A mester aranyat vár Londonban

Hogyan sikerült a vb másik két tanítványának, Boczkó Gábornak és Imre Gézának?

Gábornak (lenti képünkön éppen találatot ad ellenfelének) sajnos egyéniben nem ment jól a vívás, csak a harmincharmadik helyen végzett. Egészen egyszerűen nem tudta elkapni azt a versenynapot, ám ez ritkaság, és bízom benne, hogy az olimpiáig még hátralévő négy kvalifikációs versenyen a belé fektetett munka meg fogja hozni a gyümölcsét, és sikeresen kvalifikálja magát Londonba. Gézának (legalsó képünkön jobbra) viszont viszonylag jól sikerült az egyéni, a hatodik helyezésért kapott pontokkal eléggé nagyot lépett előre az ötkarikás játékok felé.

Somfai Péter, az előbb említett két versenyző, illetve az MTK-s Szényi Péter úgy mentek át a mezőnyön, mint kés a vajon. Csodálatos volt nekem ezt megélni, ennél jobban előre eltervezni sem lehetett volna a történteket. Aztán a döntőben megint azzal a francia csapattal kerültünk össze, amely ellen az utóbbi időben nem ment a vívás. Most is csak megszorítani tudtuk őket. Mindenesetre a közeljövő fontos feladata, hogy mentálisan elhitessük a versenyzőinkkel: meg tudjuk verni őket is.

Hogyan lehetne őket hosszú idő után ismét legyőzni?

Mint említettem, ez jórészt mentális kérdés már. Ugyanis voltak olyan versenyek, amikor a franciák a második vagy a harmadik csapatukkal szerepeltek, és tőlük is kikaptunk. Egyértelmű azért, hogy ennyivel nem jobbak nálunk, de az tény: technikailag is fel kell készülni ellenük. Az ő alapstílusuk a megszokottnál nagyobb távolságon alapul, és ezt a magyar stílus összességében nehezebben tudja kezelni. Ráadásul most már ugye túlságosan is nagy hévvel megyünk a pástra, mert mindenáron le akarjuk győzni őket, és mindig ez lesz a vesztünk.

Attól függ, kiről van szó. Meglátásom szerint az elvégzendő edzésmunka tekintetében nem lehet sablonokban gondolkodni. Egy idősebb versenyzőnek már nem kell annyit vívnia, mint egy fiatalabbnak, náluk inkább a formába hozásra kell helyezni a hangsúlyt. A fiatalabbaknak meg természetesen el kell hordaniuk a hegyet egyszer jobbról balra, aztán balról jobbra, hogy megszerezzék a jó eredmények eléréséhez szükséges tapasztalatot. Mint minden küzdősportban, persze itt is az edzőtábor a lényeg. Szerintem Tata minden szobájában laktunk már, ismerjük kívülről a heti menüt… egyszóval nagyon sokat kell dolgozni az eredményért. Konkrétabban pedig elmondhatom, hogy az edzés három nagy részből tevődik össze. Az első az általános bemelegítés, aztán a vívórészben a versenyzők egymással asszóznak, és ott gyakorolják a különféle technikai elemeket. A harmadik része pedig az úgynevezett iskola, amikor is a mester és a vívó különféle technikai elemek elsajátítását gyakorolják.

Ilyenkor tud még újat kitalálni?

Jó kérdés… tulajdonképpen sokféle akciót ki lehet találni, csakhogy egy bizonyos idő után annyira megszokja a tanítvány a mester rezdüléseit, távolságát, tempóját és ritmusát, hogy hamar ráérez mindenre, és akkor bizony oda az újdonság varázsa. Ezért is jó az a rendszer, amit itthon bevezettünk, nevezetesen, hogy a vívók egy időre más-más mesterekkel dolgoznak.

Mit vár az olimpián vívóitól?

Kicsit előreszaladtunk, bár voltaképpen ez a tempó megegyezik az én hitvallásommal. Ugyanis szerintem nem az a cél, hogy kijussunk, hanem az, hogy ha kijutottunk, minél jobban szerepeljünk. Boczkó Gábornak és Imre Gézának például képességeik, tapasztalatuk és edzésmunkájuk alapján szerintem más célja nem is lehet, mint az aranyérem megszerzése. A többi színű éremből ugyanis már van nekik.

A felsorolásból kihagyta a szerencsét. Ennek nincs semmilyen szerepe?

De igen. Csakhogy azzal mi nem tudunk számolni…

(A Budapesti Honvéd SE vívószakosztályáról bővebben a Magyar Honvéd magazin novemberi számában olvashatnak.)

Fotó: Rácz Tünde és MTI