Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ha tél, akkor influenzajárvány

Szöveg: Szűcs László |  2014. december 29. 8:40

Ahogy közeledik a „valódi” tél – legalábbis ezt jósolják a meteorológusok -, arra is számítani kell, hogy felüti a fejét az országban az influenza. A minden esztendőben várható járványra természetesen idén is készülnek az illetékesek – köztük a Magyar Honvédség szakemberei.

A Magyar Honvédség Közegészségügyi–Járványügyi Szolgálata (MH KJSZ) alaprendeltetéséből fakadóan minden évben felkészül az influenzaszezonra és egy esetleges járványra – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére dr. Meglécz Katalin orvos ezredes, a Magyar Honvédség honvéd-tisztifőorvosa (képünkön).

1595985310

Megtudtuk: a Honvéd Vezérkar főnök a novemberben adta ki az influenzaszezonra történő felkészülésről szóló intézkedését, amiben az állomány, az alakulatok és az MH KJSZ feladatait határozta meg. A szakzsargonban csak „influenza intézkedésnek" hívott jogszabály rendelkezik az influenza elleni védekezés fő feladatairól, az egyéni és kollektív védelem eszközeiről, a védőoltásban részesítendők köréről, a vakcinák beadásának menetrendjéről, az influenza figyelő szolgálat kijelöléséről és működtetéséről, valamint az ehhez kapcsolódó nyilvántartási és jelentési kötelezettségekről.

Az influenza – amelynek járványos előfordulása hazánkban leginkább az év első heteiben tapasztalható, bár a hivatalos szezon a 40. héttől a következő év 20. hétéig tart – hirtelen kezdődő, magas lázzal jelentkező felső légúti megbetegedés, amely gyakran jár együtt szövődményekkel, de önmagában is okozhat súlyos, életveszélyes tüdőgyulladást. Emiatt különösen veszélyes lehet a gyerekekre és az idősekre.

„Az influenzajárványok megelőzésében a téli időszak higiénés rendszabályainak betartása mellett kulcsfontosságú szerepe van a WHO éves ajánlásán alapuló védőoltásnak is" – mondta Meglécz ezredes, hozzátéve: a vakcináció a legbiztosabb módja annak, hogy megelőzzük a betegséget, illetve az oltással el tudjuk kerülni az esetleges szövődmények kialakulását is. A védőoltás emellett csökkenti a betegség közösségen belüli átvitelének lehetőségét, „így a családtagok, valamint a munkatársak védelmét is biztosíthatjuk a védőoltás felvételével" – fogalmazott a Magyar Honvédség honvéd-tisztifőorvosa.

1595985310

Az influenza intézkedés az idei szezonra is rendelkezik arról, hogy kik kaphatnak ingyenes védőoltást. A vezető beosztású katonák, a különleges ügyeleti szolgálatot ellátók, az egészségügyi dolgozók, illetve a misszióban szolgálók és a külszolgálatba indulók egyaránt térítésmentesen juthatnak hozzá a vakcinához. Mellettük – aki igényli védőoltást – a csapatorvosnál vagy a háziorvosnál írathatja fel receptre. „A védőoltás az influenza A és B variánsa ellen is védettséget nyújt, azon három influenzatörzs ellen, amelyek az elmúlt időszakban a leggyakrabban okoztak járványokat és várhatóan az idei évben is dominálni fognak. Ez a védettség nagyjából két hét alatt alakul ki az emberben, tehát érdemesebb minél hamarabb beadatni" – mondta a honvéd-tisztifőorvos, hozzátéve: a patikai forgalomban többfajta védőoltás kapható.

Idén már elérhető az az újfajta vakcina is, amelyet csak a bőr alá kell beadni, így a „szúrás" gyakorlatilag fájdalommentes. Ez utóbbi azonban valamivel drágább, mint a hagyományos védőoltások.

A katonák számára azért is fontos a védőoltás felvétele, mert az influenzavírusra jellemző különösen magas fertőzőképesség és rövid lappangási idő miatt a fogékony közösségekben rövid idő alatt nagyszámú megbetegedés jelentkezhet, ami a Magyar Honvédség állományát érintve akadályozhatja a rendeltetés szerinti feladatok végrehajtását – fogalmazott dr. Meglécz Katalin orvos ezredes, kiemelve azt, hogy a szakemberek idén sem számítanak komolyabb járványra, mint tavaly. Akkor országos nem, mindössze regionális járványok alakultak ki.

1595985311


Fotó: archív