Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többen ismerkedhetnek meg a honvédséggel a sport révén

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. május 29. 6:30

Dr. Szekeres Ιmre honvédelmi miniszter évtizedes hazai és nemzetközi porondon nyújtott kiváló sportolói teljesítménye elismeréséül és pályafutásának befejezése alkalmából emlékkardot adományozott Dr. Kulcsár Krisztián vívónak, a Budapesti Honvéd Sport Egyesület versenyzőjének a BHSE éves közgyűlésén.

A közgyűlésen bemutatták az egyesület új szakosztályvezetőit, elnökeit és igazgatóit, így az atlétika szakosztály részéről Tóth András vezérőrnagyot, a sportlövész szakosztály új elnökét, Horváth Ferenc dandártábornokot (a Magyar Honvédség Támogató Dandár Parancsnokát), Joó Éva szakosztályvezetőt, Oláh János dandártábornokot, az Úszószakosztály vezetőjét, Lázár Jánost, a tereprali szakosztály elnökét, valamint Huber Zsuzsanna szakosztályvezetőt is.

1595887566
A rendezvényen kiosztották a legjobb sportolóknak járó díjakat: a legeredményesebb honvéd női versenyző díját az öttusázó Tóth Adrienn négyszeres világbajnok, a legeredményesebb férfi sportoló díját Boczkó Gábor vívó, a legeredményesebb edző díját pedig Györe Lajos női vízilabdaedző kapta. A serlegek átadása után Szekeres Imre átadta Kulcsár Krisztiánnak, a nemrégiben visszavonult kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok vívónak a neki járó díszkardot.

Szekeres Imre ezután beszédében kiemelte: 3 évvel ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium és a sportegyesület megállapodott abban, hogy együttműködésüket felújítják, átalakítják. „Sokan kételkedtek", mondta a miniszter, és hozzátette: „Az akkor elhatározott szándékok világosak és egyértelműek voltak. Az is szándékaink közé tartozott, hogy az egyesület integrálódjon a Magyar Honvédség rendszerébe, és ha most megnézem az új szakosztály elnököket, azt gondolom, e kapcsolat nagyon sokszínű".

A miniszter kifejtette: a minisztérium célja, hogy legyen utánpótlás a sportban is. „Célunk, hogy az együttműködés erősítse a honvédség imázsát, társadalmi elismertséget és elfogadottságát, és a honvédség is profitáljon az együttműködésből. Látható, hogy a honvédség társadalmi elfogadottsága az elmúlt években nagy mértékben megváltozott. 11 intézményt, szervezetet kutattak különböző szociológusok, közvélemény kutatók, szakemberek. Természetes, hogy az emberek a legfontosabbnak azokat az intézményeket tartják, melyek életükben valamilyen segítséget nyújtanak – mint a posta vagy az iskola. Tavaly és idén a honvédség az első két intézmény közé került – a tűzoltósággal együtt", mondta a miniszter. „Biztos hozzájárult a társadalmi elismertéghez a sport iránti elkötelezettségünk is", tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy 2008-ban a BHSE támogatása bekerült a honvédelmi minisztérium költségvetésébe, és biztosított afelől, hogy ez 2010-ben is így lesz. „Azáltal a 90 millió forint által, amivel hozzájárultunk az egyesület munkájához, tavaly a BHSE költségvetése tervezhetővé vált. Azok a létesítmények, amelyek vagyonkezelése a Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség kezelésében áll, szintén jelentősen hozzájárultak az egyesület munkájához", fejtette ki a miniszter.

1595887566
Szekeres Imre azt mondta: „Hoztam még egy fontos döntést miniszterként: idén a BHSE támogatását 75 millió forinttal megemeltem. Ez az összeg a világos, egyértelmű program megvalósítását szolgálja: létrejött a Gepárd Dream Team, melynek terheit a minisztérium vállalja. E szakosztály feladatainak nagy részét szerződéses katonák vállalták. „Szeretnénk több hozzájuk hasonló katonát, akik ilyen szinten – mint egy tereprali versenyző – képesek a gépjárművel bánni. Ez a tudás a békefenntartó műveletekben semmihez sem fogható képességet jelent. Így kapcsolódik össze a sport a honvédség szakmai erőfeszítéseivel, amit az egyesület és a minisztérium közösen gyakorol", mondta a miniszter, aki elárulta, a minisztérium célja, hogy az önkormányzati minisztériumoktól visszavegyék a vagyonkezelési jogokat. „Minden feltételt megteremtettünk már ehhez, így mind a felújítások mind fejlesztések szolgálhatják a sportegyesület érdekeit is, ha visszakerülnek hozzánk ezek az ingatlanok. A miniszter kifejtette: „Új egyezményünk értelmében 2010-re egy felújítási program valósul meg: uszoda, kismedence, vízforgató berendezés felújítása történik meg."

Szekeres Imre beszédének végén azt mondta: „A minisztériumnak is hasznos ez az együttműködés. Egyre nagyobb az érdeklődés a katonai hivatás iránt: a sporton keresztül pedig egyre többen ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédséggel."

1595887566
1595887567
1595887567