Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Der Spiegel – támadást tervezett Heathrow ellen az al-Kaida

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 26. 14:50

Az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások után az al-Kaida hasonló merényletet tervezett a londoni Heathrow repülőtér ellen is – írta a WikiLeaks oknyomozó portál által több tekintélyes külföldi lapnak kiszivárgott információk alapján internetes kiadásában hétfőn a Der Spiegel is. A Der Spiegel információiról előzetesen beszámolt több német tömegtájékoztató eszköz, így az n-tv televízió és a dpa hírügynökség.

A hamburgi hetilap – akárcsak néhány hónappal ezelőtt – vezető amerikai, valamint brit és spanyol lapokhoz hasonlóan közölt a WikiLeaks által a Pentagon dokumentumaiból kiszivárogtatott, többnyire a guantánamói tanúvallomásokon alapuló értesüléseket. A Der Spiegel mindehhez mellékelte saját következtetéseit is, amelyek lényege, hogy az amerikai hatóságok éveken keresztül a legfelelőtlenebbül, és az alapvető jogi normákat felrúgva bántak az ott bebörtönzött foglyokkal.

A Der Spiegel a nemzetközi terrorszervezet Guantánamon fogva tartott operatív parancsnokára, Hálid Sejk Mohammedre hivatkozva közölte azt az információt, amely szerint a Heathrow elleni merénylet – nem sokkal az Egyesült Államok elleni támadások után – a konkrét tervek között szerepelt. Eszerint az al-Kaida azt tervezte, hogy Nagy-Britanniában élő terroristái röviddel a felszállás után eltérítenek egy utasszállító repülőgépet, azt visszafordítják, majd hagyják, hogy az a repülőtér épületkomplexumára zuhanjon. Az előkészületek javában folytak, a terroristák két csoportját állítólag Kenyában képezték ki.

A szóban forgó tanúvallomásokkal kapcsolatos kiszivárogtatások alapján a hamburgi hetilap beszámolt arról is, hogy az al-Kaida az Egyesült Államokban is több repülőgép-eltérítést tervezett, szintén azzal a céllal, hogy a gépeket különböző épületek, illetve repülőterek fölött robbantsa fel.

A Der Spiegel az információkhoz mellékelt elemzésében példa nélkül állónak nevezte a kiszivárogtatott, több mint 700 dokumentumot, amelyek – mint írta – egyedülálló bepillantást nyújtanak az amúgy is vitatott guantánamói rendszerbe. Egyben – mint hozzátette – tanúskodnak arról, hogy az amerikai katonák milyen hanyagul bántak a tényekkel, illetve, hogy a foglyok mennyire kiszolgáltatott helyzetben voltak.

Noha a dokumentumok nem teljesek, azok az eddigi legátfogóbb képet nyújtják a börtöntábor működéséről, illetve a foglyok helyzetéről – írták a Der Spiegel munkatársai, utalva arra, hogy több mint 700 afgán, jemeni és ujgur – köztük a legfontosabb foglyoknak tartott 14 magas rangú al-Kaida vezető – „élettörténetéről" van szó. A lap szerint „bűnösökről és ártatlanokról, akiket az amerikai kormányzat minden jogállami alapelv nélkül őrzött a karib-tengeri szigeten".

A 2002 és 2009 közötti éveket felölelő dokumentumok egy olyan nyomasztó rendszer archívumát jelentik, amelyből kitűnik, hogy az amerikai börtönhatóságok kiskorúakkal és idős emberekkel is hasonló módon bántak.

A Der Spiegel információi szerint az amerikai védelmi minisztérium dokumentumai a „titkos" minősítést kapták, amit kiegészített egy „külföldieknek tovább nem adható" minősítés. Az akták meglehetősen sematikus felépítésűek, azokban a többi között adatok, illetve információk szerepelnek a foglyok életéről, tartózkodási helyéről és tevékenységéről 2011 szeptembere előtt és után.

Tartalmazzák továbbá a foglyokra vonatkozó orvosi-egészségügyi értékeléseket, továbbá „kockázati besorolásukat", különbséget téve a „magas", a „közepes" és az „alacsony" kockázatú között. A „legértékesebb" fogoly, az említett Hálid Sejk Mohammed 2006-ban kapta a “magas kockázatú" besorolást.

A Der Spiegel munkatársai úgy ítélték meg, hogy a dokumentumok jogi megközelítésből súlyos hiányosságokat, a foglyokra vonatkozóan elhamarkodott, megalapozatlan véleményeket tartalmaznak. Arról tanúskodnak, hogy az amerikai hatóságok felületlenül és hanyagul bántak a tényekkel, a foglyok tetteit a guantánamói bíróságok önkényesen, a szükséges bizonyítékokat nélkülözve tárgyalták. A dokumentumok gyakran hivatkoznak a foglyok olyan kijelentéseire, állításaira, amelyek normális bíróságok előtt egyáltalán nem állnák meg a helyüket – írták a többi között a Der Spiegel munkatársai.