Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katolikus tábori lelkész tartott előadást Nyíregyházán

Szöveg: MH 2. TVE HOKK | Fotó: a központ felvételei |  2023. március 4. 9:03

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ (MH 2. TVE HOKK) és a Magyar Huszár Alapítvány szervezésében, az „Adassék tisztelet a katonaeszménynek” előadássorozat részeként, „A lelkünk üdvéért” címmel tartott előadást Szentesi Csaba alezredes, az MH Katolikus Tábori Püspökség lelkésze február 24-én Nyíregyházán. A rendezvényen a Damjanich laktanya állománya is részt vett.

Előadás_Nyíregyháza_1

Szentesi Csaba alezredes előadásában elmondta, hogy a hit minden embernek mást jelent. Van, aki egész lényével érzi, hogy amiben hisz, az létezik és van olyan ember, aki csak a bajban fordul az Isten felé. Fontos, hogy a minket ért nehézségekre milyen szemléletben tekintünk, hogy mit teszünk lelkünk üdvéért, és mit teszünk a lelkünk gyógyulásáért.

A központ által szervezett előadáson a tábori lelkész a hit fontosságára, valamint a hit egyik fontos tényezőjére, az elkötelezett életre való készségre hívta fel a figyelmet.

Előadás_Nyíregyháza_2
Kapcsolódó cikkek