Két hét – két tábor…
Szöveg: honvedelem.hu | 2016. július 29. 15:11Két hét alatt kétféle tábort rendeztek júliusban a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központ szervezésében.
Július első hetében a sporté volt a főszerep. A csapat a hetet lézerlövészettel indította, majd a szentendrei MH Altiszti Akadémia munkatársai szerveztek számukra egy kihívásokkal teli napot. Itt a gyerekek vizesbajnokságokon mérték össze ügyességüket, valamint íjászkodtak és légpuskával is lőttek.
A hét második felében Tahitótfaluban, a Lovas- és Szabadidőparkban tettek látogatást a táborlakók, akik lovagoltak, eveztek és sárkányhajóztak is. Természetesen a strandolás sem maradhatott ki a heti programokból. Az utolsó napon pedig második világháborús gépjárművekkel és haditechnikai eszközökkel ismerkedhettek meg a gyerekek − köszönhetően a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak.
Július második hetében szabadidős tábort szervezett a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központ. A hét a Fővárosi Állat- és Növénykertben tett látogatással indult, majd strandolás és lézerlövészet is szerepelt a programok között. A zárónapon játékos akadályversenyt szerveztek a résztvevők számára.
A tábor sikerét jól jelzi, hogy sok gyerek már évek óta visszajár.
Fotó: Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ