Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németországot fenyegetik a terroristák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. január 24. 10:56

Németországi célpontok elleni merényletekkel fenyegetőztek iszlamisták egy eddig ismeretlen videoüzenetben a Focus című német hetilap jelentése szerint.

A szombati számban megjelent értesülés szerint a feltételezett iszlamisták a YouTube fájlmegosztó honlapra feltöltött – de időközben eltávolított – üzenetben Berlint, Kölnt és Brémát jelölték meg lehetséges célpontként.

Németországnak és négy másik országnak gondjai lesznek idén februártól – hangzik el a felvételen, miközben a háttérben gépfegyverropogás és gránátok robbanásának hangja hallatszik.

Az üzenetben egyébként – amelyet most a biztonsági szervek elemeznek – nincsenek a hasonló fenyegetéseknél megszokott vallásos utalások, s a szerzők kiléte sem állapítható meg egyértelműen.

Lehetséges, hogy a Gázai övezet elleni, nemrég befejeződött izraeli offenzíva áll a fenyegetés hátterében.

CímkékNATO