Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiúzok ugrásra készen

Rheinmetall: komplex ipari beruházás

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Kertész László és Kismartoni Mátyás archív felvételei |  2022. március 26. 14:30

2020 szeptemberében jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy Zalaegerszegen Lynx – azaz Hiúz – gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem létesül. Dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerint a hadiipar újra komoly tényező lesz a hazai gazdaságban. Lássuk hogyan!

Kertész_archív (3)

A bejelentés többek között azért is bírt komoly jelentőséggel, mert az üzem döntő szerepet játszik a hazai hadiipar újjáélesztésében – ez pedig a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik fontos eleme. A Rheinmetall német hadiipari vállalat – amely százharminc éve a német hadiipari fejlesztések zászlóshajója – és a magyar állam közös beruházása értelmében a megrendelt 218 darab Lynx KF41-es típusú harcjárművek legnagyobb részét (172 darabot) a ZalaZONE Ipari Park Zrt.-ben megépített Lynx-gyárban állítják majd elő, a többit pedig Németországban. Ráadásul a külföldi gyártási folyamat során a zalaegerszegi gyárban dolgozókat teljeskörűen felkészítik majdani munkájukra. Az üzem bokrétaünnepségét tavaly szeptemberben tartották Benkő Tibor és Palkovics László, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, nemzeti fegyverzeti igazgató jelenlétében.

A beruházás kapcsán meg kell említeni, hogy hazánk az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. Az illetékesek szerint a gyár nem csupán a védelmi ipar fontos bázisa lesz, de kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységében, ráadásul felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, mivel a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát. Tervek szerint az elkészült gyárban 2023. januárjától kezdve évente tíz-negyven között lesz a legyártott „Hiúzok” száma.

Kertész_archív (1)

A Rheinmetall-beruházás lényeges részét képezi az is, hogy a gyár nem csupán a Magyar Honvédség, de a külföldi megrendelők igényeit is kielégítheti. (Szlovákiának például idén februárban már konkrét ajánlatot is tett a kormány.) Előzetes elképzelések szerint az export mértéke 2025-2026-ra elérheti az 1-2 millió eurós értéket, majd az évtized végére ez az összeg megduplázódhat. Gyárkomplexumot érintő beruházás részeként tavaly nyáron adták át az off-road tesztpálya első ütemét, amely nem csupán új eszközök tesztelésére, hanem gép- és harcjárművezetők képzésére is alkalmas.

A Rheinmetall gyárban jövő évtől kezdve több mint 500 magasan képzett munkavállaló dolgozik majd. Ezzel kapcsolatban Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: a szakembereknek különböző készségszintekre van szükségük -többek között - műszaki, minőség- és programmenedzsment, pénzügyi, kontrolling és IT-területeken. Emellett fogadókészek sokféle ipari tapasztalati háttérrel rendelkezők jelentkezésére, nem csak az autóipar területéről érkezőkére.

Kertész_archív (2)

A Rheinmetall-beruházás azonban nem csupán a Lynxekre vonatkozik. Olyan átfogó ipari együttműködésről van szó, amely magában fogalja a kutatás-fejlesztést, az innovációt, illetve az új csúcstechnológiás légvédelmi radarokat is. Ez a rendszer mobil irányítóközpontot, kommunikációs infrastruktúrát és generátorokat is tartalmaz. A radarok esetében a projekt része - egyebek mellett - a teljes radarrendszerek helyi összeszerelése, integrációja és tesztelése is.

A hazai hadiipar újjáélesztésével kapcsolatban a védelmi beruházások felelőseként a Rheinmetall-megállapodás előkészítésében és az abban foglaltak tető alá hozatalában is alapvető szerepet vállalt Maróth Gáspár úgy fogalmazott: hadiipari átrendeződés indult meg a világban, és a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönthetően hazánk igen jó pozíciót szerzett. Nem véletlen, hogy több lehetőség közül a Rheinmetall is Magyarországot választotta. „Magyarországon elérhető árak, kedvező iparpolitika és támogatási politika, iparbarát környezet várja a beruházókat – ennek ugyanúgy a nagyon erős szakképzés és felsőfokú képzés is része”, nyilatkozta honlapunknak korábban a kormánybiztos. A német hadiipari céggel kötött megállapodás hátterével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Maróth Gáspár és munkatársai már évek óta figyelemmel kísérték a Lynx fejlesztését. A Rheinmetall mellett szólt az a tény is, hogy szinte minden német páncélos projektben nélkülözhetetlen szerepet játszott. A kormánybiztos szerint a nemzetközi visszajelzések is igazolják a döntés helyességét.

Visszatérve a „nagymacskákra”: a gyár elkészültével a gyártás tervezetten 2023-ban kezdődik. Tűzerejét tekintve a Lynx KF41 a közepes kaliberű Lance fegyvertoronyrendszerre támaszkodik. 30 milliméteres, hagyományos és cél felett robbanó (airburst) lőszerekkel egyaránt tüzelni képes gépágyúja a maximális hatékonyságot nyújtja a célpontok széles köre ellen. Emellett a legkorszerűbb szenzor- és tűzvezető rendszerekkel rendelkezik. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű lövészpáncélos 1140 lóerős motorjával 70 kilométeres sebesség elérésére képes. Maximális hatótávolsága 500 kilométer.

Kismartoni_archív
Kapcsolódó cikkek