Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország elkötelezett szövetségese a NATO-nak

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. március 22. 17:54

Magyarország elkötelezett és erős szövetségese a NATO-nak – mondta Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese március 22-én, szerdán, Budapesten, a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadásán.

1596029197

A főtitkárhelyettes hangsúlyozta: Magyarország nemcsak a terrorizmus elleni harchoz, de a Nyugat-Balkán stabilitásának megteremtéséhez is komoly erőforrásokkal járul hozzá; az egyik legnagyobb katonai erőt biztosítja a koszovói misszióhoz, a KFOR-hoz, de nem elhanyagolhatók az afganisztáni biztonsági erők kiképzésében tett erőfeszítései sem. Az utóbbi azért is nélkülözhetetlen volt, mert így sikerült elérni, hogy a közép-ázsiai ország többé ne legyen a nemzetközi terrorizmus melegágya.

Kiemelte az ország erőfeszítéseit a szövetség kibervédelmi és egészségügyi képességének megerősítésében, és fontosnak nevezte, hogy Magyarország elkötelezett a védelmi költségvetés további növelésében.

Rámutatott, hogy az elmúlt évtizedekben a NATO biztosította a békét Európában, s míg a hidegháború évei alatt a kollektív védelem volt a szervezet kiemelt feladata, a Szovjetunió felbomlása után sokkal inkább a különböző krízisek kezelése vált fontossá.

1596029197

A szervezet életében 2014 fordulópontot jelentett, hiszen ekkor új kihívásokkal találta szemben magát: az ukrajnai konfliktus és az Iszlám Állam felemelkedése is arra intett, nem elégséges csak a kollektív védelemre fókuszálni, reagálni kell a határokon túli problémákra is. Ugyanakkor a NATO továbbra is egy védelmi szövetség marad és a tagállamok nem jelentenek fenyegetést egyetlen külső államra sem – hangsúlyozta.

A főtitkárhelyettes kijelentette, a szövetséghez tartozni nemcsak a biztonságot jelenti, de bizonyos kötelezettségekkel is jár, így a tagállamoknak tisztelniük kell olyan alapvető értékeket, mint a demokrácia, illetve a függetlenség, továbbá be kell tartaniuk bizonyos törvényeket. Szólt arról is, hogy a szövetség komoly erőforrásokat mozgósít a déli és a keleti határállamok stabilizálására, hiszen – mint fogalmazott – „minél stabilabbak a szomszédjaink, annál biztonságosabb az élet nálunk". Ehhez hozzátartozik az is, hogy szoros kapcsolatot ápol a szövetség a partnerországokkal, segítve őket a saját védelmük kialakításában, a szélsőségesek elleni harcban és a korrupció elleni fellépésben.

1596029197

Fontosnak nevezte a az Európai Unió és a NATO együttműködését, hangsúlyozva, hogy ha a két szervezet egyesíti erőit, jó eséllyel képesek megfelelni a kor kihívásainak.

Gondolatait összegezve Rose Gottemoeller úgy fogalmazott, a NATO már közel hetven éve biztosítja a töretlen fejlődést az Atlanti-óceán mindkét partján. Ugyan a szövetség továbbra is erős, azonban folytatnia kell az alkalmazkodást a kor kihívásaihoz. Emlékeztetett, hogy éppen ez a központi témája annak a kétnapos transzformációs szemináriumnak, amely szerdán kezdődött Budapesten.

1596029198

Fotó: Dévényi Veronika