Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: beindult a szezon

Szöveg: Szűcs László |  2008. március 10. 11:48

A tizedik héten, azaz március 3–10-e között 57 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül 17 esetben soron kívül kellett intézkedniük a honvédség tűzszerészeinek. Jansik Attila főhadnagy, az alakulat felderítő részlegének helyettes vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az elmúlt hetekben egyre növekszik a bejelentések száma. Ebből arra lehet következtetni, hogy „beindult a szezon”.

Március 3-án a veszprémi MÉH-telepről érkezett a bejelentés, hogy a leadásra behozott vashulladék között, robbanószerkezetnek látszó tárgyat találtak. A helyszínre érkező Szalai Attila zászlós, járőrparancsnok megállapította, hogy egy, robbanóanyag nélküli gyakorló bomba került a fémkereskedésbe. A szaknyelven nem robbanó testnek nevezett szerkezetet a tűzszerészek a központi gyűjtőhelyre szállították.

1595874038
Ugyancsak nem robbanó testet találtak március 4-én a Komárom-Esztergom megyei Kesztölcön. Innen az a bejelentés érkezett, hogy az egyik épület melletti vízelvezető árokban világháborús robbanószerkezetetre bukkantak. A helyszínen Janoczkó Tibor főtörzsőrmester, járőrparancsnok megállapította, hogy egy robbanóanyag nélküli gyakorló kézigránát került elő.

Március 5-én a Csongrád megyei Deszkre vonultak a honvédség tűzszerészei. A falu egyik élelmiszerboltjának udvarán ugyanis egy darab 80 milliméteres páncélgránátot találtak. A veszélyes szerkezetet Strak Vince törzsőrmester a kijelölt helyen megsemmisítette.

Az esztergomi élményfürdővel szemközti építkezésre kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek március 7-én. Itt egy 50 kilogrammos rombolóbombát találtak. Nemes Krisztián százados járőrparancsnok először a gyújtószerkezetet szerelte ki a bombából, majd a gyújtót és a bombatestet is felrobbantotta.

Szintén március 7-én, a Pest megyei Ecserről érkezett a bejelentés a tűzszerész zászlóalj ügyeletére. Egy családi ház építése során ugyanis több, világháborús lövedéket találtak. A helyszínre érkező járőr – Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével – hat darab 26 milliméteres világító töltényt, harmincöt darab, vegyes gyalogsági lőszert és két darab 42 mintájú kézigránátot szállított be a központi gyűjtőhelyre.

1595874039

Az elmúlt hét legérdekesebb bejelentését azonban a Heves megyei Kápolnáról kapták a tűzszerészek. Eszerint egy traktor utánfutóján több tucatnyi világháborús lövedéket és robbanószerkezetet találtak a helyi rendőrök. Strak Vince törzsőrmester a helyszínen megállapította, hogy a mezőgazdasági jármű utánfutóján több mint ötven darab, különböző űrméretű repesz-, és páncéltörő gránátokat és különböző típusú kézigránátokat találtak. A megyei rendőrség szóvivőjétől megtudtuk: a település határában, a volt alatkai laktanya közelében a szántóföldön gyűjtött vasat egy helyi férfi. Később egy ismerőse felismerte, hogy a rozsdás vasdarabok veszélyes szerkezetek, így étesítették a rendőrséget, akik viszont a honvédség tűzszerészeinek szóltak. Mivel nem történt bűncselekmény a rendőrség eljárást sem indított. A magyar, német, cseh és szovjet gyártmányú hadianyagok egy részét a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették, a megmaradt – kevésbé veszélyesnek ítélt gránátokat – pedig a központi gyűjtőhelyre szállították.

Fotó: www.kemma.hu