A NATO nem akar új hidegháborút
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. december 7. 18:14A NATO nem akar újabb hidegháborút, és el kíván kerülni minden összetűzést Oroszországgal, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a párbeszéd folytatódjon Moszkvával – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség tagországai külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve december 6-án, kedden.
Az eredményesebb párbeszéd elérése lenne az első lépés a katonai tömb és Oroszország között kialakult feszültség csökkentéséhez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy védelemre és párbeszédre van szükség a NATO és Oroszország viszonyában, nem pedig védelemre vagy párbeszédre.
Kijelentette, a NATO minden körülmények között folytatni kívánja a párbeszédet, és diplomáciai eredményeket kíván elérni a konfliktusok elkerülése érdekében. Ezért a katonai szövetség minden lehetőséget megragad, hogy a párbeszéd folytatódjon, noha véleménye szerint szerencsésebb lenne egy kevésbé támadó hangnemű kommunikáció Moszkva részéről.
Elmondta, a NATO és Oroszország között több nyitott kérdés van, amelyekről minél hamarabb beszélni kell a feszültség további fokozódása elkerüléséért. Ilyen a szíriai szerepvállalás és a kelet-ukrajnai helyzet.
A jó viszony és a párbeszéd megteremtéséért az észak-atlanti szövetség folytatja vállalt kötelezettségei végrehajtását, és fokozza katonai műveleteinek átláthatóságát.
A NATO kizárólag válaszokat ad Oroszország lépéseire, és alapszabályában foglaltak szerint, védelmi szempontok szerint erősíti eszközeit a konfliktusok elkerülése érdekében – húzta alá a főtitkár. A NATO-országok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozásának központjában mindezért az európai tagországok és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió kapcsolatainak áttekintése szerepel, mivel az együttműködés erősítése elengedhetetlen a fenyegető kihívások megelőzéséhez és a béke megőrzéséhez – tette hozzá Jens Stoltenberg.