Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Árokásás közben került elő a páncéltörőgránát

Szöveg: Szűcs László |  2015. augusztus 5. 12:19

A 31. héten, azaz július 27. és augusztus 2. között 49 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 7 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Ivanyik Alexandra, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2015-ben eddig összesen 1539 bejelentést kaptak.

Július 29-én Puláról érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a település köztemetőjében, árokásás közben egy feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet találtak a munkások. A Juhász Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 152 milliméteres páncéltörőgránát került elő, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

Ugyanezen a napon Egerfarmoson is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Vasút utcában található egyik családi ház udvarán, építési munkálatok közben, tíz kilogrammnyi gyalogsági lőszert találtak. A második világháborús „leletet" a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Szintén július 29-én kellett Szegedre kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Füvészkertben, földmunkák közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszaknavető-gránát került elő. A második világháborús robbanószerkezetet a Debrődi Péter százados vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Címkéktűzszerész