Porcelán angyalka a tábornok vitrinjében
Szöveg: Szűcs László | 2008. október 3. 17:39Isaszegi vezérőrnagy, vagy ahogy barátai és ismerősei a világ minden táján szólítják „Isa”, másfél évvel ezelőtt költözött be a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis parancsnoki irodájába. E tágas helyiség leginkább egy szentélyre emlékezteti az ide belépőt: a falakon a harmincnyolc éves katonai pályafutás ereklyéi, a vitrinekben a több mint harminc nemzetközi és hazai kitüntetés, valamint a világ minden tájáról származó missziós emlékek.
Eredeti, katonai végzettsége mellett okleveles szakmérnök és okleveles
szakközgazdász diplomát is szerzett, valamint a közgazdaságtudományok
doktora. Õ dr. Isaszegi János mérnök vezérőrnagy, aki ma Szentendrén az
MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka.
– Fáradtnak tűnsz! – mondom neki. Nyugodtam merem tegezni, hiszen „ezer éve" ismerjük egymást. Talán meg is sértődne, ha magázódnánk, még az interjú kedvéért sem.
– A laktanya, benne a két katonai szervezettel, vagyis az MH Központi Kiképző Bázissal és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolával, „csúcsra van járatva" – felel. Nagy levegőt vesz, majd sorolja: szerződéses legénységi állományú katonákból álló kettő alapkiképző század, az ugyancsak az egységes 3-3 hónapos alapkiképzésen szeptember elejétől itt tartózkodó tiszti hallgatók, tiszthelyettesi hallgatók, a STANAG nyelvvizsgára készülő tiszthelyettesek két csoportja, mellettük tiszthelyettes előmeneteli tanfolyamosok, valamint a levelező és keresztféléves tiszthelyettes képzésen éppen összevonáson tartózkodók adják a kiképzés-oktatás-képzés és ennek mindenoldalú biztosításával kapcsolatos napi feladatokat. Egy-egy laktanya-sorakozó alkalmával csak a díszmenet több mint húsz percig tart…
Beszélgetésünk sokadik apropója: Isaszegi tábornok ismét misszióba készül, a számára már 2002 őszétől „ismerős" Afganisztánba. Tervezett kiküldetése kapcsolódik a Dél-Afganisztánba készülő magyar különleges műveleti alegység, illetve az ugyancsak oda tartó OMLT csoport, vagyis az afgán nemzeti hadsereg kiképzését segítő magyar katonák missziójához. Mindenki tudja, hogy ez egy nagyon veszélyes missziós környezet, a Magyar Honvédség vezetése mindent megtesz az Afganisztánba induló magyar katonák felkészítésért.
Isaszegi tábornoknak nem ez lesz az első NATO-vezetésű vagy koalíciós missziója.
1995. novembere és 1998. októbere között a NATO-vezetésű boszniai missziós erők magyarországi átvonulásával, taszári-kaposvári-pécsi állomásoztatásával kapcsolatos koordinációt végző csoport tagja volt, közben pedig az IFOR/SFOR műveletek keretében a Taszáron települő amerikai hadsereg-parancsnokság törzstiszti, összekötő főtiszti beosztását is ellátta.
2003 augusztusa és 2004. júliusa között pedig az USA-vezetésű Iraki Szabadság Hadművelet (Operation Iraqi Freedom) koalíciós főparancsnokságán töltött be több beosztást.
– Amikor a háború „hivatalos" befejezése, vagyis 2003. május 1-je után az USA vezetése felkérte a nemzeteket, hogy az iraki stabilizáció megteremtéséhez a koalíció tagjaként csapat-képességekkel járuljanak hozzá, személyre szóló „kikérőt" kaptam. Így kerültem a Koalíciós Erők Hadműveleti Főparancsnokságára, ahol a tizenegy tábornokból egyedül voltam nem amerikai – mondja Isaszegi János, majd sorolja: 2003 nyarán, mint hadműveleti főnök helyettes utazott ki Irakba. Az Amerikai Egyesült Államok tábornoka, R. Sanchez altábornagy ekkor 157 ezer katonát számláló, 37 ország egyenruhásait magába tömörítő koalíciós haderőt vezetett az ázsiai országban.
Elődjének távozása után Isaszegi tábornok lett a koalíció hadműveletek főnöke, vagyis a Koalíciós Erők Főparancsnokának „jobb keze". 2004 márciusától, egy brit háromcsillagos tábornok különböző okok miatti késésének köszönhetően, két hónapon keresztül a főparancsnok megbízott hadműveleti helyettese volt. Azt már azonban csak nagyon kevesen tudják, hogy ebben a minősítésében gyakran kellett helyettesítenie Sanchez tábornokot, akit – az Abu Graib börtön kapcsán kirobbant botrány miatt – gyakran rendeltek haza szenátusi meghallgatásra, az óceánon túlra. Ezekben a napokban – a katonatársak hatalmas megértő segítségével és támogatásával – Isaszegi János irányította a 157 ezer katonából álló haderőt. Akkor még dandártábornokként nem egy, magasabb rendfokozatú tábornok tartozott szolgálati alárendeltjei közé, akik viszont igazi katonaként az embert, a katonát, a vezetőt nézték benne, nem a rendfokozatát.
Ennek a tevékenységnek az elismerése volt többek között az USA elnöke által adományozott Becsületrend kitüntetés, illetve 2005-ben a Magyar Köztársasági érdemrend.
– Hatalmas megtiszteltetés volt ez a feladatvégzés, amit valószínűleg annak is „köszönhettem", hogy közel egy éven át még szabadságra utazás miatt sem tudtam elhagyni a hadszínteret… Hetente három-négy napot töltöttem az iraki hadszíntér valamennyi térségében, a műveleti környezet, valamint a szembenálló, de nem mindig ellenséges erők és a saját erők helyzetének, képességének állandó megismerésével. Ez elengedhetetlen volt a döntés-előkészítéshez, a képességhiányok időbeni megismeréséhez, a kiképzettségi és felszerelési eltérések és korlátok harmonizációjához – emlékezik a vezérőrnagy.
Aztán, amikor 2004 nyarán végre hazaérkezhetett, nem volt sokáig magyar földön. Ugyanis pontosan hazaérkezésének napján halt hősi halált Irakban Nagy Richárd tizedes – posztumusz hadnagy – egy konvojtámadás következtében. Szinte azonnal indulnia kellett vissza a Bagdadtól délre eső Al-Hillah-ba, a magyar szállítózászlóalj táborába, hogy kivizsgálja a tragédia körülményeit. 2004 végén pedig újabb három hónapot töltött el Irakban: az akkori vezérkar főnök, Szenes Zoltán altábornagy őt bízta meg a magyar kontingens hadműveleti területről történő kivonásának megszervezésével és lebonyolításával.
– A missziód időszakában nagy volt a koalíció vesztesége? Miként viseltétek el ezt a főparancsnokságon? – kérdezem a tábornokot, bár tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon kényes kérdés. A vezérőrnagy hosszan el is mereng, mielőtt válaszol. Nem kell parafenoménnek lenni ahhoz, hogy tudjam: lelki szemei előtt újra lejátszódnak a kint látott-átélt borzalmak…
– Még ma is, négy évvel a történtek után, nagyon nehéz erről beszélni. Természetesen az elhunytak iránti kegyeletet betartottuk, de arra kellett készülnünk és összpontosítanunk, hogy az életben lévők, a másnap újabb bevetésre indulók biztonsága érdekében mindent megtegyünk, ugyanakkor motiváljuk is a katonákat – emlékezik a tábornok. Majd arról beszél, hogy az áldozatok száma 2003 őszétől az iraki hadszíntéren egyre emelkedett. Szolgálatának vége felé már havi 70-100 koalíciós haláleset történt, annyira megszaporodtak az elsősorban pokolgépes merényletek. Arról pedig nagyon kevés szó esett a médiában, hogy a halottak mellett rengeteg volt a sérült, főként a csonkolásos sebesülést szerzett, elsősorban amerikai katona.
– Beosztásomnál fogva, illetve hónapokon át egyedüli nem-amerikai tábornokként a Főparancsnokságon, én voltam az,
A beszélgetés során felmerül: az Irakban szerzett tudását tudja-e itthon kamatoztatni.
– Nagyon élvezem ezt a munkát, amit Szentendrén végzek. Hiszen az önként bevonuló újoncoknak, a szerződéses legénységi állományú katonáknak, vagy a tiszti illetve tiszthelyettesi pályát választóknak ismeretet, tudást, képességet, képzettséget átadni, az egy nagyszerű kihívás. Úgy vélem ugyanakkor, hogy a háborús műveleti elméleti és főleg gyakorlati tapasztalatok birtokában és azokat szinten tartva, többet tudnék tenni a különböző missziós felkészítések során… – mondja Isaszegi tábornok.
Bár még ezer kérdés lenne, sajnos a be kell fejeznünk a beszélgetést, hiszen lejárt a rám szánt idő. A kiképző bázis parancsnokának a mai nap is olyan, mint a többi: kora reggeltől, késő estig percre pontosan betáblázott. Most egy gyakorlattal kapcsolatos megbeszélésre kell sietnie, azután pedig a három hónappal ezelőtt bevonult szerződéses legénységi állományúak alapkiképzést befejező kibocsátó ünnepsége következik. És sehonnan nem szeret késni…