonmagyaróvári sortűz hatvanhetedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a város Gyász téri emlékművénél, október 26-án.

NASAMS_index

Ugrásszerű fejlődés a hazai légvédelemben

2023. október 26. 18:22

„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS (National/Norwegian Adcanced Surface to Air Missile System/Nemzeti Fejlett Felszín-Levegő Rakétarendszer) légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.

NASAMS

Új légvédelmi rendszer a horizonton

2023. október 26. 18:21

A NASAMS (National/Norwegian Adcanced Surface to Air Missile System) hálózatalapú légvédelmi rakétarendszer a legelterjedtebb a kis-közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek között.

Me_index

Az utolsó emelkedés

2023. október 26. 16:44

Történelmi pillanat: kiemelték a Balatonból Beregszászi Sándor szakaszvezető, 12-es oldalszámú, Messerschmitt 109-es típusú vadászgépének törzsét, október 26-án, csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint emlékeznünk kell azokra, akik a haza szolgálata közben haltak hősi halált, míg Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese hangsúlyozta: a vadászgép partot ért maradványai a hazaszeretet örök mementói számunkra.