Hírek - 7138. oldal
Az al-Kaida Kabult akarta lerombolni
2010. július 30. 11:59
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat az Amerikai Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott merénylethez hasonló akciót tervezett Afganisztán fővárosa, Kabul megtámadására – idéztek brit lapok a Wikileaks oknyomozó honlap által kiszivárogtatott jelentésekből.
Ideiglenesen nem repülhetnek a brit Hawk kiképzőgépek
2010. július 30. 11:48
A brit védelmi minisztérium bejelentette, hogy ideiglenesen felszállási tilalommal sújtotta azokat a Hawk kiképzőgépeket, melyekbe a Martin Baker Mk. 10-es katapultüléseit építették be. Az ülés hibájára július 27-én, a RAF Valley légibázis egyik Hawk gépének átvizsgálása során derült fény, ugyanakkor a felfedezett problémáról bővebb információkat nem hoztak nyilvánosságra.
Kilencvenhat éve üzentünk hadat Szerbiának
2010. július 30. 11:40
1914. nyara az I. világháborút kirobbantó hadüzenetek évszaka volt. Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után július 28-án először az Osztrák-Magyar Monarchia üzent hadat Szerbiának, majd augusztus 1-én Németország Oroszországnak, augusztus 3-án pedig Franciaországnak. Augusztus 4-én pedig a britek is hadba léptek.
Bővül a perui légierő
2010. július 30. 10:57
A perui védelmi miniszter, Rafael Rey 2010. július 27-én jelentette be, hogy aláírták azt a szerződést melynek keretein belül hat darab Mil Mi171SP szállítóhelikoptert, valamint két darab Mi-35P harcihelikoptert vásárolnak. Az üzlet értéke megközelítőleg 108 millió dollár.
Gates is aggódik
2010. július 30. 10:05
Az afganisztáni hadműveletekről kiszivárogtatott bizalmas információk súlyos következményekkel járhatnak az ázsiai országban harcoló amerikai katonákra, szövetségeseikre és afgán partnereikre nézve, emberéletek foroghatnak kockán – vélekedett az amerikai védelmi miniszter.
Támadássorozat Bagdadban
2010. július 30. 9:53
Tizenhatan meghaltak, tizennégyen pedig megsebesültek egy támadássorozatban, amely csütörtökön történt Bagdad északi részén – jelentette az iraki belügyminiszter. A meggyilkolt személyek közül kilencen a védelmi erőknél szolgáltak.
Fogdában az izraeli miniszterelnök fia
2010. július 30. 9:23
Tíz napra elzárják Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fiát, mert elkésett a katonai szolgálatból – tájékoztatott csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli napilap. A 19 éves Jair Netanjahu egyik nap igazolatlanul nem jelent meg az előírt időben az egységénél, és felettesei többszöri próbálkozás ellenére sem tudták őt elérni.
Õsztől személycserék a brit haderő vezetésében
2010. július 30. 9:08
Sir Peter Wallt nevezik ki szeptemberben a brit hadsereg vezérkari főnökévé. Az 55 éves tábornok Sir David Richards helyét veszi át a tisztségben, kinevezését a királynő is jóváhagyta. Richards ősszel a brit fegyveres erők egyesített vezérkarának főnökét, az idő előtt távozó Sir Jock Stirrupot váltja, bár kinevezését hivatalosan még nem erősítették meg.
Megtalálták a második amerikai katona holttestét is
2010. július 30. 8:28
Megtalálták a múlt pénteken Afganisztán keleti részén a társával együtt eltűnt második amerikai tengerészaltiszt holttestét is – jelentették afgán tisztségviselők csütörtökön. Az amerikai haditengerészet kötelékében szolgáló 25 éves Jarod Newlove családját már értesítették a férfi haláláról.
Víztisztítás és élelemszerzés a Pampán
2010. július 30. 8:27
Újabb kiképzési blokk ért véget a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ szervezésében zajló NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyamon. A résztvevő katonák három héten keresztül általános különleges műveleti és alapvető túlélési ismereteket sajátítottak el. A tanfolyam rövid pihenőt követően augusztus közepén folytatódik.