„Az ismeret a gondolkodás gyermeke, a gondolkodás a cselekvésé!”
Szöveg: Gémes Ildikó | 2011. szeptember 21. 13:28A Mályiban található 3. számú Kiképző, Oktatási és Regeneráló Központ adott otthont annak a háromnapos továbbképzésnek, melyet az MH Támogató Dandár vezetői, parancsnoki állományának tartottak szeptember 12-14. között. Az évente megtartott képzés segítségül szolgál a változások nyomon követésében, az egységes értelmezés elsajátításában, az alegységek tevékenységeinek megismerésében, és nem utolsósorban biztosítja a vezetői állomány hatékonyabb és eredményesebb felkészülését. A rendezvényt meglátogatta Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
Görög Ibolya protokollszakértő előadásában hasznos információkat és tanácsokat adott, majd ezt követően az osztályba sorolás rendjéről és az ezzel kapcsolatok tapasztalatokról volt szó a továbbképzésen.
A második nap az új Nemzeti Alaptörvény áttekintésével kezdődött, ezt követően a parancsnok felhívta a figyelmet, hogy az Alkotmányt és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényt mindenkinek kötelező ismernie, ezért a tanulmányozásukra fordítsanak kellő időt. A továbbiakban értékelte az eltelt időszakot, és ezzel egyidejűleg megszabta a következő hónapokra tervezett feladatokat. Kitért arra is, hogy a megalakult Helyőrségi Művelődési Tanács fontos szerepet fog vállalni azzal, hogy a helyőrségi életet pezsgésbe hozza.
A helyőrségben élő katonacsaládok részére pedig évente két alkalommal ingyenes hangversenyt biztosít a Honvéd Kulturális Központ közreműködésével. Reményei szerint a régen elfeledett Helyőrségi Bál hagyománya is feléled a közeljövőben.
A nap további részében az MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokságtól érkeztek vendégelőadók, valamint a dandár állományából tartottak tájékoztatókat. A tanácskozáson megjelent Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, aki a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetéről és a missziós feladatokról tartott előadást.
A továbbképzés harmadik napján szó esett egyebek mellett a Honvéd Díszalegységről is.
Fotó: A szerző felvételei