Piros barettben, Szent Borbála napján

Előkelő pogány hölgyből sokak védőszentje

Dioscuros erre féktelen haragra gerjedt, és meg akarta ölni a lányát, aki a pusztába menekült előle, de két pásztor visszahurcolta. Erre a pogány férfi apához méltatlan kegyetlenséggel megkínoztatta Borbálát, majd elküldte a császárhoz, hogy ítélje halálra. Maximianus felszólította a szüzet, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, s mikor azt megtagadta, újra megkínoztatta, majd börtönbe vettette.

A fogságban Jézus megjelent a szenvedőnek mennyei vőlegényként, vigasztalta, erősítette. Erre a lány testéről eltűntek a kínzások nyomai. Másnap a császár ezt a pogány istenek segítségének tulajdonította, s amikor feltevése ellen Borbála tiltakozott, égő fáklyát dobott az arcába, majd meztelenül kergette végig a város utcáin. Imádságára Isten angyala ruhával borította be az ártatlan szűz testét. Maximianus dühe emiatt csak fokozódott, halálra ítélte, és a kivégzést a lány apjára bízta, aki lefejezte.

A vértanúságot vállalt Borbála a jó halál, a bányászok, a tüzérség, a várak, az erődök védőszentje, akit pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szoktak megörökíteni.

A fegyvernem története

Egyes értelmezések szerint a tüzérség hagyományosan olyan katonai egység, mely egy háború során nagyobb lövedékek – valamilyen eszközből történő kilövés útján – célba juttatására alkalmas. A hadtörténészek némelyike az ókorban használt úgynevezett hideglőfegyvereket is tüzérségnek tekinti. A többség azonban úgy gondolja, hogy a tüzérség története a fekete lőpor feltalálásával, vagyis az időszámításunk szerinti tizedik század elején-közepén vette kezdetét. Az első tűzfegyvereket még nagyon nehézkesen lehetett kezelni, tűzgyorsaságuk elégtelensége miatt – lévén egylövetű fegyverek voltak – inkább fix helyre telepítették, s így alkalmazták őket, mind támadó, mind védekező harcokban. A korai időkben a fegyverek töltések még elölről, a csőtorkolat felől történt, míg végül a kohászat és az anyagmegmunkálás 19. században bekövetkezett nagyarányú fejlődése lehetővé tette a hátsó, csőfar felőli töltésű lövegek megépítését.

A tüzérségi eszközöket a középkorban főleg a várostromok idején használták, hiszen a harcoló seregek a nagy tömeg és a nehézkes mozgathatóság miatt eleinte idegenkedtek attól, hogy nyílt csatákban vessék be őket. A technika folyamatos fejlődése azonban idővel a kisebb tömegű, és a nagyobb tűzgyorsaságú ágyúk megépítését eredményezte. Ebben az időben alakult ki a három alaplövegtípus: az ágyú, a mozsár és a tarack, melyeket az űrméretek egységesítésével együtt I. Miksa német-római császár fektetett le írásban.

A tüzérség fejlődésére a továbbiakban három tényező gyakorolt nagy hatást. Az egyik a szabványosítás – amely leegyszerűsítette és felgyorsította a gyártást, az üzemeltetést és a karbantartást –, a másik az acél bevezetése, valamint a közvetett irányzás koncepciója. A közvetett irányzást először az első világháborúban alkalmazták széleskörűen és sikeresen. A csöves tüzérség az alkalmazásának csúcspontját a második világháborúban érte el, a fegyvernemet a harcok befejezését követően a rakétatüzérség szorított háttérbe, hiszen a rakéták nagyobb hatótávolságra és nagyobb tömegű harci részek célba juttatására voltak képesek, mint a csöves tüzérség tűzfegyverei. Azonban a rakéták alkalmazásának is voltak hátrányai – például a nagy költség, az alacsony tűzsűrűség –, ezért a csöves tűzfegyverek alkalmazása továbbra is a háborúk egyik legfontosabb eszköze maradt.

A 20. század második felétől napjainkig a tüzérség összetett fegyverrendszerré vált, mely nélkül a csataterek elképzelhetetlenek. Alkalmaznak benne kombináltan csöves és rakétatüzérséget egymás hátrányainak kiküszöbölésére. Az idők során önálló fegyvernemmé vált tüzérség eszközeit két nagy csoportra lehet osztani. Ezek pedig a vontatott és az önjáró eszközök.

A tüzérség Magyarországon

A magyar tüzérség történetének felelevenítésében Csikány Tamás alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hadtörténeti tanszékének vezetője volt a segítségünkre. Elmondta: az első lövegek a 14. századi gazdag városokban jelentek meg, s az ott lakók ezeket saját védelmükre használták. A hadseregben Zsigmond király korában, vagyis a 15. század első felében használták először a tüzérségi eszközöket, Mátyás király fekete seregében pedig már szép számmal megtalálhatók voltak a pattantyúsok.

1526-ban, a Mohácsi csatában elpusztult szinte a teljes magyar tüzérség, s ezt követően a magyar tüzér kultúra Erdélybe került. A török kiűzése után Magyarország betagozódott a Habsburg birodalomba, ám a hadsereg tüzérségében nem szívesen alkalmazták a magyarokat, ezt a feladatot leginkább a csehekre, a morvákra és az osztrákokra bízták.

Aztán a Rákóczi szabadságharc magyar hadseregében újra megjelent a tüzérség – amely eddigre már önálló fegyvernemnek számított –, a katonákat franciák képezték ki, ám a harcokban nem értek el nagy sikereket. 1848-ban, a magyar hadseregnek természetesen volt tüzérsége is, ám a fegyvernemet – ahogyan Csikány alezredes fogalmazott – az alapoktól kellett újra teremteni. Ennek ellenére a szabadságharc csatáiban a magyar tüzérség szép sikereket ért el.

A kiegyezést követően, a Magyar Királyi Honvédségben, 1912-ben állt fel újra a tábori tüzérség – addig csak gyalogság és lovasság alkotta a honvédséget –, s a fegyvernem katonái végig harcolták az I. Világháborút. A trianoni tiltások miatt későn kezdődött meg a fegyvernem fejlesztése, így a II. Világháborúba elavult tüzérséggel lépett be Magyarország.

A páncéltörő tüzérség – amely a II. Világháborúban, az aknavetőkkel együtt még gyalogos fegyvernemnek számított – a Magyar Néphadsereg korában vált el a tábori tüzérségtől. És a két új fegyvernem fegyverzetét szovjet mintára kezdték el fejleszteni.

A magyar légvédelmi tüzérségről – dióhéjban

A légvédelmi tüzérség kialakulásáról természetesen csak a légi harceszközök megjelenése után lehet beszélni. Az első, valóban légvédelmi feladatokra kialakított tüzér üteget az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében hozták létre, 1915–1916 fordulóján. A világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében a Magyar Királyi Honvédségnek még légvédelmi tüzérsége sem lehetett, éppen ezért a fegyvernem fejlődése csak 1938 után gyorsulhatott fel. A második világháború időszakában a légvédelmi tüzérséget egyaránt alkalmazták az ország, illetve a hadműveleti területre elvonult csapatok oltalmazására. A háború után természetesen az új légvédelmi tüzérség megalakítása is a demokratikus hadsereg szervezéséhez kapcsolódott.

Az 1948-1958 közötti időszakot a légvédelmi rakétacsapatok újbóli létrehozása és fejlesztése jellemezte. Ezt követően, 1962 és 1975 között a stabilizálás és a korszerűsítés időszakát élte meg a magyar légvédelem, melyet 1988-ig az úgynevezett minőségi fejlesztés követett. A fegyvernem alakulatait ekkor fegyverezték át az új típusú légvédelmi rakéta-komplexumokkal.

Aztán 1989-ben megkezdődött – a haderő átalakításának részeként – a légvédelmi rakéta alakulatok átalakítása is. Több katonai szervezetet megszűntettek, illetve összevontak. A több mint egy évtizeden keresztül tartó racionalizálás eredményeként a mai Magyar Honvédségben már csak egyetlen alakulat, a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta ezred őrzi e fegyvernem hagyományait.

Ágyútarackos és páncéltörő tüzérség – Tata

Tavaly március 1-je óta nincs egyetlen önálló tüzér osztálya – vagyis zászlóalj szintű alegysége – sem a Magyar Honvédségnek. A haderő átalakítása során ugyanis felszámolták a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár alárendeltségébe tartozó ágyútarackos tüzérosztályt, valamint a páncéltörő tüzérosztályt. A belőlük megmaradt egy-egy ütegből (század szintű alegység), illetve az ugyancsak megszűntetett MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsi Zászlóalj egy századával hozták létre a dandár harcitámogató zászlóalját, amely a tüzér fegyvernemi kultúra utolsó csapatszintű bástyája lett a Magyar Honvédségben. E zászlóalj parancsnoka Gulyás Géza alezredes.

A zászlóalj tüzér ütege meglehetősen „izmos", hiszen négy szakasza van, s ezekben az alegysélgekben összesen 12 darab D–20-as típusú, 152 milliméteres ágyútarack található – tudtuk meg Juhász Péter őrnagytól. A harcitámogató zászlóalj (HTZ) törzsfőnöke hozzátette: az alegység páncéltörő ütege három szakaszból áll, amelyekben viszont négy-négy raj található, s ezek összesen 12 darab, BRDM típusú harcjárműre szerelt Konkursz típusú páncéltörő rakétakomplexummal vannak felszerelve.

Meg kell említeni, hogy a tatai dandárban, a HTZ-n kívül más alegységnél is találhatók tüzér elemek. Például a lövészzászlóalj állományába tartozik ugyanis egy aknavető szakasz, amelyben négy darab, 82 milliméteres aknavető áll rendszerben. Mindemellett a lövészszázadok támogató szakaszaiban két-két darab 82 milliméteres aknavető és Fagot típusú páncéltörő rakéta is található.

A harcitámogató zászlóalj tüzér alegységeinek számos feladatuk volt az idén. Biztosították a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tüzér szakos hallgatóinak vizsgalövészeteit, illetve részt vettek a Bevetési Irány 2008 gyakorlaton is. Jövőre pedig egy újabb komoly kihívás vár rájuk, hiszen a szarajevói EUFOR békefenntartó misszióban részt vevő MH EUFOR század következő váltóállománya a zászlóaljra épül. Az alegységtől több mint hatvan katona jelentkezett erre a misszióra. A felkészítés márciusban kezdődik.

Légvédelmi rakétások – Győr

A légvédelmi rakéta fegyvernemet a Magyar Honvédségben jelenleg egyetlen alakulat, a Győrben található MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred képviseli. Az itt szolgáló katonák – a tábori tüzérekhez hasonlóan – büszkén viselik fegyvernemi jelképüket, a piros barettet.

Az alakulat, kijelölt alegységeivel – együttműködve más magyar katonai szervezetekkel, illetve a szövetséges erőkkel – a NATO Integrált Légvédelmi Rendszerében (NATINADS) lát el feladatot. Mégpedig a kijelölt katonai objektumok, a kiemelt fontosságú ipari-energetikai létesítmények, és a szárazföldi csapatok meghatározott csoportosításainak légvédelmi rakéta oltalmazása látja el. Békeidőszakban pedig kiképzést folytat, ezekre a feladatokra készül. Az ezred szervezetében a parancsnokság és a törzs mellett egy vezetési zászlóalj, két légvédelmi rakétaosztály, valamint egy logisztikai zászlóalj és egy egészségügyi központ található. Az 1. légvédelmi rakétaosztály Sa–6-os, KUB típusú rakétarendszerrel ellátott, míg a 2. légvédelmi rakétaosztály MISTRAL, illetve Sa–16-os, IGLA típusú fegyverekkel van felszerelve. Utóbbi alegység katonái idén októberben – hosszú felkészüléssel és fáradtságos kiképzéssel a hátuk mögött – sikeres éleslövészetet hajtottak végre Krétán. A győri légvédelmi rakétások NATO szintű harcászati gyakorlaton, a szövetség ellenőrei előtt bizonyították be, hogy képesek harci helyzetben, ellenséges repülőeszközök megsemmisítésére.

Természetesen nemcsak a MISTRAL-ok, hanem a KUB-ok kezelői is büszkék lehetnek tudásukra, hiszen az 1. rakétaosztály katonái 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben is sikeresen teljesítették éleslövészeti feladataikat a Lengyelországban található ustkai lőtéren.

A Varga László mérnök dandártábornok, ezredparancsnok vezette alakulat katonái emellett a hazai katonai és „civil" feladatokból is bőven kiveszik a részüket. Ott voltak például a Bevetési Irány 2008 gyakorlaton, de az utóbbi évek árvízi védekezései során is megállták a helyüket.

A győri ezredről mindemellett érdemes még azt is tudni, hogy azon kevés katonai szervezetek közé tartozik, amelyek saját internetes oldallal rendelkeznek. A www.raketadandar.hu oldalon minden érdeklődő tájékozódhat az alakulat életében fontos történésekről, illetve a légvédelmi rakéta „szakma" aktualitásairól is.

További képek:

Fotó: A szerző és archív