Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 1918. oldal

Cikkek
1596025862

Vezénylőzászlósok az Országházban

2017. január 10. 16:05

A Parlamentben tartott előadást Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, az Összhaderőnemi Vezető Altiszti tanfolyam résztvevőinek január 10-én, kedden.

1596025861

Az NKE két karán is nyílt napot rendeznek a héten

2017. január 10. 14:51

Már csak pár napot kell aludni, és kitárja kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az érdeklődők előtt. Január 13-án a honvédtisztjelöltek napi életével ismerkedhetnek meg mindazok, akik részt vesznek a  Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) által szervezett nyílt napon az egyetem Hungária körúti campusán, január 14-én pedig a Ludovikán várja a látogatókat az Államtudományi és Közigazgatás Kar (ÁKK).

1596025859

Kemény év – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2017. január 10. 11:03

Folyamatos részvétel a Közös Akarat és az ideiglenes biztonsági határzárral összefüggő feladatok végrehajtásában, tizenegy gyakorlat, háromszor módosított állománytábla, ötvenkilenc különböző tanfolyam és kiképzési foglalkozás, negyvenöt kulturális-, sport- és katonai rendezvény, harminckilenc egyéb feladat – kemény évet zárt a szentesi műszaki ezred.

1596025855

Influenza: a védekezés leghatékonyabb eszköze a védőoltás

2017. január 10. 7:21

Közeledik az influenzajárvány Magyarország felé, amit jól jelez az is, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan növekedett az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma. Hogyan készül a Magyar Honvédség az idei „szezonra”? A kérdést dr. Meglécz Katalin orvos ezredesnek, a Magyar Honvédség Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálata honvéd-tisztifőorvosának tettük fel.

1596025851

Takarókkal segítették a hajléktalanokat

2017. január 9. 16:08

A rendkívüli hidegben a Magyar Honvédség 250 takaróval segítette a hajléktalanokat. A takarókat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai osztották ki a rászorulóknak.

1596025848

Nincs üresjárat – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2017. január 9. 13:49

Hazai és nemzetközi kiképzések, gyakorlatok, missziók, katonai eskü és határvédelmi feladatok. Címszavakban így telt a 2016-os esztendő a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az elmúlt évről és az idei esztendő legfontosabb feladatairól Sipos Antal ezredes, az alakulat megbízott parancsnoka beszélt magazinunknak.

1596025846

Szentmise vízkereszt alkalmából

2017. január 9. 11:35

A vízkereszt alkalmából mutattak be szentmisét a Honvédkórházban január 6-án.

1596720123

Emlékük örök

2017. január 9. 9:21

Két hónappal meghosszabbította az 1956-os forradalom Bács-Kiskun megyei eseményei felidéző, és dr. Szobonya Zoltán mártírhalált halt ügyvéd emléke előtt tisztelgő kiállítását a Kecskeméti Katona József Múzeum. A tárlat február 25-én, a középiskolások részére „A málenkij robot diákszemmel” címen kiírt pályázat ünnepélyes eredményhirdetésével záródik.

1596025834

Légtérvédők – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2017. január 8. 7:23

2017 szeptemberében lesz 70 esztendős az Amerikai Egyesült Államok légi nemzeti gárdája – legalábbis hivatalosan. Mert bár a törvény szerint meghatározott születésnapjukat egy napon ünnepelhetik az önálló amerikai légierővel, a légi nemzeti gárdisták történelme az 1910-es évekig nyúlik vissza…

1596025825

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

2017. január 7. 13:54

A mínusz 15 fokos fagyban is kiemelt feladatként kezeli a Magyar Honvédség a határ védelmét. Az éjjel-nappali járőrözést az év leghidegebb időszakában meleg ruházattal, teával és fűthető sátrakkal segítik. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka január 7-én, Röszkén elmondta: a katonáknak azért is kell minden segítséget megadni, mert az illegális határsértők és az embercsempészek ilyenkor sem pihennek.