Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szekerészektől a harckocsizókig

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. június 5. 20:54

Június hatodika a Katonai Közlekedés Napja, melynek alkalmából  Tömböl László mk. vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke levélben köszönte meg a Közlekedési Szolgálat eddigi munkájáért, és gratulált az elért eredményekhez.

A tegnapi rendezvényen részt vett – többek között – Mikita János mk. altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnök helyettese, Benkő Tibor altábornagy az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Kreisz László, Taksony polgármestere, Labádi Lóránt mk. ezredes, a Magyar Honvéd Támogató dandárparancsnok helyettese, valamint megjelentek a történelmi egyházak képviselői, több katonai szervezet parancsnokai, a Katonai Közlekedési Központ és a Közlekedési Szolgálat nyugállományú tagjai, és a Katonai Közlekedési Központ teljes személyi állománya.

Mogyorósi József, a MH Katonai Közlekedési Központ megbízott parancsnoka olvasta fel Tömböl László vezérkari főnök köszöntőlevelét, amelyben úgy fogalmazott: „Június 6. a katonai közlekedés napja, egyben az egykori vasminiszter, Baross Gábor születésnapja is, akit méltán választott példaképévé a szolgálat. E kiemelkedő államférfi a 19. század második felében rövid idő alatt hallatlan következetességgel és vasakarattal nagy ívű fejlődési pályára állította a magyar államvasutakat, hatalmas erőfeszítéseket tett az Al-Duna hajózhatóságának növelése és a fiumei kikötő fejlesztése érdekében."

Tömböl László levelében felhívta a figyelmet arra, hogy a Baross Gábor minisztersége alatt kidolgozott törvények elfogadása után vett lendületet Magyarországon a szilárd burkolatú utak kiépítése, majd megkezdődhetett a Dunán és a Tiszán a hidak építése. A vezérkari főnök kiemelte: jelentős tevékenységet folytatott a Magyar Honvédelem, az önálló magyar honvédség és a hazai tisztképzés megteremtése érdekében.

Tömböl László levelében kitért arra is, hogy napjaink közlekedési szakemberei fontos szerepet vállalnak a MH hazai és nemzetközi kötelezettségeinek biztosítása érdekében.

 

„A NATO és a HM feladatainak és képességeinek átalakulásával előtérbe kerültek a gyorsan mozgó, a világ bármely pontjára telepíthető, rövid készenléti idejű katonai szervezetekkel végrehajtható műveletek. Megerősödött és folyamatossá vált a nemzetközi békemisszióban való részvétel. E feladatok végzésében meghatározó tényező a katonai szakszolgálat tevékenysége. Jelentős feladatok hárulnak a közlekedési szakemberekre mind az alegységek kitelepítése és visszavonása, mind pedig az ellátásuk, pihentetésük, váltásuk alkalmával. Fontos munkát végeznek a szállítás megszervezése, és a szövetséges erőkkel való mozgáskoordinálás területén", állt a levében.

Tömböl László hangsúlyozta: A Katonai Közlekedési Központ állománya együttműködve az Összhaderőnemi Parancsnokság logisztikai főnökség, valamint a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezred szakembereivel elismerésre méltó munkát végzett az afganisztáni és balkáni békefenntartó műveletek, illetve a nemzetközi és hazai gyakorlatok megszervezése során.

 

„Professzionális módon hajtották végre a közúti, vasúti, komplex közlekedés támogatási feladatait. Munkájukkal tovább növelték a magyar katonák tekintélyét szövetségeseink körében", írta a vezérkari főnök.

Tömböl László elismerését és köszönetét fejezte ki a szolgálat eddigi munkájáért. „Gratulálok az elért eredményekhez, és egyben elvárom, hogy a közlekedési szakállomány a jövőben is stabil színvonalon végezze a MH működése, ellátása, valamint nemzetközi tevékenysége során felmerülő szakmai feladatokat és a szövetséges műveletek támogatását" – írta.

Pataki Zsolt mk. alezredes a MH Összhaderőnemi Parancsnokának, Benkő Tibor altábornagy, MH Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnokának köszöntőlevelét olvasta fel:

„Napjaink közlekedési szakállománya a háttérben keményen és fegyelmezetten dolgozik, segíti, hogy munkánkat eredményesen végezzük. Jelen vannak mindennapi életünkben a személyi állomány, a technikai eszközök, az anyagszállítás koordinálásában, vízen, földön, levegőben egyaránt. Fontos szerepet játszanak a katonai szervezetek működtetésében", hangzott el a parancsnok leveléből.

Kókai Ernő, a Magyar Honvédség Katonai Közlekedési Központ parancsnoka beszédében elmondta, évtizedes hagyományt követve minden június elején megemlékeznek a közlekedési szakállomány múltbeli és napjainkban történő tevékenységéről.

„A történelem során a szállítás mindig is jelentős hatással bírt a katonai eseményekre.
A 18. század második felében a csapatok szállítási feladataikat a polgári lakosság bevonásával valósították meg, akkor kizárólag a tüzérség rendelkezett saját szállító állománnyal"- mondta, és hozzátette: „Egy korábbi parancsnokunk szokta mondani: A közlekedés a honfoglalástól ered, hiszen valahogyan ide kellett jönnünk a Kárpád-medencébe."

A parancsnok Sándor Zsolt őrnagy kutatására hívta fel a hallgatóság figyelmét, amely a magyar katonai közlekedés történetére vonatkozott. Így röviden vázolta a kezdetektől napjainkig a legfontosabb pontokat; beszámolt arról, hogy 1771. szeptember 11-én Mária Terézia aláírta a katonai szekerész csapatok létrehozásáról szóló parancsot, kiemelte az 1848-as, majd a kiegyezés utáni időszakot, és az akkori szekércsapatok jelentősségét. Egészen napjainkig sorra vette a katonai közlekedés fontos pontjait, így az 1848-as honvédsereg, valamint a kiegyezést követő időszak szekerészcsapatának jelentőségét.

A parancsnok elmondta: 1873-ban létrejött 5 tábori vasútosztály, melyből megalakult a vasút és távíró ezred, 1912-ben pedig a vasút és távíró ezredet léghajós osztállyal és egy autós osztaggal bővítették. Az I. világháborúban jött létre az első független közlekedési szervezet, a Központi Szállítási Vezetőség, 1957-ben pedig megalakult a Központi Katonai Szállítási vezetőség. 1973-ban jött létre a Közlekedési Központ, majd Katonai Szállítási Főigazgatóság alá osztottak be.

„1997-ben megszüntették a KSZFI-t, utóda, az MH Katonai Közlekedési Központ pedig már a kor követelményeinek megfelelő szervezettel és funkciókkal került létrehozásra. A haderő átszervezése következtében 2007-ben a Katonai Közlekedési Központ az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltsége alá került, így kibővült, létszáma megnövekedett, új képességek birtokába került" – mondta Kókai Ernő, aki hozzátette: „2006 fontos év a Magyar Honvédség életében. Meghatározásra kerültek azok az alapvető és hosszabb távú célkitűzések, amelyekkel a haderő meg tud felelni a vele szembeni elvárásoknak, az Országgyűlés és a kormány által megfogalmazott követelményeknek. Az elvárások és a NATO-tagságból fakadó kötelezettségek szabják meg a fő feladatokat: ehhez jelentősen hozzájárul a közlekedés szakállomány is."

Az ünnepség végén elismeréseket adtak át a szolgálat egyes tagjainak kiemelkedő munkájukért, a Boconádi Logisztikai ezred zenekarának műsora után az ünnepséget díszebéd zárta. Délután nyugdíjas találkozót szerveztek a Maléter laktanyában.