Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2084. oldal

Cikkek
1596014738

Honvéd középiskolás diák sikere a frizbitornán

2016. június 7. 13:15

Harmadik helyezést ért el a közelmúltban, Bécsben megrendezett Vienna Junior League nemzetközi frizbitornán a magyar junior ultimate frizbi válogatott. A csapat tagja volt Tolnai Ferenc Marcell, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 9. évfolyamos növendéke is.

1596014736

Több száz fiatal vehet részt a honvédség nyári táboraiban

2016. június 7. 11:03

„Majdnem félezren vehetnek részt a Magyar Honvédség nyári táboraiban, amelyek iránt az érdeklődés már most nagyon nagy” – mondta dr. Eleki Zoltán alezredes az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Kiképzési Osztály kiemelt főtisztje, a Magyar Honvédség főtestnevelője június 6-án, hétfőn Mátraházán a honvedelem.hu-nak.

1596014735

Százharmincan kezdték meg az alapkiképzést

2016. június 7. 10:26

Közel százharminc újonc számára kezdődött meg a katonai alapkiképzés Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián június 6-án, hétfőn. Idén már félezernél is többen feleltek meg a katonának jelentkezők közül az alkalmassági vizsgálaton, közülük a Mecséri János Kiképző Osztály három kiképzőszázadánál jelenleg majdnem háromszázan vesznek részt alapkiképzésen.

1596014734

Könyvbe borult városok

2016. június 7. 9:23

Nyolcvanhetedik alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, s tizenötödjére a hozzá kapcsolt Gyermekkönyvnapokat. A Zrínyi Kiadó több helyszínen, új és régebbi kiadványokkal, dedikálásokkal és kísérőprogramokkal vesz részt az eseményen.

1596014731

A béke fegyvertelen őrei

2016. június 7. 7:11

Gyakorlati foglalkozásokkal folytatódott a 31. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam. A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett háromhetes kurzus hallgatóinak zárógyakorlatát június 8−9. közt tartják Szolnokon és környékén.

1596014730

Törzsasztal a Stefániában

2016. június 6. 20:06

Találkozót szervez az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának kulturális tagozata. A rendezvény fő célja a hagyományápolás.

1596014729

Légpuskalövészet, menetgyakorlat a nyári szünidőben

2016. június 6. 17:24

„Nagy felelősség van önökön, hiszen egy olyan projekt elején járunk, ami hosszabb távon meghatározza a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatát. A nyári táborok alkalmával sok diák az itt szerzett élmények, tapasztalatok alapján dönti el, hogy később a katonai hivatást választja, illetve vállalja az önkéntes tartalékos szolgálatot” – mondta Szpisják József dandártábornok, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (MH KDK) parancsnoka a honvédelmi táborok vezetőinek tartott módszertani felkészítésen.

1596014725

Találkozott a múlt és a jelen

2016. június 6. 13:25

Harmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Hadikultúra és Military, avagy közismertebb nevén, a HMFEST fesztivált június első hétvégéjén. Mint minden évben, a szervezők legfőbb célja idén is a múlt és a jelen katonáinak, felszereléseiknek bemutatása volt.

1596014724

Tigrisek Spanyolországban – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2016. június 6. 12:07

Ötvenötödik alkalommal rendezték meg a NATO Tiger Meet repülőharcászati gyakorlatot, amelynek ezúttal a spanyolországi Zaragoza adott otthont. Az eseményen a Magyar Honvédséget a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma vadászrepülő-százada képviselte.

1596014721

Csapatlátogatás a Bocskai-dandárnál

2016. június 6. 9:31

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyamának hallgatói látogattak a napokban Debrecenbe, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth-laktanyájába.