Egy hadsereg sikere a hatékony kiképzésben rejlik
Szöveg: Szűcs László | 2009. június 5. 13:19Befejeződött a március 3-án bevonult szerződéses katonák 14 hetes alapkiképzése Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison. Ebből az alkalomból június 5-én kibocsátó ünnepséget rendeztek, amelyen részt vett és beszédet mondott dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Kibocsátó ünnepséget rendeztek pénteken a 14 hetes alapkiképzést teljesített szerződéses legénységi állományú katonák részére Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison (MH KKB). A rendezvényre a katonák hozzátartozóinak és családtagjainak jelenlétében került sor, akik még az ünnepség előtt néhány szót válthattak a kiképző bázis alakulóterén már felsorakozott, s az alakzatban várakozó katonákkal. A családtagoknak ekkor természetesen lehetőségük nyílt néhány fénykép elkészítésére is.
A jelentés beadása, az alakzat lejárása és a Himnusz meghallgatása után Isaszegi tábornok köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a mostani ünnepség két okból rendezték meg. Egyrészt a március 3-án alapkiképzésre bevonult szerződéses legénységi állomány a sikeres vizsgák után elhagyja a szentendrei laktanyát és visszatér saját alakulatához. Másrészt pedig ezen az állománygyűlésen köszönik meg a május 27-én végrehajtott EBESZ ellenőrzés sikeres végrehajtásában közreműködött katonák munkáját is.
– Egy hadsereg sikere, működőképessége a hatékony kiképzésben rejlik. A képzés, a kiképzés, a tudás ugyanis érték – kezdte ünnepi köszöntőjét Szekeres Imre honvédelmi miniszter, majd arról beszélt, hogy Szentendréről a katonák azt tartják, hogy itt van a Magyar Honvédség kapuja. Hiszen szinte minden hivatásos és szerződéses katona itt teszi meg az első katonai mozdulatokat, itt kapja meg az alapkiképzést. S azok a katonák, akik most befejezték az alapkiképzést, átléptek ezen a jelképes kapun és beléptek a Magyar Honvédségbe.
Szentendre és a katonai képzés az évtizedek során szinte összenőtt egymással. Valamennyi szerződéses legénységi állományú katona, tiszt és tiszthelyettes hallgató itt találkozik először a szabályzatokban megfogalmazott, szervezett katonaélettel. A katonák az itt megszerzett tudással, tapasztalattal kerülnek a csapatokhoz. Azokhoz a csapatokhoz, amelyek a haza védelmének alapját, legfontosabb egységét jelentik – fogalmazott a honvédelmi miniszter, hozzátéve: az elmúlt hónapokban, években a honvédség kiszámítható, stabil és előre tervezhető hellyé vált a munkavállalók számára. Itt világos és egyértelmű a szolgálat kezdete. Láthatóak, tervezhetőek, alakíthatóak a későbbi állomások és megtervezhető a rendszerből történő kilépés is.
Fontos tény – tette hozzá Szekeres Imre –, hogy egyre nő az érdeklődés a honvédség iránt hazánkban. Egyre többen szeretnének egy stabil, kiszámítható, modern szervezet tagjaivá válni. Éppen ezért az elkövetkezőkben növelni fogják a honvédségben szolgálók létszámát. Feltöltik az üres helyeket és újakat is létesítenek. És éppen emiatt, minden eddiginél fontosabb lesz a képzés, a kiképzés is.
– Tudom, hogy az első benyomások hosszabb távon is meghatározóak, így az itt eltöltött első három hónap végig
A szerződéses katonák kibocsátó ünnepségén ezt követően elismeréseket és jutalmakat adtak át. A március 3-án alapkiképzésre bevonult állományból a „legjobban kiképzett szerződéses katona" címet Dhien Sándor honvéd, a „legsportosabb szerződéses katona" címet pedig Fall Viktória honvéd nyerte el. A „legkiemelkedőbb kiképző" számára alapított vándorserleget ezúttal Krecz János főtörzsőrmester vehette át Szekeres Imre honvédelmi minisztertől.
A május 27-i EBESZ ellenőrzés sikeres lebonyolításában végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként pedig az MH KKB több katonája kapott tárgyjutalmat, amelyeket Tömböl László mérnök vezérezredes, vezérkari főnök adott át.
A szentendrei kibocsátó ünnepség a Szózat hangjaival, és díszmenettel zárult. Az alapkiképzését sikeresen teljesített katonák ekkor „élesben" is bizonyíthatták, hogy az elmúlt hetekben az alakiság követelményeit is elsajátították.
Fotó: Szűcs László