Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valóra vált álmok

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Snoj Péter, Horváth Sztaniszláv, Kormány Gábor, Gajdos Milán főhadnagy |  2023. szeptember 26. 12:30

Ha kedd, akkor HadERŐ – az M1 csatorna katonai magazinműsorának utolsó szeptemberi adásában bepillanthatunk a Falcon pilótafülkéjébe, haladhatunk a Leopárd-harckocsik nyomán és megismerkedhetünk a Magyar Honvédség robbanóanyag kereső kutyáival is. Végül, de nem utolsó sorban, az adásból az is kiderül, hogy hányan jelentkeztek Lynx-programra!

Falcon_haderő_3 másolat

A Falcon 7X pilótafülkéjébe Koller Kinga, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótája kalauzolja el a nézőt. Kiderül, hogy a három nyelven beszélő, több diplomával is rendelkező főhadnagy 2020-ban szállt fel először ezzel a repülőgéppel. Rajta kívül más hölgy nem is repülhet (még) ezen a típuson, aminek technikai paraméterei is lenyűgözőek.

„Aki kihívásra vágyik és hajlandó folyamatosan tanulni és nem szereti a kötött munkarendet, annak bátran ajánlom ezt a szakmát. Nekem az volt az álmom, hogy ilyen repülőgéppel járjam a világot” – nyilatkozta a műsorban az elsőtiszt.

Mint minden repülőeszközt, természetesen ezt a gépet is a földi személyzet készíti fel indulás előtt, ennek részleteibe Kardos Zsolt főhadnagy avatja be a nézőket. A repülőgép üzemeltetése, üzemben tartása, a felszállás előtti és a leszállás utáni ellenőrzés, tárolás – a feladatok rendkívül összetettek.

Falcon_Snoj

A repülők után rögtön lánctalpakon találjuk magunkat: az új Leopárd-típusú harckocsik képernyőn keresztül is lenyűgöző látványt nyújtanak. A Leopárd 2A4 55 tonnás ennek ellenére rendkívül mozgékony és világszínvonalú tűzvezető rendszere miatt bármilyen körülmények között is képes tüzelni, mégpedig 98 százalékos pontossággal, akár két kilométeres távolságra is.

„Elhivatottak, professzionálisak, akaratosak, mindenképpen kemény jelleműek, egytől-egyig nagyszerű emberek” – jellemezte lényegre törően a harckocsizókat Horváth Sándor alezredes, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, vitéz Tarczay Erin 11. Harckocsizászlóalj parancsnoka. Hozzátette: ellentétben a klausztrofóbiával, a technikai affinitás nagy előny a fekete barett sapkásoknál, hiszen szolgálati idejüket, családias légkörben, egymással bajtársi-baráti viszonyban, jobbára teljesen harckocsikban, illetve azok közelében töltik. Aki eléggé elszánt és kedveli a modern – a jövőben beérkező Leopard 2A7-es típust tekintve pedig a legmodernebb – technikát, azt várja szeretettel a tatai dandár!

Leo_2

A keddi adásban bemutatkoztak azok akik mindig szimatot fognak, a Magyar Honvédség robbanóanyag-kereső kutyái. Kiképzőik szerint harmincféle robbanóanyagot is azonosítani tudnak. Németh Balázs főtörzsőrmester, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kutyakiképzője elmondja: ezek a négylábúak sokkal többre képesek, mint amit az ember elsőre kinézne belőlük. Számukra nem okoz gondot például egészen apró tárgyak megtalálása a fűben. Motiválhatóság, szociális hajlam, önállóság, jó munkabírás – ezek a megfelelő keresőkutyák alaptulajdonságai. Ha pedig a jelölt eb a tesztidőszakban is beválik, megkezdődhet a folyamatos kiképzés, ami hálás feladat: amit a kutya a kiképzőtől kap, azt ezerszeresen visszaadja.

Kutya

Végezetül pedig az adásból kiderül, hogy megkezdődött a Lynx gyalogsági harcjárművekre toborzott jelentkezők kiképzése Hódmezővásárhelyen. Nyolcszáz jelöltből a komoly fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatok alapján 244 jelentkezőt választottak ki. Jellemző az eszköz technikai fejlettségére, hogy a jelöltek között informatikust és mérnököt is találni. Ám technikai előképzettség ide, vagy oda, mindennek az alapja a hazaszeretet.

A honvédelmi miniszter szerint az adatok is bizonyítják, hogy a Lynx program sikeres: „Embert várunk a vasra! Itt van mögöttem a vas, ez kiváló; a magyar adófizetők pénzéből és a kormány támogatásával megvettük, de ahhoz, hogy ez valódi erőt jelentsen, ahhoz katonára van szükség. Ezek a katonák pedig itt vannak velünk. Látják a helyüket a haderőben, motiválja őket a feladat és az, hogy kiváló kiképzők keze alatt katonákká váljanak” – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Böröndi Gábor vezérezredes elmondta a zászlóalj megalakulásával újabb képességekkel erősödik a Magyar Honvédség: „azt várjuk, hogy ezek a fiatalok az alapkiképzés és az összekovácsolási foglalkozások után olyan elit zászlóaljat adnak a Magyar Honvédségnek, ami teljesen felkészült, kiképzett és a NATO-elveknek megfelelő.”

Az adás itt érhető el.

Lynx_bevon
Kapcsolódó cikkek
6440f72cdc04e568722839 másolat

Magazinműsor a HadERŐről

2023. szeptember 4. 15:58