Migráció, határviták, járványok

2007. februárjában jelent meg az ENSZ égisze alatt működő IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) jelentése, amely szerint mára egyértelművé vált, hogy az emberi tevékenység idézi elő a gyorsuló globális felmelegedést. Emellett az is tény, hogy a meteorológiai feljegyzések kezdete, vagyis 1850 és 2005 között 0,76 fokkal nőtt a Föld átlaghőmérséklete, és a tíz legmelegebb évet 1994 óta regisztrálták.

Valószínűleg az IPCC nem túl bíztató beszámolója is sarkallta az Európa Tanácsot (ET) arra, hogy ENSZ Biztonsági Tanácsában zajló éghajlat-változási vita után felkérje az Európai Unió főképviselőjét és az Európai Bizottságot (EB), hogy a globális felmelegedés nemzetközi biztonságra gyakorolt hatásairól egy újabb jelentést az ET 2008-as tavaszi ülése számára. Hiszen a kormányközi testület egyértelműen megállapította, hogy ha az üvegházhatású gázok kibocsátása 2050-ig nem csökken az 1990-as szint felénél alacsonyabbra, akkor nehéz lesz elkerülni, hogy a Föld átlaghőmérséklete, az iparosodás előtti szinthez képest akár 2 Celsius-fokkal emelkedjen. És e hőmérséklet emelkedés komoly biztonsági kockázatot hordoz magában.

A 2008. március 14-én napvilágot látott Európai Bizottsági jelentés az éghajlatváltozás nemzetközi biztonságra gyakorolt hatására összpontosít, a biztonsági kockázatokat pedig csoportokra bontja.

Az első csoportba azok a veszélyek, fenyegetések kerültek, melyek az alapvető erőforrások hiányaihoz kapcsolódnak. Ilyenek lehetnek például az édesvíztartalékok és a termőföld területek csökkenése. Ezek kiváltó okai között a jelentés felsorolja a csapadék földrajzi és évi eloszlásának megváltozását, az elhúzódó aszályokat, és az egyre gyakoribb árvizeket. A termőföld területek zsugorodása pedig a mezőgazdaság termelékenyégének csökkenését, és az élelmiszerbiztonság romlását eredményezi. Mindez áremelkedéshez, illetve ebből kifolyólag az éhezők számának növekedéséhez vezet. A jelentés megemlíti, hogy az édesvízkészletek csökkenése regionálisan ivóvízhiányt okozhat, mely viszont társadalmi feszültségekhez, lázongásokhoz, a gazdaság destabilizációjához vezethet.

A második kockázati csoportot a part menti övezetek veszélyforrásai alkotják. A világ népességének körülbelül egyötöde a tengerek és az óceánok partján él. Emellett ezek a part menti régiók fejlett infrastruktúrával rendelkeznek. Éppen ezért a tengerszint emelkedése, valamint az egyéb szélsőséges időjárási jelenségek fokozott veszélyt jelentenek e térségek számára. A legveszélyeztetettebb helyek a nagy folyók deltái, ahol a tengerszint növekedésén, az extrém viharok fokozott hatásán túl a folyótorkolatok árvizei jelentik a legnagyobb problémát. A jelentés közvetett hatásként megemlíti azt is, hogy a katasztrófák kezelése, és a kárenyhítés egyre nagyobb terheket fog róni a segélyező államok, régiók lakosaira is.

Az EB jelentés szerint a harmadik problémakört a határviták jelenthetik. Ugyanis a tengerszint emelkedésének következményeként az érintett államok jelentős területvesztést szenvedhetnek el. Pesszimista „jóslatok" szerint, egyes kisebb szigetek akár teljesen el is tűnhetnek. A területvesztés következtében pedig megváltozhatnak a szárazföldi és tengeri határok, emiatt határviták obbanhatnak ki az országok között. Ráadásul a sarkvidékek olvadó jégsapkái elősegíthetik az új, nyersanyagkincsekkel telített, ám eddig kiaknázatlan területekhez történő hozzáférést, ami szintén komoly viták és viszályok forrása lehet. Az elsivatagosodó területeken pedig az emberek környezeti feltételei fordulnak egyre rosszabbra, s emiatt tömeges elvándorlás indulhat meg ezekből a területekről, amely ugyancsak regionális konfliktusokat, határvitákat eredményezhet.

A negyedik kockázatcsoportot a környezeti tényezők romlása alkotja, amely közvetlenül felelős a migráció erősödéséért. Azokban az országokban, ahol már most sem megfelelő az egészségügyi ellátás színvonala, ahol nagy a munkanélküliség, vagy éppen jellemző a társadalmi kirekesztés, az ENSZ a klímaváltozás következményeként 2020-ra milliós nagyságrendű migrációval számol, melynek terhei főként a fejlett országokat, s köztük is leginkább az Európai Unió tagállamait sújtják majd. A jelentés kitér arra is, hogy további kockázatot rejt magában az is, hogy azokban az országokban, ahol gyenge a kormányzati és gazdasági politika, az éghajlatváltozás hatásai fokozottan fognak érvényesülni ezzel túlterhelve az amúgy is szegényes kormányzati kapacitásokat. A kormányzat tehetetlensége pedig társadalmi feszültségekhez, a szélsőségek erősödéséhez vezethet. Ezáltal régiók radikalizálódhatnak, amely mind nemzeti, mind regionális szinten destabilizálhat térségeket.

A jövő legnagyobb destabilizáló ereje azonban kétségtelenül az energiaellátás bizonytalansága lehet – írja a jelentés. Hiszen az erőforrás tartalékok jelentős része az éghajlatváltozásra érzékeny régiókban található. A jelenleg is komoly problémákkal terhes térségben emiatt az instabilitás tovább fokozódik. A bizonytalanná váló energiapiac pedig felveri az árakat. Ugyanakkor a bizonytalanság felerősíti más, alternatív energiahordozók, köztük az atomenergia alkalmazása iránti keresletet. Ez azonban egyes régiókban a globális instabilitás növekedéséhez vezethet. A másik, komoly feszültségforrás lehet a már korábban említett védett területek kiaknázása, mely ráadásul további környezeti károkkal hozzájárulhat a globális felmelegedés erősödéséhez.

Végül az éghajlatváltozás biztonságpolitikai kockázatai között sorolhatók fel a globális kormányzásban rejlő feszültségforrások. Hiszen az éghajlatváltozás következményeit erősen megérző nemzetek ellentétbe kerülhetnek a globális felmelegedésért leginkább felelős nemzetekkel. A globális kormányzás tehetetlensége, illetve a kapcsolódó nemzeti politikák alkalmatlansága erősíteni fogja a politikai feszültséget mind nemzeti, mind nemzetközi szinten.

Az Európai Bizottság külön kitér arra is, hogy az éghajlatváltozás következményei miatt melyek azok a régiók, amelyek komoly kockázatot jelentenek az EU és az unió tagországai számára az elkövetkező évtizedekben. Afrikában például az ivóvízhiány kiteljesedésével, valamint az élelmiszerbiztonság és a környezeti tényezők további romlásával számol a jelentés. Emiatt, az egyre élhetetlenebbé váló kontinensről nagy létszámú migráció indul meg Észak-Afrikán át Európában. Ráadásul a rossz egészségügyi körülmények, és az európai lakosság számára gyakran ismeretlen vírusok, fertőző betegségek is jelentős terheket rónak majd az egészségügyre.

A Közel-Keleten a vízhiány, a terméshozamok csökkenése destabilizálhatja a régiót. Ez veszélyeztetheti az EU energiabiztonságát, de emellett még más gazdasági érdekeit is.

A jelentés szerint Dél-Ázsia több szempontból is veszélyforrás. Hiszen a hatalmas népességgel rendelkező, de éghajlat érzékeny országok, hatalmas migrációs nyomást fognak kifejteni az Európai Unióra. Emellett e régió komoly gazdasági partnere az EU-nak, így romló gazdasági kilátásokkal kell számolni.

Közép-Ázsia a gleccserek elolvadásával fokozódó vízhiánnyal néz szembe, amely jelentősen destabilizálhatja a térséget. Míg Dél-Amerika a szárazföldön és a tengereken is egyaránt hátrányokat fog szenvedni. Hiszen az elsivatagosodás veszélye negatívan hat a növénytermesztésre és az állattenyésztésre. Az El Nino mellett pedig a globális felmelegedés hatására további nehézségekkel nézhet szembe a halászat. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a térség élelmiszerbiztonsági problémáit az EU is megérzi majd.

A jelentés külön kitér az északi-sarkvidékre, amely – a jégsapka olvadása miatt – komoly feszültségeket okozhat a nemzetközi kapcsolatokban, mégpedig az új szállítási útvonalak, a határviták, valamint a kiaknázatlan ásványkincsekben bővelkedő területek feletti hatalmi harcok következtében.