Hírek - 7230. oldal
Nem anyámasszony katonái!
2010. május 28. 11:08
Leesett az álla a debreceni Gábor Dénes Szakközépiskola és Kollégium diákjainak, amikor hat társuk a helyi katonákkal közösen tartott harcászati bemutatót a katonái pályát népszerűsítő önkormányzati nap keretében. A rendezvénynek az is külön apropót jelentett, hogy jövő tanévtől Debrecenben két középiskola is bevezeti a Katonai alapismeretek oktatását.
Versenyek a honvédelem napján
2010. május 28. 10:41
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az MH PRT katonái Buda 1849. május 21-i visszafoglalásáról. A Magyar Honvédelem Napja alkalmából Tóth István őrnagy az „Év katonája” kitüntető címben részesült. Dupcsik József zászlós a tiszthelyettesei szolgálati jel II. fokozatát, míg Urbán József szakaszvezető a legénységi szolgálati jel II. fokozatát vehette át.
Új avionikai rendszereket fejlesztenek a Gripeneknek
2010. május 28. 10:18
A Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal (FMV) új avionikai rendszerek fejlesztésével bízta meg a Saab céget, amely rendszereket a Gripen vadászrepülőgépekbe építenek majd be. A megrendelés értéke, amely többek között új számítógépeket foglal magában, 450 millió svéd korona értékű, és körülbelül 10 év múlva szállhat fel az új rendszerekkel szerelt első Gripen.
A gazdaság is a nemzetbiztonsági doktrína eleme lett
2010. május 28. 10:00
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön ismertetett új nemzetbiztonsági doktrínájában elődeinél nagyobb hangsúlyt helyez a globális együttműködésre és a szélesebb körű biztonsági partnerségekre. Az elkövetkező évek katonai és diplomáciai tevékenységének alapjait körvonalazó dokumentum szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégiában a fegyveres megoldás az utolsó eszköz.
Ezer katonát vesztett eddig az Egyesült Államok Afganisztánban
2010. május 28. 9:37
Út mentén elhelyezett pokolgép megölt pénteken egy amerikai katonát Afganisztánban – jelentette be egy amerikai NATO-szóvivő. Az ottani háborúnak ő az ezredik amerikai katonaáldozata az AP hírügynökség statisztikája szerint.
Brazília szembeszáll az Egyesült Államokkal?
2010. május 28. 9:20
„Nagyon komoly nézeteltérés” van az Egyesült Államok és Brazília között az iráni atomvita rendezését illetően – jelentette ki csütörtökön az amerikai külügyminiszter. „Brazília szerint az új szankciók Irán ellen csak konfliktushoz vezetnének, de mi ezzel nem értünk egyet. Véleményünk szerint az irániak kihasználják Brazíliát. Úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy a Biztonsági Tanács lépéseket tegyen” – mondta Hillary Clinton.
Ismét lesújtott a pakisztáni légierő
2010. május 28. 8:46
Tizenöt tálibot ölt meg csütörtökön a pakisztáni légierő az ország északnyugati, Afganisztánnal határos részén. A szélsőséges iszlám fegyveresek hivatalos pakisztáni adatok szerint 40 embert veszítettek 24 óra alatt. A légierőn kívül a pakisztáni tüzérség is támadta az orakzai körzetben megbújt tálibokat, akik közül – a meghaltakon kívül – huszonöt megsebesült.
Aki beleszeretett Ciprusba
2010. május 28. 8:34
Berena Béla alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Haderőtervezési Főnökségének kiemelt főtisztje két alkalommal teljesített békefenntartó missziót Cipruson, összesen két és fél évet szolgálva a Földközi-tenger megosztott szigetén. Ciprus szerelmesének vallja magát, és számos, az UNFICYP missziót érintő érdekesség mellett el is árulta, miért.
Hatszoros hangsebesség felett repült a Hullámlovas
2010. május 28. 6:39
A hangsebesség hatszorosával új sebességi rekordot állított fel az X51A jelű, kísérleti stádiumban lévő katonai repülőgép Dél-Kaliforniában. A Hullámlovasnak (Waverider) is nevezett gépet egy B-52-es hadászati bombázóról indították. A segédhajtóművek után bekapcsolt scram-jetnek nevezett hajtóművel a gép 200 másodpercen keresztül tartotta a tempót.
225 nukleáris robbanófejjel rendelkeznek a britek
2010. május 28. 6:16
Először árulták el Londonban Nagy Britannia nukleáris arzenáljának méretét: a brit külügyminiszter 225-ben nevezte meg a nukleáris robbanótöltetek számát. William Hague azután tette meg bejelentését a brit képviselőházban, hogy az amerikai kormányzat májusban közölte: nukleáris robbanótöltet-készlete 5113 darabból áll, és több ezer elavult vár leselejtezésre.