Kicsire és savanyúra sikerült a Drága Elza!

Füle Zoltán és Grátz Márk filmjének története − legalábbis a szinopszis olvasása közben − jónak tűnik. (A film iránt érdeklődők figyelmét felhívnám arra, hogy innentől elkerülhetetlen a spoilerezés!) 1942. Második világháború. Keleti front. Lombos Mihály honvéd – akit a vásznon Makray Gábor alakít − egy adminisztrációs hiba miatt nem mehet haza a családjához szabadságra. Aztán egy támadás során megsebesül, az éjszakát a szovjet vonalak mögött, egy bombakráterben tölti, ahol megismerkedik egy öregemberrel, akinek szavai megingatják családjába és a hazájába vetett töretlen hitét… Másnap fogságba esik, és a büntetőszázadban, az úgynevezett „taposók" között találja magát. Feladata taposással hatástalanítani a földbe ásott aknákat.

A leírt történet jó, a megvalósítás azonban − még ha nagyon óvatosan fogalmazunk, akkor is − hagy némi kívánnivalót maga után. Sok olyan momentum van ugyanis a filmben, amit egész egyszerűen nem ért a néző. Elvarratlan szál például az, hogy miért akarja a főhős meggyilkolni a feleségét, Elzát. Maga a film ugyanis úgy kezdődik, hogy megtudjuk: Lombos honvéd akkor kezdte el vezetni naplóját, amikor elhatározta, hogy megöli az asszonyt. Pedig semmi bizonyíték nincsen arra, hogy Elza megcsalja, már nem szereti. Erre csak az öregember céloz a bombatölcsér mélyén kushadva, miközben arra várnak, hogy az oroszok az ájulásig igyák magukat, ünnepelve azt, hogy sikerült visszaverniük a német és a magyar csapatok áttörési kísérletét. Elza hűtlensége később már fel sem merül – mintha nem is ez lenne a történet alapja –, sőt magával a naplóval is csak alig-alig találkozunk.

Apropó, öregember. Rögtön adódik a másik kérdés, ami ott motoszkál végig a nézőben: ki is ez az öreg? Egy létező hadifogoly (szökött munkaszolgálatos, ahogy mondja magáról) vagy csak a főszereplő lelkiismerete − esetleg őrangyala − egy középkorú férfi személyében manifesztálódva? Választ nem kapunk, ami egyrészt jó, hiszen így e feszültséggel sikerül a film végéig fenntartani a néző figyelmét. Ugyanakkor nem működik a „rendezői rávezetés", mert a néző a film végén úgy áll fel a székből, hogy magában sem tudja tisztázni a helyzetet, és nem „tisztul le" a Varga Tamás alakította Ziffer Lajos személye. Legalábbis bennem ott maradt a nyitott kérdés, hogy akkor Ziffer és Lombos valójában egy vagy két személy?

Ha a filmben elhangzó párbeszédeket osztályoznom kellene, a legnagyobb jóindulattal sem tudnék „kettes alá"-nál jobb jegyet adni. A legtöbbször szájbarágós, sablonos közhelyek hangzanak el, amelyekből sajnos nem hiányzik a pátosz, az édes cukormáz sem. A hazaszeretetről, a családról szóló dialógusok annyira mesterkéltek és természetellenesek, hogy a nézőnek már-már nevethetnéke támad.

S ha már a nevetésnél tartunk: van talán két olyan jelenet a filmben, ami igyekszik némi humort csempészni a véres valóságba, a háború poklába. A szituációk azonban erőltetettek, a poénok pedig kiszámíthatóak, tehát akár ezeket a jeleneteket is ki lehetett volna húzni a forgatókönyvből, hiányuk nem tűnne fel senkinek.

Igen, a Drága Elza! legnagyobb hiányossága a forgatókönyv kidolgozatlansága. Számtalan túlburjánzó jelenet és csiszolatlan párbeszéd teszi élvezhetetlenné a mozit, s a néző fejében végig ott zakatol a kimondatlan kérdés: az alkotók vajon miért nem öltek még bele néhány hónapot a forgatókönyv finomításába? Legfőképpen annak ismeretében, hogy a forgatást 2012-ben kezdték, tehát az elmúlt két évbe bőven belefért volna még némi finomhangolás.

Azt azonban meg kell hagyni, hogy a csatajelenetek maximálisan kidolgozottak. Ha a kákán is csomót keresnénk, könnyen találnánk a Ryan közlegény megmentése című film első félórájában látottakhoz hasonló snitteket, de lépjünk túl ezen, hiszen a háború naturális brutalitását bemutató jelenetekről igazán nem lehet semmi rosszat elmondani. Robbanások után szakadnak a végtagok, spriccel az artériás vér, és még a sebesültek vérfagyasztó sikítása, a haldoklók hörgése is élethűre sikerült. Valószínűleg nem két hetet dolgozott e jeleneteken a vágó, és aki csak emiatt ül be a moziba a filmre, az nem fog csalódni. Sőt!

A zene is élvezhető. A zeneszerző nemcsak a főcím és a stáblista alá komponált fülbemászó dallamokat, hanem a „belső" zeneszámok is illeszkednek a történethez és a film ritmusához. Kíváncsi vagyok, kiadják-e a film zenéjét külön albumon is.
Szerintem lenne rá kereslet.

Drága Elza!

Gyártó: Art Deco
Rendező: Füle Zoltán
Producer: Barbalics Péter, Weith Katalin, Füle Zoltán
Forgatókönyvíró: Füle Zoltán, Grátz Márk
Főszerepben: Makray Gábor, Bodor Géza, Varga Tamás, Ripli Zsuzsanna
Zene: Horváth Szilárd
Bemutató ideje: 2014. november 27.