Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív felvételek |  2023. december 30. 16:10

A Magyar Honvédség idén mintegy négyezer új katonát üdvözölhetett soraiban, mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Az év során megtett erőfeszítések és az országos toborzókampány kiemelkedő sikerei jelzik, hogy a katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

pzh_katonak

Az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online és offline médiában, valamint iskolai előadásokon keresztül is elérte a leendő katonák széles körét. Az év során az iranyasereg.hu oldalra több mint 500 ezerszer kerestek rá, a toborzók pedig több mint 42 ezer hívást fogadtak, és a toborzóirodák forgalma érezhetően megnőtt, ismertette a miniszter.

KG_2023_16

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez. Az „Embert a vasra!” kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre.

Lynx

A négyezres számban minden szolgálatvállalási jogviszony benne van: a tartalékos, a szerződéses katonák és az altiszt- és a tisztképzést megkezdők is. A toborzási sikerek közé tartozik, hogy idén több mint 200 fiatal kezdte meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudomány és Honvédtisztképző Karának katonai szakjaira – mondta el a honvédelmi miniszter.

Újoncok

Hozzátette, az „Embert a vasra!” toborzókampány folytatódik, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium, amely felhívásra már 149-en jelentkeztek. Ennek kapcsán kiemelte, e szép feladat megfelelő illetménnyel párosul: bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába.

pzh
Kapcsolódó cikkek