Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatmunka, téli időjárás és Alaszka

Az elmúlt hét kiemelt cikkei

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. december 29. 11:11

Összeállításunkban az elmúlt hét kiemelt cikkeit olvashatják.

Csapatmunka – két hajtóműre

A Magyar Honvédség történelmének legsokoldalúbb szállítórepülőgépeit állítja hamarosan hadrendbe. A két KC-390 Millennium Kecskemétre érkezése azonban a teljes program egy állomása csupán – előtte és utána is sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a projekt sikeres legyen.

A teljes cikk itt érhető el.

51het - cikk  (1)

Felkészülten várja a telet a Magyar Honvédség

Elvégezték a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe tartozó katonai szervezetek alárendeltségébe tartozó munkacsoportok felülvizsgálatát, amelynek eredményeként kijelenthető: a Magyar Honvédség felkészült a téli időjárás következében esetlegesen bekövetkező katasztrófahelyzetek, veszélyhelyzetek elhárítására. Honlapunknak nyilatkozva Tóth Csaba ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnokság, Hadműveleti Csoportfőnökség, Műveleti Biztosító Főnökség főnöke elmondta: adott esetben a rendszer gyorsabban tudna reagálni, mint a 2013-as hóhelyzet idején.

A teljes cikk itt érhető el.

51het - cikk  (2)

Miért éppen Alaszka?

Az Amerikai Egyesült Államok, Kína és Oroszország közötti nagyhatalmi verseny fokozódásával az északi sarkvidék jövőbeni konfliktusok helyszínévé válhat. A terület az erőforrások gazdagsága és elhelyezkedéséből adódó stratégiai jelentősége miatt egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A rendkívül zord környezetben a terep és az időjárás éppen olyan halálos ellenség lehet, mint a szembenálló fél. A jövő konfliktusaiban mind a hagyományos katonai erők, mind a különleges erők döntő szerepet játszhatnak az erőforrásokért folytatott versenyben.

A teljes cikk itt érhető el.

51het - cikk  (3)
Címkékhonvédelem