Hazai hírek - 2452. oldal
Rendész Mikulás járt a gyermekkórházban
2014. december 5. 11:44
Játékokat, kifestőket, szaloncukrot és gyümölcsöt vittek Mikulásra készülve a Heim Pál Gyermekkórházban gyógyuló kis betegeknek az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Maléter Pál Rendészzászlóaljának katonái. A hagyományteremtő jótékonysági akciót egy hónapos adománygyűjtés eredményeként szervezték meg.
101 éves a magyar tüzérség
2014. december 5. 9:30
Konferenciával ünnepelték a magyar tüzérség mint fegyvernem megszületésének 101. évfordulóját Szent Borbála napján, december 4-én, csütörtökön Pécsen. A Honvédelmi Minisztérium, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Baranya Megyei Védelmi Bizottság által közösen szervezett rendezvényen beszédet mondott a Honvéd Vezérkar főnök, illetve előadást tartott mások mellett a múzeum parancsnoka.
Újraélesztés, folyadékpótlás és KED-mellény
2014. december 5. 7:17
Oxiológiai, azaz sürgősségi ellátási szakképzést rendeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Egészségügyi Központjában szolgálóknak november végén Hódmezővásárhelyen. A tanfolyamot meghívott előadók tartották, akik mentő- és sürgősségi ellátásban dolgoznak, így naprakész ismereteket adhattak át a résztvevőknek.
A németek újra támadnak
2014. december 4. 18:39
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
A honvédség gondoskodik az embereiről
2014. december 4. 17:36
Első alkalommal ült a HM Idősügyi Tanács elnöki székébe Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A december 3-án, szerdán megrendezett ülésen – a napirendi pontok megtárgyalásán túl – a különböző bajtársi egyesületek és szövetségek képviselői is bemutatkozhattak.
Az önkéntes haderő tíz éve
2014. december 4. 16:13
Nemzetközi szakértői munkaműhelyt rendezett az önkéntes haderőmodellre való áttérés tizedik évfordulója alkalmából a HM Védelmi Hivatal és az NKE Stratégiai Védelmi Kutató Központ.
A Szent Koronát védelmező őrökre emlékeztek Veszprémben
2014. december 4. 14:40
Példás helytállásnak nevezte a Szent Korona őreinek 1944 novemberi tetteit az Országgyűlés alelnöke december 4-én, csütörtökön Veszprémben.
Inter arma caritas – kilencvenkettedik adás
2014. december 4. 14:02
„Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: »Gyalázóid szidalmai rám hullottak.« Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Pál apostol Rómaiaknak írt leveléből vett idézettel köszönti a hallgatókat a szerkesztő.
Piros barettben, Szent Borbála napján
2014. december 4. 12:32
December 4-e, vagyis Szent Borbála napja nemcsak a bányászoknak, hanem a katonáknak is jelentős ünnep. Legalábbis a tábori és a páncéltörő tüzéreknek, illetve a légvédelmi rakétás alakulatok számára. Védőszentjük napja ugyanis egyben fegyvernemi ünnepük is.
Kiállítás a Nagy Háborúról
2014. december 4. 11:59
„Ha emlékezünk és emlékeztetünk Európa elveszett nemzedéke, a világháborús generáció üzenetére, érteni fogjuk, milyen értékes a haza, a nemzetnek nevezett közösség” – tolmácsolta a honvédelmi miniszter szavait A Nagy Háború 1914−2014 című kiállítás megnyitóján Kun Szabó István vezérőrnagy december 3-án.