Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 275. oldal

Cikkek
1596060919

Szoros együttműködés a Pécsi Tudományegyetemmel

2019. április 3. 7:40

A Pécsi Tudományegyetem és a Honvédelmi Minisztérium között egyre szorosabb a kapcsolat, a honvédség és a felsőoktatási intézmény számos területen működik együtt. Ennek egyik jó példája, hogy Pécsen van az első olyan campus, ahol az esküt is letehetik az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra jelentkezők.

1596060916

Közös célok

2019. április 2. 19:59

Hivatalos látogatást tett Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka április 2-án Erdő Péter bíboros, prímás budapesti hivatalában. A megbeszélésen az eddig elért és a jövőben megvalósítandó közös célokról esett szó.

1596060914

Átadták a pápai repülőtér új utasforgalmi terminálját

2019. április 2. 19:53

Új utasforgalmi terminállal bővült az MH Papa Bázisrepülőtér. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az április 2-án, kedden tartott ünnepélyes átadáson elmondta: az új építmény mind a polgári, mind pedig a katonai alkalmazásnak megfelel, de a cél egyértelműen az, hogy elsősorban azok a honvédek használják, akik például misszióból érkeznek, vagy oda indulnak.

1596060667

Békeműveletek Mogyoródon

2019. április 1. 6:19

Negyedéves honvéd tisztjelöltek és katonai végzettséggel nem rendelkező, pályakezdő tisztek érkeztek Mogyoródra. A foglalkozáson résztvevők a Pest megyei településen egy elképzelt konfliktus békés rendezésén keresztül gyakorolták a különböző békeműveleti teendőket.

1596060653

Az ejtőernyőzés alapja a bizalom

2019. március 30. 12:26

Együtt ünnepelte fegyvernemi napját a magyar katonai ejtőernyőzés aktív és nyugállományú tagjai. Mint az ünnepségen többízben is elhangzott, az ejtőernyősöket a feltétel nélküli bizalom köti össze egész életük során.

1596721453

„Csak még egyszer előre!”

2019. március 29. 7:00

Negyven Tolna megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona tett ünnepélyes esküt Szekszárd főterén, március 28-án, csütörtökön. Hasonló eseményre utoljára harminc évvel ezelőtt került sor a városban.

1596060638

Kötelesség fejet hajtani a hős honvédek sírja előtt

2019. március 28. 15:00

A mi feladatunk és kötelességünk, hogy fejet hajtsunk minden honvéd sírjánál, aki – nem törődve sebesüléssel, betegséggel, katonai esküjéhez híven – életének feláldozásával óvta az országot – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 28-án, csütörtökön, Miskolcon, a felújított első világháborús katonai nyughely, az úgynevezett Koleratemető átadásán.

1596060634

Riadó a Dunán

2019. március 28. 11:10

A folyamfelderítést és a különböző riadóhelyzeteket gyakorolták az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái március utolsó hetében.

1596060629

Vezetési gyakorlat a tatai dandárnál

2019. március 28. 7:28

Hosszú távú vezetési gyakorlatot rendeztek Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

1596060625

Hivatalosan is megnyitották a II. Rákóczi Ferenc-emlékévet

2019. március 27. 20:31

II. Rákóczi Ferenc születésnapján, március 27-én tartották a Rákóczi-emlékév nyitó rendezvényét a fejedelem szobránál, a budapesti Hősök terén. Az ünnepség katonai tiszteletadás mellett zajlott.