Adrenalin, csatazaj és a nevesincs nyuszi

Szöveg: Szűcs László | 2010. április 1. 19:53

Amikor az ellenséges csapatok megkezdték az előrenyomulást, a szakasz védelmi harcra rendezkedett be: az egyik tűzcsoport két harcjárművel a támadók felderítésére indult, majd a túlerő láttán visszavonult. A kiépített védelmi állásokban azonban felvették a harcot a „rosszfiúkkal”, és visszaszorították őket. Éles lőgyakorlat a debreceni dandárnál.

Félelmetes látvány a majdnem csúcssebességével közeledő BTR–80/A típusú harcjármű – a motor hangosan bőg, a nyolc hatalmas gumikerék felhőben veri fel az út porát. A tiszteletet parancsoló monstrum előtt kevés akadály van, ha kell, átgázol mindenen és mindenkin…

A tüzelőálláshoz érve a vezető lassít, a jármű még jóformán meg sem áll, amikor a kinyíló oldalajtókon kitódulnak a raj katonái. Igen, nincsen rá jobb szó, kitódulnak, mert az adrenalintól „feltüzelve", szinte egymás sarkát taposva rohannak a harcárkok felé, majd ott, fegyverüket tűzkész állapotba helyezve, a közeledő ellenség irányába nézve, célra tartanak.

A századparancsnok azonnal jelenti a rádión, hogy a szakasz elfoglalta a védelmi terepszakaszt, s a tűzparancsra vár. Az ukáz is rögtön érkezik: az egyik tűzcsoport szálljon újfent harcjárműre, és derítse fel a közeledő ellenséges csaptatokat. Két BTR indul ismét útnak, rádióantennájukon zöld színű zászló lobog, a vásznon pedig fekete nyúlfigura látszik…

– Ez persze nem a hivatalos alegységzászló – tudom meg Vantal Zsolt őrnagytól, a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár 1. lövészzászlóaljának parancsnoktól, aki a mai napon a kísérőnk a lőtéren –, hanem egy jelzés, amelyet a zászlóalj minden alegysége használ, mégpedig azért, hogy a századparancsnokok harc közben is jól lássák: pontosan merre vannak saját harcjárműveik. Ebben a szakaszban a zöld és a fekete zászló (ezen természetesen fehér színű a nyúl) a két tűzcsoportot jelzi, a sárga lobogó pedig a szakaszparancsnoki BTR-t díszíti.

És hogy miért éppen egy tapsifülest hímeztek a lobogóra? Nos, a seregben mindenki jól tudja, hogy a lövészeket nyúlnak hívják, s ők ma már büszkék is erre a „kódra". A lobogókon látható kabalaállatnak egyébként még nincsen neve – bár kétségtelen, hogy némileg hasonlít az egyik legnépszerűbb férfimagazin logójára, – de a katonák ígérik, lehet, hogy rövidesen elkeresztelik.

Eközben a messzeségben – ez a közel egy kilométeres távolságból is jól látszik – a felderítők felveszik a harcot a közeledő támadókkal, majd a túlerőt érzékelve megkezdik a szervezett visszavonulást. Közben a harcjárművekből ködgránátokat lőnek ki, hogy a füst elrejtse őket az ellenség elől. Még néhány perc és csatlakoznak a szakasz többi részéhez.

Aztán minden átmenet nélkül felugatnak a BTR–80/A járművek toronyfegyverei. A harminc milliméteres, nyomjelzős lövedék narancssárga fénycsíkja még a ragyogó napsütésben is jól látszik, brutális erővel csapódik be a mintegy másfél kilométerre lévő ellenséges harckocsiba. A sorozat többi lövése is talál, és a szakasz másik három nyolckerekűje is szitává lövi a számára kijelölt célokat.

Ezt követően a harcárokban megbújó lövészek „veszik kezelésbe" a támadásukban megállított harcjárművekről szállt ellenséget. A rohamozó gyalogság a jól beásott védők össztüzével találja magát szemben. Gépkarabélyok, géppuskák, távcsöves mesterlövész puskák osztják a halált, a még néhány harcképes járművet RPG gránátvetővel semlegesítik, a lövészárokhoz közel jutókat pedig kézigránátzápor várja. A csatazaj perceken keresztül visszhangzik a lőtéri katlanban. Halálos kakofónia ez.

Aztán a harc, amilyen hamar kezdődött, úgy is ér véget. Furcsa a csend, amely megüli a környéket. Csak a rádiókból hallatszanak halk reccsenések – jelentések követik egymást az éterben, a veszteségről, a fegyvereket megbénító esetleges akadályokról és a lőszerfelhasználásról.

– A feladatot végrehajtottuk, az ellenséget visszavertük! – adja le saját jelentését Bartha Richárd százados, a század parancsnoka, majd már felénk fordulva, a zászlóaljparancsnokhoz szólva hozzáteszi: „a végrehajtás szerintem kiváló volt, bár természetesen ezt csak a számítógépes értékelés után lehet biztosan kijelenteni!"

Az viszont tény: a célok többségét leküzdötték a katonák. A BTR-ek toronyfegyverei és az RPG-k számára kihelyezett célok mindegyike megsérült, de a támadó gyalogos katonákat imitáló célcsoportok – amelyek 100 és 800 méteres távolság között helyezkedtek el – nagy részét is sikerült eltalálniuk a védelmi lőfeladatot végrehajtó katonáknak. Ezúttal ugyanis az volt a cél, hogy szakasz szinten, éleslövészettel egybekötve, gyakorolják a védelmi harcot, és ezt – mint az történne egy esetleges éles helyzetben – a századparancsnok egy harcálláspontról vezette.

Persze ahhoz, hogy a szemünk előtt lejátszódott eseményeket tökéletesen megértsük, nem árt tisztázni, hogy mit is jelent pontosan a védelmi harc kifejezés. A katona számára triviális, ám a civileknek korántsem ennyire egyértelmű kérdésre Vantal őrnagy adja meg a választ. A harctevékenységnek három fajtája van, a támadás, a védelem, és a halogatás-késleltetés. A támadás egy adott objektum, vagy terület birtokbavételére irányul, míg a védelem célja ennek megtartása, az ellenség áttörésének megakadályozása. Különböző fajtái vannak: a vállalt, az ellenség által kikényszerített. Ezúttal úgynevezett vállalt védelmi tűzfeladatot láttunk, megspékelve egy felderítésre kiküldött, előretolt tűzcsoport tevékenységének megszemlélésével.

Míg e kérdést tisztázzuk, a szakasz megkezdi a visszavonulást. A rajok katonái eltűnnek a BTR-ek gyomraiban, néhány másodperc múlva már csak az itt-ott füstölgő lőtér emlékeztet a szemünk előtt lejátszódott „háborúra".

A csapat innen mintegy két kilométerre, az úgynevezett összpontosítási körletbe vonul vissza. Megkezdődik a fegyverek karbantartása, illetve a felkészülés a délutáni lőfeladatra, amely ezúttal támadó jellegű lesz. S a század három szakasza egymás után hajtja végre.

Minden katona serényen dolgozik, a lőszerkiosztó hely előtt hosszú sorok kígyóznak. Azt még a laikus szemlélő is könnyen megállapítja, hogy a BTR–80/A harcjármű harmincmilliméteres toronyfegyverébe való lőszer nemcsak „nagyot szól", hanem kinézetre is tiszteletet parancsoló. Betárazása kétemberes feladat, Közben pedig még arra is figyelni kell, hogy a hevedert hol fogja meg az ember, hiszen ujjait könnyen péppé zúzhatja az összenyomódó lőszerekkel. A gépkarabélyokba való, 7,62 milliméteres „skulókkal" jóval könnyebb bánni, persze a harcban ez a kaliber is legalább annyira hatékony, mint nagytestvére.

A tatárszentgyörgyi lőtér – ahol a debreceni dandár katonái a mostani lőfeladatokat végrehajtják – sajátossága, hogy a célterületen keresztülmenő, a települést Dabassal összekötő műút miatt, csak meghatározott időszakokban lehet lőgyakorlatot végrehajtani. Magyarán, minden órában tizenöt percet biztosítani kell az autósok számára, hogy átjussanak az éleslövészet idején lezárt, néhány kilométeres szakaszon.

Most is éppen nyitás van, és a tűzszünetet kihasználva a lőtértoronyhoz megyünk, ahol Frankó Imre őrnaggyal, a mai lövészet vezetőjével találkozunk.

A főtiszt egyébként a dandár 1. lövészzászlóaljának parancsnokhelyettese, s elmondja: az utóbbi hónapokban igazi kiképzési nagyüzem zajlik az alegységnél. Ennek az az oka, hogy az alegységre épülő zászlóalj harccsoport ősszel NATO szintű CREVAL ellenőrzésen esik át, s a kiképzési tervbe leírt foglalkozások az erre történő felkészülést célozzák meg. Ennek érdekében a ZHCS alapját adó lövészek ezen a héten a tatárszentgyörgyi lőtéren hajtanak végre különféle, védelmi és támadó jellegű lőgyakorlatokat. És ezek során gyakorolják azokat a harcászati fogásokat is, amelyek egy esetleges éles tevékenység során előfordulhatnak.

Természetesen a tatárszentgyörgyi kitelepüléssel nem ér véget a szövetségi ellenőrzésre való felkészülés – mondja Frankó őrnagy – a parancsnokok a közeljövőben két hetes speciális felkészítő foglalkozáson vesz részt Szentendrén. Az állomány számára pedig eközben úgynevezett század összekovácsolási gyakorlatot szerveznek, amelyen már részt vesznek a zászlóaljharccsoport, szakcsapatoktól érkező modul elemei, vagyis a vegyivédelmi, a műszaki, a légvédelmi és a felderítő szakaszok is. Sőt a későbbiekben híradó rendszergyakorlaton, és vízi vezetési kiképzésen is át kell esnie a katonáknak. „Valójában nincs is olyan messze már a szeptember" – jegyzi meg az őrnagy.

A beszélgetés közben letelik a műút nyitására előírt negyed óra. A biztonsági őrség egymás után jelentkezik be rádión, tudatják, hogy minden autó elhagyta a lezárt területet. A lövészetvezető megadja az engedélyt az éles lőgyakorlatok folytatására. Felhangzik a lövészet kezdetét jelző jellegzetes – és ami nagyon fontos: több kilométer távolságból is jól hallgató – szignál, majd előírásszerűen, a piros zászló is felkúszik a lőtértorony tetejére.

Alattunk, a lőtéren megindul a támadó lőfeladatot végrehajtó szakasz előrevonása. A négy BTR őrült sebességgel vágtat elő a fák takarásából, s a tűzmegnyitás terepszakasza felé veszi az irányt. A menetszél rángatja az antennákra felkötött színes zászlókat. A nyuszikák még ebből a távolságból is jól látszódnak, bár lehet, hogy a ragyogó napsütésben csak káprázik az ember szeme…