Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7024. oldal

Cikkek
1595908846

Iszapkatasztrófa: folyamatosan dolgoznak a katonák

2010. október 19. 9:23

Még mindig fokozott a katonai jelenlét a vörösiszap-katasztrófában érintett Veszprém megyei településeken, Devecseren és Kolontáron. A hetek óta tartó kármentesítésben folyamatosan vettek részt a Magyar Honvédség katonái és segítették a polgári védelem munkáját.

1595908845

Megfenyegették a tálibok Hollandiát

2010. október 19. 8:47

Terrortámadással fenyegették meg az afganisztáni kormány ellen lázadó tálibok Hollandiát, amiért a múlt héten alakult kisebbségi kormány együttműködik az iszlámellenes jelszavakat hangoztató Geert Wilders Szabadságpártjával (PVV). Az iszlám tálibok szóvivője biztosnak mondta, hogy Hollandia dzsihád-akció, azaz terrortámadás célpontja lesz, ha iszlámellenes politikát folytat.

1595908845

Honvédelmi nap a Gáspár iskolában

2010. október 19. 8:11

Az elmúlt héten negyedik alkalommal rendeztek rendhagyó honvédelmi napot a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola Gáspár András Intézményegységében, ahol egyébként tanítják is a katonai alapismereteket.

1595908844

Halálra ítéltek egy al-Kaida bombaszakértőt

2010. október 19. 7:07

Halálra ítélték hétfőn Jemenben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett robbantási szakértőjét. Száleh as-Saust 2008 óta körözték több jemeni terrortámadásban való részvétel, öngyilkos merénylők felkészítése és pokolgépek készítése gyanújával. Idén január végén fogták el. Több olyan cselekményt elismert, amellyel vádolták.

1595908844

Finisébe ért az alaptanfolyam

2010. október 19. 6:16

A közel kilenc hónap hosszú tanfolyam utolsó fázisának zárásával az MH Béketámogató Kiképző Központ Különleges Műveleti részlege végrehajtotta a rábízott feladatot, s bebizonyította, hogy a Magyar Honvédség rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek birtokában méltán fogadhatja jövőre is a NATO nemzetek katonáit, mint ahogy azt tette az első, hazai szervezésű Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyam során is.

1595908843

Hende Csaba Izraelben

2010. október 19. 5:43

Kétnapos látogatásra Izraelbe érkezett hétfőn Hende Csaba honvédelmi miniszter; a tel-avivi ISDEF védelmi ipari kiállítást tekinti meg. A politikust délelőtt udvariassági látogatáson fogadta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

1595908843

Kimenekítésre és a helységharcra készülnek

2010. október 19. 5:17

Saját bázisuktól, a szarajevói Butmir Tábortól mintegy félórányi autóútra található laktanyában, a bosnyák hadsereg rajlovac-i objektumában tartottak egész napos kiképzést az elmúlt héten az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának katonái. Helyszíni tudósításunk.

1595908842

Kínaiak segítik Irán atomfegyver-fejlesztését?

2010. október 18. 20:37

Az Egyesült Államok gyanúja szerint kínai vállalatok segítenek Iránnak rakéta- és atomfegyver-fejlesztésében – jelentette vasárnapi számában a The Washington Post című amerikai napilap. Az újság egy magas rangú, magát megnevezni nem kívánó amerikai tisztviselőt idézve azt írta, felszólították Pekinget, hogy vessen gátat ennek.

1595908842

Kézigránátos támadás Kolumbiában

2010. október 18. 18:37

Két ember meghalt és 13 megsebesült egy kézigránátos támadásban, melyet két ismeretlen követet el Kolumbia délnyugati részén, Tumaco kikötővárosban. A helyi hatóságok vasárnapi közlése szerint a két támadó motorkerékpáron érkezett az egyik tumacói áruház elé, kézigránátot dobtak a tömeg közé és kereket oldottak. A halálos áldozatok egyike rendőr.

1595908842

Rendőrök elleni merénylet Afganisztánban

2010. október 18. 17:03

Három civil életét oltotta ki egy út mentén elhelyezett pokolgép Afganisztán nyugati részén – közölte egy rendőrségi szóvivő. Núr Nikzad szerint a robbanás hétfő reggel történt Herát városában. A támadók a robbanószerkezetet egy zsákban helyezték el az öntözőrendszer árkában.