Honvédelem az iskolában
Szöveg: S. Sz. É. | 2012. március 27. 12:39A Türr István Gimnáziumban, az iskolai nyílt napon mutatták be a diákoknak az MH Pápa Bázisrepülőteret az ott szolgáló katonák munkáját március 23-án. A látogatás célja az volt, hogy az egyenruhások közelebb hozzák a tanulókhoz a város életéhez szorosan hozzátartozó katonai repülőteret.
Az iskolai rendezvényen Soproniné Szabó Éva zászlós tartott rövid ismertetőt az egység történetéről és a jelenlegi hétköznapokról. Fényképek segítségével igyekezett bemutatni a szigorúan őrzött, kerítéssel körülvett objektumon belül zajló munkát, a kiképzéseket, az ünnepnapokat, a sporteseményeket, a gyakorlatokat és természetesen a város polgáraival való kapcsolattartást.
Lukács Viktor főhadnagy, a Nehéz Légiszállító Ezred (Heavy Airlift Wing – HAW) magyar pilótája a munkájáról mesélt a diákoknak: a C–17-es csapatszállító repülőgépen szolgálók feladatairól. A fiatalok érdeklődéssel hallgatták nem mindennapi pályafutásának részleteit, mivel jelenleg ő az egyetlen magyar pilóta, aki ezen a típuson repül.
Ezt követően az egyik C–17-es repülőgép fedélzetmestere angolul mesélt szolgálatáról, Magyarországgal kapcsolatos benyomásairól. A diákok természetesen kérdéseket is feltehettek az előadóknak.
Ugyanezen a napon három iskola diákjai látogattak el a repülőtérre – Keith Boone ezredes, a Nehéz Légiszállító Ezred parancsnokának meghívására. A tanulóknak és nevelőiknek Vicai Zoltán alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér törzsfőnöke, valamint Princz Zsolt őrnagy mutatta be a repülőteret. Ezt követően a látogatók megtekinthették az egyik C–17-es repülőgépet is.
Fotók: Gyeginszky Andor törzsőrmester