Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7307. oldal

Cikkek
1595900413

Hazugnak minősítik a Bhutto-jelentést

2010. április 17. 7:22

Hazugságok halmazának minősítette a Benazir Bhutto egykori pakisztáni kormányfő halálának körülményeit vizsgáló ENSZ-bizottság jelentését pénteken a volt pakisztáni államfő munkatársa.

1595900413

Sztálin-emlékmű épülhet

2010. április 17. 7:18

Emlékművet építenének Joszif Sztálinnak a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában május 9-ig, azaz a győzelem napjáig – írta a Népszava. A lap pénteki számában azt közlik, hogy az ötlet a helyi kommunisták fejéből pattant ki, és tájékoztatásuk szerint jó ütemben gyűlnek a pénzadományok.

1595900413

Kadhafi kedveli Obamát

2010. április 17. 7:16

Moammer Kadhafi líbiai vezető lelkesedik Barack Obama amerikai elnök külpolitikai elképzeléseiért. “Obama politikája, ahogy eddig megmutatkozott, támogatást érdemel, azt, hogy segítsük tervei megvalósítását” – mondta Kadhafi azon a megemlékezésen, amelyet a Tripoli ellen 24 évvel ezelőtt végrehajtott amerikai légitámadás évfordulója alkalmából tartottak.

1595900412

Svédország a Gripenekről győzködi Romániát

2010. április 17. 7:13

Svédország új, a korábbinál előnyösebb ajánlatot kínált fel Románia számára, megpróbálva ezzel meggyőzni Bukarestet arról, hogy ne az Egyesült Államoktól vásároljon használt F-16-os vadászgépeket, hanem Gripenekkel fegyverezze fel légierejét. Egy márciusi döntés értelmében Románia 24 darab használt F-16-os vadászgépet vásárolna az Egyesült Államoktól.

1595900412

Egyre több civil esik áldozatul a NATO-nak Afganisztánban

2010. április 17. 7:11

A tavalyi év azonos időszakához képest több mint kétszer annyi afgán civilt öltek meg a NATO-csapatok az idei első negyedévben – írta a pénteki USA Today című napilap. Az újság rámutatott: ez a statisztika nem segíti a helyi népesség rokonszenvének megnyerését célzó amerikai kampányt.

1595900412

Belpolitikai vihart okozott a horvát elnök bocsánatkérése

2010. április 17. 7:08

A zágrábi kormánykoalíciót vezető Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) felháborították Ivo Josipovic szociáldemokrata államfő Bosznia-Hercegovinában tett kijelentései, amelyekben bírálta a ’90-es évek hivatalos horvát politikáját. Josipovic álláspontja a HDZ vezetése szerint ellentétes egy 2000-ben elfogadott parlamenti nyilatkozattal.

1595900412

Finn vadászgépeket rongált meg a vulkáni hamu

2010. április 17. 6:40

Jelentős kárt tett a vulkáni hamu a finn légierő gyakorlatozó gépeiben – jelentették be pénteken Helsinkiben. A fegyveres erők közleménye szerint megvizsgálták a még a légtér lezárása előtt, csütörtökön rövid bevetésekre küldött F-18-as harci gépek hajtóműveit, és vulkáni hamut találtak bennük.

1595900411

Rasmussen a magyar szerepvállalás bővítését kéri

2010. április 17. 6:14

Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár kezdeményezésére április 16-án délután telefonbeszélgetést folytatott Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel. A főtitkár elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség békefenntartó tevékenységért a NATO közös feladatainak ellátásban.

1595900411

Lezárták a magyar légteret

2010. április 16. 20:07

Pénteken este 7 órákor lezárták a magyar légteret az izlandi Eyjafjalla vulkánból előtörő, az egész európai légiközlekedést megbénító hamufelhő miatt. A tilalom elvileg szombat este 7 óráig van érvényben, ám egyelőre megjósolhatatlan, mikorra vonul el a felhő. Európában gyakorlatilag mindenhol leálltak a repülőgépek, a repülőtereken ezrek várakoznak.

1595900410

„Megtiszteltetés volt a Magyar Honvédségben szolgálni”

2010. április 16. 13:21

A Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázison parancsnoki átadás-átvételi állománygyűlést tartottak, mely során Isaszegi János mk. vezérőrnagy átadta a csapatzászlót Huszti András dandártábornoknak. A rendezvényt követően az átvevő parancsnoka megkoszorúzta a Kálvária dombon található millenniumi Attila kardja emlékművet.