„A vezérkari főnöki pozíció kíméletlenül igénybe veszi az embert”

Hazánk első NATO katonai képviselője, majd első szövetségesi
beosztásban lévő tábornoka Szenes Zoltán volt. Később a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójaként és főnökeként
szolgált. Most „kétlaki" életet él, hiszen egyrészt tanít a
nemzetvédelmi egyetemen, másrészt „ügyvezeti" a „Honvéd"
Nyugdíjpénztárat. Idén október 23. alkalmából vezérezredessé léptették elő. Vele beszélgettünk.

– Több mint hét évvel ezelőtt, Nápolyban találkoztunk először. Akkor tudtam meg, hogy te vagy hazánk első, NATO beosztást ellátó tábornoka. Felelevenítenéd, hogy miként kerültél abba a pozícióba?

– A történetet nem Nápolyban, hanem Brüsszelben kell kezdenem. Mint ismert, hazánkat 1997 nyarán, a Madridban megrendezett NATO csúcstalálkozón hívták meg a Szövetségbe. A csatlakozási tárgyalások szinte azonnal elkezdődtek. Ennek fejleményeként hozta létre Magyarország Brüsszelben a NATO missziót, amelyen belül megalakult a katonai képviselői hivatal. Engem ért a megtiszteltetés, hogy kineveztek a képviselői hivatal első vezetőjének. 1998 februárjában érkeztem meg Brüsszelbe. Feladatom az volt, hogy beilleszkedjünk az Észak-atlanti Tanács, a brüsszeli nemzetközi katonai törzs, illetve a bizottságok munkájába. Kiemelt feladatunk volt a csatlakozás minimális katonai követelményei megvalósításának segítése. Emellett ki kellett építenem a NATO parancsnoksági struktúrában szolgáló magyar tiszti és tiszthelyettesi beosztási rendszert.

– Valóban, a mai napig egy kicsit fáj, hogy személyesen nem vehettem részt a csatlakozási ünnepségen. Akkor már Brüsszel és Nápoly közötti átmeneti időszakban voltam. A Szövetség a csatlakozás előtt egészen pontosan hetvenkét státuszt ajánlott fel Magyarországnak. Ezek egyike volt Nápolyban, a NATO Dél-Európai Parancsnokságán a logisztikai divízió főnöki beosztása, amely egycsillagos tábornoki hely volt. Ezt a beosztást kellett átvennem, így családommal együtt, március végén, Brüsszelből két autóval áttelepültünk Nápolyba. Amikor elhagytam a katonai képviselői hivatalt, már negyvenkét magyar tiszt és tiszthelyettes dolgozott a különböző NATO parancsnokságokon. Utódom dr. Czékus János vezérőrnagy úr lett.

– Gyorsan sikerült beilleszkedni az új környezetbe?

– Muszáj volt, mivel megérkezésemkor azonnal belecsöppentem a Szövetség Szerbia elleni légi háborújának műveleteibe. Ami igazán jó tanulóidő volt. Valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy a szolgálati időm alatt olyan beosztásokat kaptam, olyan helyekre vezényeltek, ahol sok minden történt. Például a három és fél év alatt, amíg kinn voltam Nápolyban, öt NATO balkáni műveletben vettem részt. Ilyen művelet volt a Bosznia-Hercegovinában zajló SFOR, a koszovói KFOR, az albániai humanitárius művelet, az AFOR, valamint a macedóniai fegyverbegyűjtő akció. Aztán 2001. szeptember 11-e után a mai napig is tartó Földközi tengeri művelet, amelynek logisztikai vonatkozásait ugyancsak mi koordináltuk Nápolyban. Vagyis elmondhatom, hogy a kiküldetésem békeműveleti szempontból nagyon gazdag volt, rengeteg tapasztalatot szereztem. És persze rendkívül sokat utaztam is, hiszen a nápolyi parancsnoksághoz több mint kétmillió négyzetkilométeres felelősségi terület tartozott. Rengeteget jártam például Görögországban, amely befogadó nemzeti támogatást nyújtott a KFOR erőknek. A művelet szempontjából kiemelt jelentőségű volt, hiszen Thesszalonikiből indultak a csapatok és az utánpótlás szállítmányok Koszovóba. Nekünk, logisztikusoknak volt ott egy vezetési pontunk, ahonnan koordináltuk a kikötőbe érkező szállítmányokat.

– Összességében miként tudnád megítélni a kint töltött időt?

– Nagyon nehezen éltem meg, amikor Brüsszelből áthelyeztek Nápolyba, de a szolgálat során nagyon megszerettem a beosztást, az azzal járó feladatokat, teendőket. Úgy hiszem, rengeteg mindent sikerült megtanulnom a NATO műveleti világból. A beosztásomból adódóan otthonosan „mozogtam" a stratégiai szint, azaz Mons és a harcászati szint, tehát a műveletek között, aminek a mai napig hasznát veszem.

– 2002 nyarán jöttél haza, mégpedig egy teljesen új beosztásba.

– A honvéd vezérkar törzsigazgatója lettem. Ezt a beosztást a NATO hadseregek mintájára hozták létre a Honvéd Vezérkarnál. Utánam még két tábornok töltötte be ezt a munkakört, Mikita János tábornok úr, aki jelenleg a vezérkari főnök helyettese, illetve Tömböl László tábornok úr, aki az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka. Sajnos rövid életű volt ez a beosztás, hiszen ma már nem is létezik. A minisztérium átszervezésével, és a vezérkar létszámának csökkentésével és struktúrájának átalakításával felesleges lett volna megtartani, így megszüntették.

– Közel öt és fél év után nehéz volt újra megszokni Magyarországot?

– Nem volt nehéz, hiszen az itthoni környezethez mindig könnyen alkalmazkodik az ember. Az viszont nehéz volt, hogy a kint megtanult, vagy éppen megszokott, vezetési és működési stílust itthon nehezen lehetett gyakorolni. Hogy mire gondolok? Csak a legalapvetőbb: Brüsszelben és Nápolyban megszoktam, hogy számítógépen dolgozom, mivel ez a NATO-ban alapvető követelmény volt. Hazaérkezésemkor viszont ez a módszer akkor még a Honvédelmi Minisztériumban nem volt mindennapos. Természetesen van ellenpélda is. A NATO parancsnokságokon – és hozzáteszem, a nyugati haderőkben – széles körűen alkalmazzák a videokonferencia rendszert. A szerbiai légi háború alatt például napjában többször is használtuk. Ezt a rendszert mi is kiépítettük a Magyar Honvédségben nemcsak itthon, hanem a missziókkal is. 2004 decemberének elején volt az első „békeidőszaki" vezérkarfőnöki videokonferencia, amelybe az akkori öt alárendelt parancsnok volt bekapcsolva. Ez a rendszer azóta is működik. Emellett bevezettük azt is, hogy a vezetői értekezleteken nemcsak a főnökök, parancsnokok vettek részt, hanem mögöttük mindig ott ültek a meghatározó embereik is. A nyugati munkastílus meghonosítása azonban Magyarországon nem könnyű dolog.

– Ha már említetted a vezérkari főnöki időszakot, megkérdezném, hogyan lettél törzsigazgatóból a Magyar Honvédség első számú katonája?

– A Honvéd Vezérkar főnökének 2003. március 1-jén neveztek ki. Előtte azonban már, 2002 augusztusától, a védelmi felülvizsgálat koordinálására, a felülvizsgálatot végző bizottságba engem delegált a honvédelmi miniszter. Azaz hirtelen sokkal nagyobb hatásköröm lett, mint törzsigazgatóé volt. A kinevezésről pedig tudni kell, hogy nem én voltam az egyetlen jelölt. Hárman aspiráltunk a beosztásra. Volt honvédelmi miniszteri, sőt miniszterelnöki meghallgatás, de kikérték a tábornoki kar véleményét is. Aztán engem választottak.

– Néhány érdekesség, amelyek a vezérkari főnöki időszakodhoz tartoznak. Az egyik: te lettél az első, aki logisztikai területről érkezve lett első számú katona.

– Magyarországon, a honvédség történetében az volt a hagyomány, hogy a vezérkari főnökök mindig a szárazföldi haderőnemtől kerültek ki, és mindig a harci fegyvernemek képviselői, vagyis lövészek, harckocsizók, felderítők vagy tüzérek voltak. Ez az én kinevezésemmel változott meg. Ez persze nem csak kvalitás dolga, hanem attól is függ, hogy a haderő előtt álló feladatok megoldására milyen szaktudásra, tapasztalatokra van szükség. Nálam a NATO tapasztalatok sokat segítettek, hiszen akkor az egyik fő modernizációs cél a Magyar Honvédség legteljesebb integrációja volt a Szövetségbe. Én ennek természetesen nagyon örültem, s a mai napig nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb kék egyenruhás, tehát a légierőhöz tartozó vezérkari főnöke is lesz a Magyar Honvédségnek. Meggyőződésem, hogy a sokféle tapasztalat segíti a honvédséget az új kihívásoknak megfelelni. Tudni kell, hogy a hivatali időm alatt meghirdettem a „kék egyenruhás" programot, azaz megpróbáltam a vezérkar állományába minél több repülős és légvédelmi rakétás, tehát kék egyenruhás katonát behozni. Ez persze sohasem tudott megfelelően kiépülni, mivel kicsi lehetőségek voltak. Ezért volt fontos, hogy Veszprémben jól felkészült légierő haderőnemi törzs működjön.

– A másik különlegesség: altábornagyként vezetted a Magyar Honvédséget.

– Meg kell vallanom: soha nem forszíroztam, hogy vezérezredes legyek. Bár kétségtelen tény, hogy ehhez a beosztáshoz elméletileg a négycsillagos tábornoki rendfokozat jár… Természetesen emiatt nem keseredtem el, sőt, azt reméltem, hogy a megbízatásom végén – saját elképzelésem szerint 2006-ban – három csillaggal könnyebben lehet esetlegesen egy újabb NATO beosztást vállalni. Volt néhány olyan háromcsillagos beosztás, amelyet képesítéseimmel és rendfokozatommal megpályázhattam volna. Sajnos az élet átírta a terveimet… Azt sem sikerült elérnem, hogy a vezérkari főnöki kinevezések határozott idejűek legyenek – úgy, mint az a NATO országokban megszokott. Hiszen ez a pozíció kíméletlenül igénybe veszi az embert. Egyszerűen fizikailag lehetetlenség hosszú ideig, „azonos hőfokon égve" teljesíteni.

– Egyesek politikai okokat feltételeztek a háttérben, amikor hirtelen távoztál a vezérkari főnöki posztról. Mi ebből az igazság?

– Semmi! Lemondásomnak az oka egy kimondottan szakmai vita volt köztem és a Honvédelmi Minisztérium civil vezetése között. Nem értettem egyet a honvédség felső szintű vezetése és irányítása átalakításának tervezett rendjével, és azt gondoltam, hogy az a helyes, ha a végrehajtáshoz – meggyőződésem ellenére – nem asszisztálok. Örültem viszont annak, hogy szabályszerű átadás-átvételi procedúrát bonyolítottunk le utódommal, Havril András tábornok úrral. A parancsnokváltást pedig állománygyűlésen, a csapatzászló átadás-átvételével is „szentesítettük".

– A vezérkari főnöki beosztásból hogyan lettél a Honvéd Nyugdíjpénztár ügyvezetője?

– Még 2002-ben, tehát törzsigazgató koromban lettem a pénztár igazgatótanácsának elnöke, amikor is a pénztárnál egy vezetési válság volt, és a küldöttközgyűlés az egész igazgatótanácsot visszahívta. Mivel közgazdasági egyetemi végzettségem is van, a minisztérium engem delegált a pénztár igazgatótanácsába. Ezt a pozíciót vezérkari főnöki koromban sem adtam fel, csak akkor a tiszteletdíjamat az MH Szociálpolitikai Alapítványnak utaltam át. Ügyvezetői kinevezésem pályázat útján történt.

– Az Aba utca, vagyis a pénztár székháza mellett leginkább a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen lehet megtalálni, hiszen az intézmény oktatója is vagy. Milyen szakokon tanítasz?

– 1987 óta vagyok egyetemi docens. Jelenleg a biztonság és védelempolitikai tanszéken tanítok, a biztonság és védelempolitikai szak „védelempolitikai lábát" én dolgoztam ki. Ezen kívül NATO tanulmányokat, biztonságelméletet tanítok. A főiskolai közgazdász-gazdálkodási szakon NATO logisztikát is oktatok. Emellett pedig a vezérkari tanfolyamon tanítok különböző stúdiumokat. Részt veszek a PhD képzésben is, jelenleg a biztonsági tanulmányok tudományszak vezetője vagyok. Évente többször járok külföldre előadni. Tehát széles spektrumban oktatok, de csak azért, mert szeretek fiatalokkal dolgozni.

– Szigorú tanárként ismernek a hallgatók?

– Nem hiszem. Tudni kell, hogy többségében végzős hallgatókat tanítok, és az államvizsgán már nem nagyon illik túlságosan szigorúnak lenni. Viszont megkövetelem az évközi munkát, és aki nem teljesít évközben, vagyis nem jár órákra, nem írja meg a zárthelyiket vagy az esszéket, annak nem írom alá az indexét.

Fotó: Szűcs László és honvedelem.hu archív