Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mai és egykori hősök a haza szolgálatában

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: honvedelem.hu archív |  2023. december 5. 13:57

Többek között az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlatból kaphattak ízelítőt a nézők az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom” magazinműsorának e heti adásában.

gripen_nyitó

Magyar Gripen vadászgépek is szolgálatot teljesítettek az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton. Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kijelölt állománya JAS-39 Gripen típusú vadászgépek Sármellékre, a Hévíz-Balaton Repülőtérre áttelepülve hajtották végre kijelölt feladataikat. Az alakulat számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a honvédség már évek óta nem használja a sármelléki repülőteret, így egy civil repülőtéren úgy kellett kialakítani a légikikötőt és olyan eljárásrendeket kellett kialakítani, ami biztonságossá teszi a repülést. A közel harminc éve nem látott, háborús helyzetet szimuláló hadgyakorlaton a honvédség szinte minden alakulata részt vett, amely során sikeresen megmutatták: képesek a civil szférában működő szervekkel is hatékonyan együttműködni.

gripen_01

A Panzerhaubitze 2000 (PzH) önjáró löveg rendszerbe állító éleslövészete a Magyar Honvédség fejlesztésének újabb fontos mérföldköve volt.

„A megújuló tüzérségbe jelentkezzenek azok a motivált fiatalok, akiket fizikailag felhozunk egy olyan szintre, hogy jó katonák legyenek, emellett megtanítjuk őket az eszközök kezelésére. Legyen bennünk motiváció, akarják csinálni, ez pont elég!” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az Ember a vasra! kampány második elemével kapcsolatban.

„Nagyon büszke vagyok a magyar tűzérségre: elindultunk egy új úton, sebességet váltottunk” – értékelt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A tárcavezető rámutatott: a haderő tüzéreket toboroz a modern technikához, bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, a feladatra alkalmasnak bizonyuló katona.

pzh

Az e heti adás vitéz dr. Merész László tartalékos hadnagy élettörténetét is bemutatja. Merész 1915-ben született Kaposváron, a budapesti Közgazdasági Egyetem elvégzését követően Nyíregyházára költözött, ahol banktisztviselőként dolgozott. 1940-ben, tartalékos zászlósként részt vett a délvidéki és erdélyi katonai bevonulásban, majd a Kárpát Csoport 1. lovasdandárjához került. 1941. augusztus 6-án az egykori Szovjetunió részét képező, ma Ukrajnához tartozó Umany község közelében, a Bug folyó mentén megakadályozta a 6. szovjet lövészhadtest kitörését, ezért hadnaggyá léptették elő és vitézzé avatták. A Horthy Miklós kormányzó által a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett közgazdász-katonahős és csapatteste 1945-ben elhagyta az országot, élete java részét az ausztráliai Sydneyben töltötte. 1997-ben, nyolcvankét évesen hunyt el, sírja a kaposvári Keleti temetőben található, emlékét folyamatosan ápolják.

Kapcsolódó cikkek