Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák fegyver nélkül, kék rohamsisakban

Szöveg: Szűcs László |  2009. október 8. 22:01

Mit tehet a fegyver nélküli katonai megfigyelő, ha egy illegálisan működtetett ellenőrző-áteresztő ponton nem akarják átengedni a helyi fegyveresek? Mi a teendő abban az esetben, ha a járőrözés közben elaknásított területre tévednek? Nos, ezekre a kérdésekre is választ kapnak a hazánkban megrendezett Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam hallgatói.

Az MH Műveleti Központ (MH MK) szervezésében és vezetésével jelenleg is zajlik a Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC) Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A mostani, szeptember 28-án kezdődött kurzus immár a huszadik a sorban.

1595892308
Az IMOC tanfolyamok lényege, hogy ezeken a kurzusokon készítik fel az ENSZ, az EU és az EBESZ által működtetett fegyvertelen katonai megfigyelő missziókban szolgálókat. Magyarországon jelenleg ez az egyetlen nemzetközi tanfolyam, amelyen klasszikus békefenntartási képzés folyik – tudtuk meg Selmeczi Attila mérnök alezredestől, az IMOC tanfolyam igazgatójától, aki elárulta azt is, hogy a teljes egészében angol nyelven zajló tanfolyamot az ENSZ Békefenntartási Főosztály (United Nations Department of Peacekeeping Operations – UN DPKO) akkreditálta.

A főtiszttel egyébként ezúttal nem Szolnokon, hanem az Eger melletti Egerbakta település határában találkoztunk. Ide jött ellenőrzi a jelenleg is tartó tanfolyam hallhatóit, akik október 8-án úgynevezett járőrgyakorlaton vettek részt a Bükk hegység déli lankáin. Selmeczi alezredes elmondta: a fegyvertelen katonai megfigyelők munkája során kiemelkedő fontosságú a járőrtevékenység, éppen ezért szükséges e feladatokat a tanfolyamon is gyakoroltatni az állománnyal. A résztvevőknek ezúttal – 4-5 tagú járőrként – előre megadott 15-20 kilométeres útvonalon kellett tevékenykedniük.

S, hogy miért pont Egerbaktát választották? Selmeczi Attila alezredes elmondta: ez a térség nagyon jó gyakorlótér számukra, hiszen a környéken a sivatag kivételével minden olyan terepszakasz megtalálható, amelyekkel a missziókban találkozhatnak a katonák. Ráadásul a terep nehéz és változatot, s a kisebb-nagyobb dombok miatt a híradás is gyakran akadozik – hasonlóan az „éles" helyzetekhez.

A terepfoglalkozás során a szervezők természetesen igyekeztek különböző akadályokkal nehezíteni a kék rohamsisakot és

1595892308
karszalagot viselő békefenntartók munkáját. Ebben a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái voltak a kiképzők segítségére, ők játszották a „rosszfiúkat", és törtek borsot a békefenntartók orra alá. És hogy melyek voltak ezek az akadályok? A járőröknek például át kellett jutniuk egy helyi fegyveres milícia által üzemeltetett illegális ellenőrző-áteresztő ponton, vagy éppen egy elaknásított területen is. Előbbi azért volt nehéz, mert a járőr parancsnokának hosszas tárgyalásokat kellett folytatnia a helyi hadúrral, aki mindenáron élelmiszert, ivóvizet és gyógyszert akart hozatni saját falujába a katonákkal. Az aknamezőn pedig egy robbanás is történt, amely után a megsérült társukat kellett szakszerűen ellátniuk.

De ezen a napon a járőr legérdekesebb teendője valószínűleg az volt, amikor egy iskolába betérve kellett információkat szerezniük a település lakosságról, illetve a helyi elöljáróságról. Ennek a tevékenységnek a begyakorlása azért fontos a tanfolyamon – árulta el az IMOC kurzus igazgatója –, mert ilyen feladatot bármelyik misszióban bármikor kaphat egy-egy katonai megfigyelő járőr. A mostani „terepgyakorlat" során egyébként az Eger város Felnémet városrészében található általános iskola tanári kara segítette a katonák munkáját, a járőr tőlük szerezhette meg a településsel kapcsolatos, szükséges információkat. Az iskola igazgatója szerint e feladat számukra is jó lehetőség volt az angol nyelv gyakorlására, így nagyon örültek a Magyar Honvédség megkeresésének, s örömmel vállalták a feladatot.

Az IMOC tanfolyam október 8-ai kiképzési napjának feladatai között szerepelt még egy megfigyelőpont működtetése, valamint terepen történő gépjárművezetés is – tudtuk meg Selmeczi alezredestől, aki hangsúlyozta: természetesen laktanyai körülmények között is rengeteg ismeretet sajátíthatnak el a kurzus résztvevői a három hét alatt. Egyebek mellett megismerkednek a különböző missziók helyszíneivel, azok védelmi, biztonsági helyzetével, a missziós szabályzatokkal. Emellett felkészülnek az aknaveszély elhárítására, elsajátítják a rádióforgalmazás szabályait, és egészségügyi felkészítésen vesznek részt. A tanfolyam során megismerkednek az emberi jogokkal kapcsolatos dokumentumokkal, a műveleti területek kulturális hátterével, a stresszhelyzetek kezelésével, és a civil-katonai együttműködés fontos szabályaival is.

1595892308
A mostani IMOC tanfolyamra egyébként hat ország tizenhárom katonája jelentkezett. A legtöbben – összesen hatan, akik közül ketten a rendőrségnél szolgálnak – természetesen Magyarországról érkeztek, a többiek Szlovéniából, Horvátországból, Macedóniából, Egyiptomból és Németországból jöttek. Az MH BTKK-nál szolgáló magyar kiképzők munkáját pedig egy Németországból érkezett tapasztalt oktató segítette. A tanfolyam nemzetközi volta miatt a résztvevők számára alapkövetelmény az angol nyelv megfelelő szintű ismerete – mondta Selmeczi alezredes, hozzátéve: a kurzuson résztvevő hallgatók többségét saját országa már betervezte valamelyik ENSZ, EBESZ, vagy EU felügyelet alatt működő fegyver nélküli, megfigyelő misszióba.

– Mindenképpen meg kell azt említeni, hogy a Magyarországon megrendezett nemzetközi tanfolyam csak egy alapfokú kurzus. Minden országnak kötelessége, hogy katonái számára, a hadműveleti területre történő kiutazásuk előtt egy-egy, úgynevezett célfelkészítést is szervezzen, amely az adott országgal és misszióval kapcsolatos legfontosabb ismereteket tartalmazza – árulta el Selmeczi Attila mérnök alezredes.

A huszadik IMOC tanfolyam résztvevői a jövő héten – egészen pontosan október 14–15-én – vesznek részt a záróvizsgán. A kurzus sikeres teljesítéséről pedig egy, a világ minden országában elfogadott oklevelet vehetnek majd át az október 16-i ünnepélyes tanfolyamzáró rendezvényen.

1595892309
 

 

1595892309
1595892309
 

1595892309
 

1595892310
 

1595892310
 

1595892310
 

1595892310
 

1595892310
 

1595892311
 

1595892311
 

1595892311
 

1595892312
 

1595892312
 

Fotó: Szűcs László