Hazai hírek - 2459. oldal
Ünnepségsorozat Hódmezővásárhelyen
2014. augusztus 23. 9:41
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében szolgálatot teljesítő katonák aktívan közreműködtek az államalapító Szent István király tiszteletére megrendezett városi ünnepségsorozaton.
Emlékművet avattak Polgárdiban
2014. augusztus 23. 7:02
Katonai tiszteletadás mellett második világháborús emlékművet avattak Polgárdi katolikus temetőjében, augusztus 22-én. A településen és környékén 1944-45-ben elesettek jelképes katonasírjain közel ötven hősi halált halt katona neve olvasható.
Honvéd tisztjelöltek éles helyzetben
2014. augusztus 22. 21:20
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvéd tisztjelöltjei is részt vettek abban a mentési munkálatban, amelynek során egy német rendszámú buszon keletkezett tüzet kellett eloltani az M1-es autópályán, augusztus 21-én.
Karneváli toborzás
2014. augusztus 22. 20:01
Sajátos módon egy időben elevenedtek meg különböző történelmi korok katonakultúrái Szombathelyen, augusztus 22-én. A hagyományos Savaria Történelmi Fesztivál keretében római légiók lepték el az egykori Savariát, miközben a Történelmi Témaparkhoz közel egy első világháborús harcálláspont és a jelenkori haderő modern toborzópontja is kitelepült.
Az államalapítás napja
2014. augusztus 22. 16:23
A hagyományokhoz híven katonai tiszteletadás mellett vonták fel az országzászlót augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén a Bem téren, Debrecenben. Ezt követően kezdődött a Debreceni Virágkarnevál, amelynek állandó szereplői az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar, a történelmi zászlóvivők és a katonai hagyományőrzők.
Szent István királyra emlékeztek az ezred katonái
2014. augusztus 22. 13:40
A hagyományoknak megfelelően idén is állománygyűléssel, valamint városi és megyei rendezvényeken történő részvétellel emlékezett az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred a nemzet atyjára, I. István királyra.
Hálás vagyok, hogy a katonai pályát választottam
2014. augusztus 22. 8:38
A mai napig hálásan tekint a katonai pályára Bíró József nyugállományú vezérőrnagy, akinek Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát adományozta 75. születésnapja alkalmából augusztus 21-én a tárca épületében.
Várpalota „vérben és vasban”
2014. augusztus 22. 7:27
A várpalotai Thury-várba költözött a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum „Négy év vérben és vasban” című első világháborús vándorkiállítása. A harminckét tablóból álló kiállítást szeptember 3-áig láthatja ebben a várban a közönség.
Tűzszerészbúvárok a Drávában
2014. augusztus 21. 21:12
Tavaly megkezdett munkálataikat folytatták az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái Barcsnál. A tűzszerészbúvárok a Dráva medréből immáron több mint 170 kilogrammnyi robbanószert emeltek ki.
Virágmenet
2014. augusztus 21. 7:29
Katonák, hagyományőrzők és katonanövendékek kísérték a Szent Koronát ábrázoló virágkocsit Debrecenben, augusztus 20-án.