Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7480. oldal

Cikkek
1595895046

Karácsonyi fények Camp Pannoniában

2010. január 3. 5:36

Talán a missziós szolgálat egyik legnehezebb eleme a családtagoktól, hozzátartozóktól, illetve barátoktól való távollét. Így van ez az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) katonái esetében is, mindenkit hazavárnak a szülők, feleségek, férjek, gyerekek, rokonok, barátok és nap, mint nap hazagondol mindenki, vajon mi lehet otthon.

1595895046

Felvillant a reménysugár: kevesebb civil halott Irakban

2010. január 3. 5:31

Egy brit emberjogvédő szervezet számítása szerint tavaly 4497 civil halt meg erőszakos cselekményekben Irakban, ami azt jelenti, hogy éves szinten 2009-ben volt a polgári áldozatok száma a legalacsonyabb azóta, hogy az amerikai haderő megtámadta az ázsiai országot 2003-ban.

1595895045

Obama kimondta: az al-Kaida a tettes

2010. január 3. 5:26

Az al-Kaida terrorszervezet képezte ki és fegyverezte fel azt a nigériai férfit, aki karácsonykor Detroit felett megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet Barack Obama amerikai elnök szavai szerint. Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai vezetés nyíltan az al-Kaidát vádolta meg a merényletkísérlet végrehajtásával.

1595895045

Vérfagyasztó merénylettel köszöntött be az újév

2010. január 2. 9:26

Pakisztánban pénteken egy öngyilkos merénylő legalább 40 embert megölt és több mint százat megsebesített, amikor robbanóanyaggal teli járművét egy sportpálya közelében az égbe röpítette. A terrorista merénylet az ország észak-nyugati határövezetében történt, Lakki Marvat környékén.

1595895045

Orosz-NATO megállapodások előszobájában

2010. január 2. 9:23

Oroszország és a NATO a 2010-es évben egy sor olyan megállapodást szándékozik aláírni, amely kiterjeszti az együttműködés jogi hátterét, egyebek mellett az afganisztáni válság rendezésében – közölte pénteken Konsztantyin Koszacsov, az orosz képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

1595895044

Sajnálják a Blackwater-mészárosok felmentését

2010. január 2. 9:19

Sajnálkozását fejezte ki pénteken az iraki kormány amiatt, hogy egy amerikai bíróság előző nap ejtette a vádakat a Blackwater biztonsági magáncég öt alkalmazottja ellen, akiket iraki civilek meggyilkolásával vádoltak. Ali ad-Dabbag iraki kormányszóvivő közölte, hogy az iraki kormány sajnálja a döntést, és csalódott miatta.

1595895044

Dróntámadásokat készíthettek elő a megölt CIA-ügynökök

2010. január 2. 9:15

Pilóta nélküli repülőgépek bevetését készítette elő az a hét CIA-ügynök, akit szerdán ölt meg Afganisztánban egy merénylő. A pakisztáni határ közelében, Hoszt tartományi főváros környékén évek óta működő Chapman hírszerzési központ feladata azoknak az információknak az összegyűjtése, amelyeknek az alapján el lehet indítani a légicsapásokat.

1595895044

Még mindig kísértenek a Mohamed-karikatúrák

2010. január 2. 9:11

Egy szélsőséges iszlamista szervezettel és az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szomáliait lőttek meg rendőrök péntek este a nyugat-dániai Aarhusban, amikor a férfi be akart hatolni a Mohamed prófétáról készült karikatúrák egyik szerzőjének a házába – közölte a helyi rendőrség. A támadónak agresszív szándékai voltak, egy kés volt nála.

1595895043

Jemen a nemzetközi terrorizmus új fellegvára?

2010. január 2. 8:56

Nemzetközi konferenciát hívott össze január végére Jemen ügyében Gordon Brown brit kormányfő, aki szerint a jemeni radikalizálódás az egész világot fenyegeti. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal pénteki bejelentése szerint az értekezletet a január 28-ára korábban meghirdetett londoni Afganisztán-konferenciával párhuzamosan tartanák.

1595895043

Szerbia háborús bűnökkel vádolja a horvátokat

2010. január 1. 9:37

A szerb kormány csütörtökön hivatalos döntést hozott arról, hogy viszontvádat nyújt be Horvátországgal szemben a hágai Nemzetközi Bíróságnál (ICJ). A belgrádi kormány azután döntött így, hogy Zágráb 1999-ben kérte a hágai bíróságtól: állapítsa meg, hogy Szerbia felelős az 1991-1995-ös délszláv háborúban horvát állampolgárok ellen elkövetett bűntettekért.