Tűzszerészek: jelentősen emelkedett a bejelentések száma
Szöveg: Szűcs László | 2012. január 6. 7:14Kétezer-tizenegy nehezebb és összetettebb év volt az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred számára, mint a korábbi esztendők – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Szilágyi Zsolt alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka.
Az alakulat megbízott parancsnoka hangsúlyozta: emelkedett az úgynevezett „A" kategóriás, azaz soron kívüli esetek száma is. Amíg 2010-ben 706-szor, 2011-ben már 977 alkalommal kellett olyan robbanószerkezetekhez kivonulniuk, amelyek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet. A leggyakrabban – hasonlóan az elmúlt esztendőkhöz – gyalogsági lőszerek, valamint tüzérségi eszközök és aknavetőgránátok kerültek elő; összesen 139 607 darab robbanószerkezetet semmisítettek meg a tűzszerészek.
Ugyancsak jelentősen növekedett a mentesített területek nagysága is. 2010-ben 130, tavaly pedig már 377 hektárnyi területen végeztek tűzszerész-mentesítést. Elsősorban volt katonai lő-, és gyakorlótereken – mondta a parancsnok, majd arról beszélt, hogy 2011-ben a tűzszerészek munkáját gyakran kellett segíteniük az alakulat hadihajósainak is. Ugyanis a csapadékszegény időjárás, valamint a folyók és a tavak alacsony vízállása miatt – főleg az év második felében – a korábbinál jóval gyakrabban kerültek elő robbanószerkezetek a vizekből és vízpartokról. Márciusban például a Margit-híd felújítása során találtak a Dunában egy 105 milliméteres, német gyártmányú aknavetőgránátot, amelyet az alakulat búvártűzszerészei és egyik hadihajója segítségével emeltek ki.
Kérdésünkre válaszolva Szilágyi alezredes elmondta: az ezred katonái 2011-ben is részt vettek a Magyar Honvédség afganisztáni misszióiban. A tartományi újjáépítési csoport váltásaiban folyamatosan jelen vannak a tűzszerészek, márciusig pedig két rajjal működtek közre a kabuli nemzetközi repülőtér (KAIA) tűzszerész-biztosításában.
Az idei feladatokról szólva a megbízott parancsnok kiemelte: a 2011-es statisztikai adatokat látva felkészültek arra, hogy a tűzszerész-tevékenység továbbra is tömegmunka lesz. Természetesen ennek idén is szeretnének megfelelni, akárcsak a missziós feladatoknak.
Fotó: Rácz Tünde