Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi továbbképzés katonai vámosoknak

Szöveg: Szűcs László |  2009. október 13. 8:25

Köztudott, hogy a Magyar Honvédség tevékenysége nem nélkülözheti a vám- és határforgalmi munkát. Ennek ellenére mégis keveset lehet hallani a „katonavámos” szakemberekről, akik a közelmúltban három napos szakmai továbbképzésen vettek részt Budapesten.

A honvédelmi tárca katonai vám- és határforgalmi feladatainak ellátására már tizenhét évvel ezelőtt, 1992-ben megalakult egy osztályszintű szervezet az akkori MH Gazdasági Hivatalon belül. Természetesen a Magyar Honvédség változásai nem kerülhették el a vám-, és határforgalmi osztályt sem – árulta el a honvedelem.hu érdeklődésére Gulyás György százados, a szervezet főtisztje – hiszen 2000-ben a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal (HM BBBH) alárendeltségébe kerültek át, vám-, és határforgalmi igazgatóság néven. S bár 2007-ig a HM BBBH-hoz tartoztak, 2005-től ismét osztályként működtek.

1595892335
Az újabb átszervezés 2007-ben érte őket, amikor is az újonnan alakult HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (HM FLÜ) Nemzetközi és Szolgáltatási Igazgatóság alárendeltségébe kerültek, mint utaztatási vám-, és határforgalmi osztály. Az „utaztatási" feladatot még ebben az évben „levették" az osztályról, így azóta kilenc fős létszámmal tevékenykednek; négyen a határforgalmi területen dolgoznak, négyen pedig vámszakemberek. Munkájukat egy titkárnő is segíti.

A kezdeti feladatok természetesen folyamatosan bővültek, így rövid időn belül a tárca külkereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódó vámeljárások, a szállítmányozási feladatok végrehajtásával, a határforgalommal kapcsolatos tevékenységek tervezésével, szervezésével és végrehajtásával foglalkoztak. Emellett pedig a Magyar Honvédség határátlépéssel járó csapatmozgásainak vámügyi és határforgalmi biztosításával, a külföldi fegyveres erők csapatai és szállítmányai mozgásaihoz kapcsolódó engedélyeztetési tevékenységgel, vámeljárások és határforgalmi feladatok szervezésével, irányításával, végrehajtásának felügyeletével hadműveleti és honi területen történő ellenőrzésekkel is foglalkoznak.

A szervezet munkájában fontos helyet foglal el a jövedéki termékekkel kapcsolatos ügyintézés, a hazai üzemanyag beszerzések jövedéki engedélyeztetése, a nyilvántartások, jelentések vezetése és az üzemanyagközpontok és a felhasználók felügyelete – árulta el Gulyás százados, akitől megtudtuk azt is, hogy az osztály szakemberei mindezek mellet általános utasforgalmi tájékoztatót tartanak a külföldi missziókba induló katonák számára, illetve speciális vámfelkészítéseket szerveznek a missziókban katonai vámokmányok kiállítását, szállítmányok indítását és érkeztetését végző logisztikusok részére.

Az osztály egyébként 2002-től a jogszabályban lefektetett jogokkal, feladat- és hatáskörökkel, országos illetékességgel rendelkező katonai vámügyi szervként működik, amely kizárólagos illetékességgel rendelkezik a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vám-, jövedéki-, és határforgalmi tevékenységeinek végzésére, valamint a külföldi fegyveres erők vámügyeivel kapcsolatos segítségnyújtásra.

1595892335
 

A szervezet tevékenységéről szólva a szakember elmondta: a haditechnikai beszerzések terén kiemelkednek a MISTRAL rakétarendszer, a titkosító berendezések, a Gripen harci gépek és azok fegyverzeteinek, az URH rádiók, a MiG–29-es harci repülőgépek, a Mi–24-es harci helikopterek, illetve az AN–26-os szállítógépek nagyjavításával, beszerzéseivel kapcsolatos vámtevékenységek. Az elmúlt években pedig kiemelkedő vám-, és szállítmányozási feladat volt a Budeswehr állományából kivont és a Magyar Honvédségnek átadott 497 katonai teherautó hazaszállítása, rövid idővel később a 25 Mercedes Wolf típusú terepjáró autó és négy darab Mercedes Unimog katonai mentő hazaszállítása is.

Mindezek mellett a katonavámosok tevékenysége közül ugyancsak fontos megemlíteni a Grúziának és Afganisztánnak felajánlott lőszerek, fegyverek, illetve az Iraknak kiszállított 77 darab T-72 harckocsi kiviteli vámügyintézését, amelyet ugyancsak az osztály munkatársai végeztek.

A feladatok között külön „kategóriát" képeznek a az úgynevezett „katonai csapatmozgások vámügyei". E tevékenység során az elmúlt években nagy hangsúlyt kapott a NATO és békepartnerségi gyakorlatokra valamint a „térítéses lövészetekre" Magyarországra érkezett külföldi kontingensek csapatmozgásaihoz szükség vámügyek elvégzése, de mindenképpen meg kell említeni az egykori Magyar Műszaki Kontingens horvátországi Okucani-ban települt táborának felszámolása, vagy éppen az Irakban szolgálatot teljesítő MH Szállító Zászlóalj kitelepítése és hazatelepítése, az afganisztáni MH Könnyű Gyalogszázad kitelepítése, vagy éppen a koszovói MH Õr-, és Biztosító Zászlóalj és az MH KFOR Század hazatelepítése kapcsán végzett vámtevékenységet is – mondta Gulyás György százados.

A MH FLÜ Vám-, és Határforgalmi Osztályának munkatársai október 6–8-a között szakmai továbbképzésen vettek részt, amelynek alapvető célja volt, hogy a hadműveleti területen végzendő katonai vámtevékenységben is jártasságot szerezzenek a szakemberek – mondta el a honvdelem.hu érdeklődésére Gulyás György százados, hozzátéve: 2008-ban Magyarország volt a vezető nemzet a kabuli nemzetközi reptéren, és ez rávilágított arra, hogy milyen széles spektrumot jelent a külföldi katonai missziós szolgálat napjainkban.

1595892335
 

Másként fogalmazva, mindeddig hiányzott a hadműveleti területen végzendő klasszikus „military customs" tevékenység, vagyis az árúk és személyek forgalmának ellenőrzése. Erre kaptak most felkészítést a tanfolyam során, amelyet az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinek vámszervezeténél (US Forces Customs Executive Agency) szolgáló szakemberek tartottak előadást a magyar kollégáiknak, illetve a civil vámhatóság szakembereinek.

A továbbképzés témakörei között megtalálható volt az Airport Terminal Operations, vagyis a repülőtereken végzendő vámtevékenység, mint például a kábítószer-keresés kutyával. A harmadik nagyon fontos kérdéskör pedig a hadműveleti területről visszatérő felszerelések és technikai eszközök megtisztítása utáni ellenőrzése volt. Ugyanis a járművekkel élősködők, rágcsálók is érkezhetnek, amelyek behurcolása akár az emberek számára veszélyesek, vagy éppen a mezőgazdaság számára károsak lehetnek. És ez egyben a modern terrorizmus egyik eszköze.

Ezek, a hadműveleti területen végzendő tevékenységek egyébként eddig hiányoztak a magyar katonavámosok „repertoárjából" – tudtuk meg Gulyás századostól.

A továbbképzésen emellett a vámszakemberek eszmecserét folytattak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió vámeljárásairól és okmányairól, illetve szó esett az amerikai és a magyar kormány közötti katonai segítségnyújtási programról a Foreign Military Sales (FMS) projektről is.

A résztvevők szerint, a tanfolyamon elsajátított ismereteket a magyar katonavámos szakemberek fel tudják használni, és be tudják építeni saját szabályzóikba.

1595892335
 

Fotó: Bőcs István Károly és archív