Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar katona mindenre felkészült

Szöveg: Snoj Péter |  2015. május 7. 16:41

A béke rendkívül törékeny állapot. Ezért képesnek kell lennünk annak megtartására – fogalmazott dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban, május 7-én, csütörtökön.

1595993173

A Honvéd Vezérkar főnök A Magyar Honvédség szerepe és fontossága a mai magyar társadalomban címmel tartott előadást szülővárosában a honvédség iránt érdeklődő fiatalok és egykori katonatársai számára. Benkő vezérezredes többször is hangsúlyozta, hogy a katonák nem a háborúk éltetői, hanem a béke őrzői. „Hiszen ki más tudná jobban, milyen szenvedéssel és áldozattal jár egy háború, ha nem a csatákat vívó katonák?" – fogalmazott.

1595993173

Hozzátette: amikor a NATO szervezetéről beszélünk, bele kell gondolni, hogy az Észak-atlanti Szövetségnek nincs önálló hadserege, nincs olyan különálló NATO-haderő, amelyik, ha baj van, segítségül jön. A szövetség erejét és képességét a tagországok hadseregeinek ereje és képessége határozza meg. Éppen ezért a Magyar Honvédség is folyamatos fejlődésen és erősödésen esik át a lehetőségekhez mérten.

1595993173

A hallgatóság számára Benkő vezérezredes külön kiemelte a különbséget békeidőszaki és különleges jogrend szerinti feladatok és műveletek között. Részletezte katonáink országvédelmi és egyéb kötelességeit is. Több, a Katonai Filmstúdió által készített látványos videó útján az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogy milyen is ma katonának lenni. Ez különösen izgalmas volt a közönség soraiban ülő, egyenruhás fiatalok számára. A Honvédsuli Egyesület olyan általános és középiskolás ifjakat támogat, akik elkötelezettséget és elhivatottságot mutatnak a honvédség iránt.

A Honvéd Vezérkar főnök előadásában kitért az Önkéntes Tartalékos Rendszerre is.

1595993174


Fotó: a szerző felvételei